Mégis megvenné a repteret az állam

  • narancs.hu
  • 2023. február 11.

Gazdaság

Újra napirendre került a Liszt Ferenc Repülőtér megvásárlása a soproni kormányülésen, derült ki a csütörtöki kormányinfón.

A kormány Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszternek adott felhatalmazást arra, hogy tárgyaljon a reptér tulajdonosaival, írja a Telex. Nem újkeletű történet a reptér megszerzése, két évvel ezelőtt került napirendre ez a történet. Akkor az átvilágítási folyamat is elkezdődött a Budapest Airportnál. Hogy mit hozott ki a matek, az nem került nyilvánosságra, de szakmai berkekben 4,44 milliárd euró, vagyis 1600 milliárd forint lett volna a vételár a többségi tulajdonért cserébe. A többségi tulajdonos az AviAlliance GmbH.

 

Az ügy aztán parkolópályára került, 2021 decemberében Orbán Viktor ugyanis a választások utánra tolta az ügy lezárását. Döntés aztán inkább a Vodafone megvásárlásáról született. Ezzel együtt a reptér kulcsfontosságú a kormány számára, legalábbis Gulyás szerint olyan vagyontárgy, ami óriási hasznot hoz, nemzetbiztonsági kérdés is, hogy legalább részben állami tulajdonban vagy magyar tulajdonban legyen. A tervek szerint az idén vagy jövőre lehet tető alá hozni az üzletet.

Nagyon érdekes, hogy mégis miből tervezné kifizetni az állam a tetemes összeget a többségi pakettért. Ennyi pénze az államnak nyilvánvalóan nincs erre – valójában vásárolgatásra semennyi pénze nincs. Gulyás szerint "a magyar állam számára nyilván az segítség, hogy ha mondjuk van egy kisebbségi tulajdonos, aki beszáll, és mondjuk a vételár egy részét kifizeti”. Ez meglehetősen fontos kijelentés, már csak az nem világos, hogy melyik óriásira fújt vállalat kapja a feladatot, hogy beszálljon a reptér megvásárlásába. Mint ismert, a Vodafone esetében a 4iG lett a nyerő vevő – most is csak az lehet a kérdés, kit választ a kormány.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.