Pesszimisták a német vállalatok a gazdaság jövőjét illetően

  • narancs.hu
  • 2020. június 28.

Gazdaság

Sokan nem számolnak azzal, hogy jövő évre a helyzet normalizálódik.

A korábbinál pesszimistább módon a német vállalatok fele legkorábban a jövő évre várja a gazdasági helyzet normalizálódását, és csak harmaduk számít rá, hogy erre már az idén sor kerülhet – derül ki a német ipari és kereskedelmi kamarai képviseleti szervezet, a DIHK felméréséből.

A DIHK (Deutsche Industrie- und Handelskammertag) mintegy 8 ezer, minden ágazatot és régiót reprezentatívan képviselő vállalkozás körében végzett felmérés alapján a megkérdezettek 40 százaléka számít a gazdasági helyzet normalizálódására 2021-ben, tíz százalékuk pedig még ennél is későbbi időpontban.

A felmérés alapján a német vállalatok borúsabban ítélik meg a helyzetüket, mint azt a május végén végzett felmérésben tették. Akkor ugyanis csak 28 százalékuk számított arra, hogy üzletmenetük 2021-ben zökkenhet vissza a normális kerékvágásba.

„Mostanra tisztábban látható, hogy számos német vállalatnak hosszabban tartó és nehezebb feladatot jelent majd a járvány okozta krízis leküzdése, mint azt korábban sejtették. A német gazdaságot ugyanis nemcsak a belföldi, de a külföldi helyzet is teljes szélességében érinti” –mutatott rá a felmérés főbb megállapításaira Martin Wansleben, a DIHK vezérigazgatója.

A felmérés arra is rávilágított, hogy nem tudott minden vállalat egyenlő mértékben profitálni a korlátozások már megindult feloldásából. A megkérdezettek 20 százalékánál ugyanis még tart a teljes leállás. „Ez a helyzet egyebek között a buszvállalatok, a rendezvényszervezők, a koncertek és kiállítások esetében” – emelte ki a DIHK vezére, megjegyezve, hogy „a konjunktúracsomagból a lehető leghamarabb támogatásban kellene részesíteni ezeket a vállalkozásokat”. (MTI)

Súlyosabb következményei lehetnek a járványnak, mint ahogyan azt eddig gondoltuk

„Lefelé mutató kockázatok". Igazán mély recessziót élhetett át az elmúlt hónapokban a magyar gazdaság - írja a Porfrolio a JP Morgan az európai, a közép-keleti, valamint az afrikai gazdaságra vonatkozó kutatása nyomán. A bank elemzése szerint a legnagyobb visszaesést a magyar, a román és a török ipari termelés szenvedte el a járvány miatti válságban.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.