Ismét meredeken csökken az olaj ára

  • narancs.hu
  • 2020. április 27.

Gazdaság

A harmadik egymást követő héten – és az utóbbi kilenc hétből nyolc héten – csökkentek az olajárak a világpiacon.

Meredeken csökkentek a határidős világpiaci olajárak hétfőn is a szűkös tárolási kapacitásokat és a világgazdasági helyzetet övező aggodalmak miatt – írja az MTI.

Különösen jelentősen, 25 százalék körüli mértékben csökkent a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára, mert a befektetők attól tartanak, hogy hamarosan megtelnek a legnagyobb amerikai olajterminál, az oklahomai Cushing tározói.

Közép-európai idő szerint délután három óra körül a globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség közül az északi-tengeri Brent júliusi szállításra, hordónként 5,84 százalékos mínuszban, 23,36 dolláron, a júniusi szállítású WTI pedig 23,67 százalékos veszteségben, 12,93 dolláron forgott.

A WTI-t eddigi napi minimumán 25,57 százalékos mínuszban, 12,61 dolláron, a Brentet pedig 6,49 százalékos veszteségben, 23,20 dolláron jegyezték.

A határidős piacokon már a harmadik egymást követő héten – és az utóbbi kilenc hétből nyolc héten – csökkentek az olajárak. A befektetők attól tartanak, hogy megismétlődhet az múlt heti történelmi esemény, amikor is története során először negatívba fordult a WTI ára az éppen kifutó határidős jegyzésekben.

A cushingi tározókban április közepén kapacitásuk 70 százalékán állt az olajszint.

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) arra számít, hogy az év második felében 40 dollár körül fog ingadozni a nyersolaj hordónkénti ára. Mohamed Akráb, az OPEC soros elnöki tisztségét betöltő Algéria energetikai minisztere egy televíziós nyilatkozatban elmondta, arra számítanak, hogy a kitermelést korlátozó megállapodásnak köszönhetően május-júniusban 35 dollárra kúsznak fel az árak.

Az OPEC 14 tagállama és a velük szövetséges tíz ország, élükön Oroszországgal - az OPEC+ néven ismert csoport - április közepén állapodott meg abban, hogy napi 9,7 millió hordóval csökkentik kitermelésüket májusban és júniusban.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.