Itt vannak az államilag kötelező akciózás részletei

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. április 26.

Gazdaság

Júniusban indulnak az államilag kötelező akciók, és az előző 30 nap áraihoz képest kell majd megállapítani ezeket.  

Kidolgozta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) és az Agrárminisztérium (AM) a boltok kötelező akcióinak részletszabályait – közölte a GFM szerdán az MTI-vel.

A kormányrendelet tervezete szerint a kötelező akciózást a kereskedők 2023. június 1. és 2023. szeptember 30. között kötelesek bevezetni

A kötelező akciózás a TEÁOR szerinti "4711 – Élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem" megjelöléssel feltüntetett tevékenységet folytató azon kereskedőkre vonatkozik, amelyek 2021-es árbevétele meghaladta az 500 millió forintot.

A rendelet az üzletben vagy bevásárlóközpontban folytatott kereskedelmi tevékenység mellett a csomagküldő kereskedelemre is kiterjed.

A kötelező akciókra heti rendszerességgel kell sort keríteni, az akciós időszak a hét csütörtöki napján 0 órától a következő hét szerdai napján 24 óráig tart.

A kereskedő köteles a kötelező akciózással összefüggő tájékoztatást az üzletben jól látható helyre kifüggeszteni, valamint a reklámtevékenységéhez kapcsolódóan kiadott nyomtatott termékein és online felületén feltüntetni.

A kormányrendelet tervezetben 20 akcióköteles termékkategóriát határoztak meg, ezek többek közt a következők: baromfihús; sertés-, marhahús, egyéb húsféleségek; tej, tejföl és helyettesítői; sajt; kenyér; péksütemények; száraztészta, rizs, egyéb ceráliák; friss gyümölcs; friss zöldség; készételek, fűszerek, ételízesítők. Az akcióköteles termékkategóriákba tartozó termékekre vonatkozó tájékoztatási segédletet az Agrárminisztérium honlapján teszi közzé.

Az érintett kiskereskedelmi üzleteknek valamennyi kijelölt termékkategóriából egy-egy szabadon választott terméket a kötelező akciózást megelőző 30 napban általuk alkalmazott legalacsonyabb árnál legalább 10 százalékkal kedvezőbb áron szükséges értékesíteniük.

A kereskedő az akciózás időtartama alatt a kötelező akcióval érintett termék vonatkozásában köteles abból megfelelő mennyiséget árusítani és készleten tartani – áll a közleményben.

Kiemelték, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzése folyamatos lesz, az előírások megsértése az adott esettől függően 500 000 és 3 000 000 forint közötti bírságot vonhat maga után.

A kormány az új intézkedéstől azt várja, hogy az árak csökkentésével és a versenyhelyzet fokozásával megállítható a túlárazás és a spekuláció, így szerintük már a közeljövőben tovább mérséklődhet az infláció. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.