Kínai üzem jöhet Szegedre, de nem akkugyár

  • narancs.hu
  • 2023. október 25.

Gazdaság

A BYD elektromos buszokat készít.

„Jelentős és kézzelfogható gazdaságélénkítéssel" járó beruházásról egyeztetnek Szegeden, a tárgyalásban részt vesz a városvezetés, Szijjártó Péter külügyminiszter, a kormány nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá nyilvánította a projektet – írja a G7.

Ezen túl a hír legtöbb eleme következtetés és feltételezés, valószínűleg azért, mert akik az ügyben tárgyalnak, azokra titoktartási kötelezettség vonatkozik.

A portál emlékeztet arra, hogy az mfor.hu hétfőn azt írta, a kínai BYD cég készül Szegeden beruházni, és elektromos buszokat szeretne gyártani. 

Botka László szegedi polgármester annyit közölt a G7 kérdésére, hogy tényleg tárgyal a városvezetés nagyobb beruházásról, ám „rendszeresek az olyan találkozók, amelyeken Szeged és környéke potenciális fejlesztési lehetőségeiről tárgyal a városvezetés külföldi és hazai befektetőkkel”. Részleteket nem közölt Botka László polgármester – csak azt cáfolta határozottan, hogy az ide készülő üzem akkumulátorokat gyártana, ugyanis ez kezdett terjedni a városban, miután ázsiai delegációt láttak a város szélén szemlélődni.

A képet a portál azzal egészíti ki, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a múlt héten Kínában tárgyalt a BYD autógyár elnökével, és szóba került egy kínai autógyár Magyarországra telepítése. A BYD pedig a világ legnagyobb elektromosautó-gyártója, és terjeszkedni készül Európában.

A kormány még a nyáron nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánított és 21 milliárd forintot tett félre Szeged mellett egy ipari park kialakítására. Erről a szegedi közgyűlés is döntött, átminősítették a területet, és a közgyűlés – a fideszes képviselők egyetértésével – felhatalmazta a polgármestert, hogy az ügyben egyedül dönthessen, ha sürgősen kell határozni.

A tervezett ipari park a várostól északra terül el, az M43-as autópálya mellett. Ez mezőgazdasági terület, jó minőségű földekkel. A kisajátítási eljárást már megindították, egy budapesti ügyvédi iroda előzetes értékbecslés alapján levelet ír a tulajdonosoknak. Vannak, akik elégedetlenek a vételi ajánlattal, ami a szántók esetében hektáronként 2-3 millió forint, és szóba került, hogy perközösséget hoznak létre. 

A beruházásról szól Botka László polgármester levele, amelyet Szijjártó Péternek írt, és bizottsági jóváhagyással közzétették. Ebben az áll, hogy „a tervezett gazdasági övezet várható termelési volumene és technológiai színvonala jelentősen növelné a magyar gazdaság teljesítményét, versenyképességét, piaci erejét és exportpotenciálját, ami az egész ország számára jelentős és kézzelfogható gazdaságélénkítést eredményez”.

Az mfor.hu azt írta, hogy ha Szegeden tényleg a BYD épít buszgyárat, akkor Kistelekre akkumulátorgyárat telepítenének, és egy autógyárat is, valahol Budapesttől délre.

Arról, hogy korábban már szóba került egy kisteleki akkumulátorgyár építése, ebben a cikkben írtunk:

A címlapképen Botka László szegedi polgármester látható, autóbuszon

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.