Jeff Bezos 6,7 milliárd dollárnyi Amazon részvényt adott el

  • narancs.hu
  • 2021. május 12.

Gazdaság

És vett egy megayachtot.

Jeff Bezos, az általa alapított Amazon internetes kiskereskedelmi vállalat 6,7 milliárd dollárnyi részvényét adta el májusban.

Az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) adatai szerint Jeff Bezos mintegy 2 millió Amazon részvénytől vált meg az elmúlt napokban azután, hogy cége április 29-én ismertette kedvező első negyedévi eredményeit.

Nem ez az első eset, hogy Jeff Bezos Amazon részvényeket ad el. 2020 februárjában és novemberében összesen mintegy 7 milliárd dollár értékű részvényt adott el a világ legnagyobb online kiskereskedelmi vállalatából.

A Bloomberg szerint Bezos három adagban vált meg a 2 millió részvényétől egy előre megtervezett eladássorozat részeként, aminek ezzel a végére ért.

Az Amazon nagyot nyert a koronavírus-járvány miatt megugrott online vásárlásokon, a cég részvényének az árfolyama 76 százalékkal emelkedett 2020-ban. Április óta az Amazon papírok jegyzése ugyanakkor 7 százalékkal esett.

Jeff Bezos 1994-ben alapította az Amazont és jelenleg a legnagyobb magántulajdonosa a cégnek, amelyben mintegy 10 százalékos hányaddal rendelkezik.

A Forbes és a Bloomberg milliárdosokat rangsoroló listáján is az 57 éves Jeff Bezos áll az élen, vagyona 188 milliárd dollár körüli.

Azt egyelőre nem tudni, hogy Jeff Bezos mit kezd a napokban eladott Amazon-részvényekért kapott 6,7 milliárd dollárral, de rendre sok pénzzel támogatja a Blue Origin űripari vállalkozását és a Bezos Earth Fund alapítványát, de yachtimádata közismert, és időnként fellángol ingatlanberuházási kedve is.

Axel Springer-d?j

 A Forbes például azt is írja, hogy Bezos nemrég egy 500 millió dolláros megayachtot is vásárolt. Akkora hajóról van szó, amihez külön kísérő yacht is "jár", ha esetleg az autók, helikopterek, tengeralattjárók nem férnének már el a világ egyik legnagyobb yachtján.

Február elején jelentették be hivatalosan, hogy még az idén, valószínűleg az ősszel lemond Jeff Bezos az Amazon éléről, utódja Andy Jassy, az Amazon internetes szolgáltatásáért felelős Amazon Web Services (AWS) vezetője lesz. Jeff Bezos a továbbiakban az igazgatótanács elnöke lesz. (MTI/Forbes)

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.