Megjelentek a benzinárstop részletszabályai

  • narancs.hu
  • 2022. május 27.

Gazdaság

Az autós tankolás közben a piaci árat fogja látni, de ha jogosult rá, fizetésnél a 480 forintos árral számolnak majd.

Gulyás Gergely Miniszterelnökség-miniszter a csütörtöki kormányinfón jelentette be, hogy a határ menti benzinturizmus miatt a jövőben csak magyar rendszámú gépkocsikba tankolhatnak az autósok 480 forintos üzemanyagot. Nem sokkal csütörtök éjfél előtt meg is jelentek a Magyar Közlönyben a módosított benzinárstop részletszabályai.

Ebből kiderül, hogy a

  • magyar forgalmi engedéllyel rendelkező autók mellett azokat a külföldi rendszámú kocsikat is 480 forintos literáron lehet majd megtankolni, amelyeket olyan országban helyeztek forgalomba, ahol szintén hatósági áras termék az üzemanyag. Jelenleg a szerb és a szlovén autósokra vonatkozik.
  • Az üzemanyag hatósági árát az üzemanyagtöltő állomás területén vagy más arra alkalmas helyen fel kell tüntetni, olyan magasságban és méretben, hogy az a közlekedési útvonalról jól olvasható legyen. Amikor viszont tankolunk, a kútoszlop kijelzőjén a kutak a nem hatósági, azaz a piaci árat fogják majd feltüntetni. Vagyis az autós a tankolás közben mást fog látni, de ha jogosult a kedvezményes árra, akkor  a fizetésnél a 480 forintos literáron számolnak majd.
  • A kutak feladata lesz gondoskodni arról is, hogy a kútoszlop környékén, a bejáratnál és a pénztárnál a vásárlók magyar és angol nyelven is tájékoztatást kapjanak arról, hogy ki vásárolhat hatósági áron üzemanyagot, illetve arról, hogy aki nem vehet hatósági áron üzemanyagot, az milyen piaci áron juthat hozzá.
  • A rendelet kitér arra is, hogy amennyiben a gépjármű honossága kétséget kizáróan nem állapítható meg, a kutaknak feladata, hogy „felhívja a vásárlót a gépjármű honosságának okirattal történő hitelt érdemlő igazolására”. Ha ezt nem sikerül teljesíteni, az üzemanyag csak nem hatósági áron értékesíthető.

Tegnapi közleménye szerint megoldhatatlannak tartja a rendszámú alapú árazást a Független Benzinkutak Szövetsége. Szerintük tankolás után már nincs sok értelme ellenőrizni a forgalmit, az egy kútfejre számolt kétfajta ár pedig fogyasztóvédelmi aggályokat vet fel.

Az új szabályozás azonnali hatállyal, május 27-ével már életbe is lépett. A portfolio tudósítása szerint Rogán Antal ezt tegnap azzal indokolta, hogy szükség van arra, hogy hirtelen szorítsák ki a külföldi autósokat, mert ha több napjuk lenne, akkor felhalmozás indulna részükről, és ezt a kormány el akarja kerülni.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”