Ortodox módon nő a magyar gazdaság
allamadossag.jpg

Ortodox módon nő a magyar gazdaság

  • narancs.hu
  • 2018. május 15.

Gazdaság

Az első negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) 4,4 százalékkal, szezonálisan és naptárhatással kiigazítva 4,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest – jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Megmaradt a tavalyi lendület a magyar gazdaságban: az előző negyedévhez mérten 1,2 százalékos volt a gazdasági növekedés. Éves összevetésben a piaci alapú szolgáltatások, különösen a kereskedelem és a turizmus járult hozzá legnagyobb mértékben a növekedéshez. Ennél részletesebb adatokat azonban egyelőre nem közölt a KSH. Ezekben a szektorokban ugyanakkor átlagon felüli a bérnövekedés, ennek következtében pedig nő a foglalkoztatottság is. Az egyre nagyobb munkaerőhiány ugyanakkor már középtávon is visszafoghatja a növekedést. A gazdaság bővülésében minden bizonnyal jelentős szerepe van az uniós támogatásoknak is, melyek felhasználást a kormány szeretné minél hamarabb kipörgetni – ez egyben azt is jelenti, hogy a következő években kevesebb uniós pénzt tudunk majd elkölteni.

Az első negyedévi GDP részletes adatait június 5-én közli második becslése alapján a KSH.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.