Százmilliárdos kártérítést fizethet a horvát állam a Molnak

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. július 6.

Gazdaság

A Mol szerint a nemzetközi választottbíróság döntése után a Hernádi Zsolt büntetőügyében hozott ítéletet is korrigálni kellene. 

A Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja (ICSID) egyértelműen kimondja: nem megalapozottak Horvátország vesztegetéssel kapcsolatos állításai a Mol-INA ügyben; az ítélet a kamatfizetést is figyelembe véve mintegy 236 millió dollár (mai árfolyamon közel százmilliárd forint) kártérítést ítélt meg a Mol részére - közölte a Mol a BÉT honlapján szerdán.

Azt írták, a háromtagú tanács július 5-i ítéletében egyhangúan visszautasította Horvátország azon védekezését, hogy a MOL és a horvát kormány közötti 2009-es szerződések vesztegetés eredményeként jöttek volna létre

A Mol 2013-ban kezdeményezte az eljárást, mert Horvátország több ízben megsértette a felek között 2009-ben megkötött, elsősorban gázkereskedelmet szabályozó szerződéseket.

"Akárcsak a 2016-os UNCITRAL bíróság, ez a nemzetközi bírói fórum is gyengének és ellenmondásokkal terheltnek minősítette a horvát büntetőeljárások koronatanújának történetét. Továbbá, a bíróság kifejezte erős kételyét a tanú igazmondását és megbízhatóságát illetően úgy a választottbírósági, mint a zágrábi büntetőeljárásokban" - áll a közleményben.

A választottbírósági ítélet szerint Horvátország jelentős károkat okozott az INA-nak, közvetve pedig a Molnak, mivel szerződéses kötelezettsége ellenére sem vette át az INA gázkereskedelmi üzletágát, továbbá nem a szerződésnek megfelelően történt a földgáz árszabályozása és a bányajáradék mértékének emelése sem, amivel 167,8 millió dollár veszteséget okozott a Molnak - írta az olajtársaság.

Hozzátették, a választottbíróság további 16,1 millió dollár összegű kártérítést ítélt meg az INA leányvállalata (Prirodni Plin) által gáztározóban tárolt földgáz nyomott áron történő kényszerértékesítése miatt.

A Mol-INA ügyben a horvát bíróság korábban büntetőügyben is elítélte vesztegetés miatt Hernádi Zsoltot, a Mol elnök vezérigazgatóját. Nemzetközi elfogatóparancsot is kiadtak ellne.

A Mol jogi tanácsadója egy háttérbeszélgetésen azt mondta, Hernádi Zsolt jelenlegi jogerős elítélése "szembemegy" a nemzetközi bíróság megállapításaival, a horvát igazságszolgáltatásnak így lépéseket kell tennie ennek a korrigálására.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.