Tiltott fogfehérítőt reklámoztak az influenszerek

  • narancs.hu
  • 2023. június 14.

Gazdaság

Jogerős lett a cégeket sújtó 22 milliós bírság.

Két hazai vállalkozás is forgalmazta és reklámozta a BrightWhite nevű otthoni fogfehérítő rendszert, amelyet a Nemzeti Népegészségügyi Központ kitiltott a forgalomból egészségügyi kockázatokra hivatkozva. A Gazdasági Versenyhivatal tavaly márciusban 22 millió forintos bírsággal sújtotta a forgalmazókat, ők pedig bírósághoz fordultak.

A GVH most azt közölte, hogy a Fővárosi Törvényszék megerősítette a versenyhivatali határozatot, tehát a cégeknek be kell fizetniük a 22 milliós bírságot. Ez az ítélet jogerős.

A GVH közleménye szerint a cégek több hazai influenszer segítségével reklámozták a fogfehérítőt, és az ítélet szerint tizenegy különböző módon sértették meg a fogyasztókkal szembeni tisztességes kereskedelmi gyakorlatot rögzítő szabályokat, és öt ponton az uniós ágazati előírásokat. 

A GVH – mint a közleménye fogalmaz – „továbbra is kiemelten figyeli a hazai véleményvezér-reklámgyakorlatok tisztességességét, különösen azon termékek tekintetében, amelyek közegészségügyi kockázatokat hordozhatnak. A hatóság egyúttal hangsúlyosan felhívja a piaci szereplők és az influenszerek figyelmét a jogkövetést támogató, közérthető, a honlapján elérhető útmutatóra.”

A GVH szerint nagyon fontos, hogy korrekt legyen a reklám olyan termékek esetében, amelyek az egészségre hatnak, mert a célközönség különösen sérülékeny. Példaként említette a Norbi Update-termékeket.

Schobert Norberték cége a versenyhivatal szerint megtévesztő információkat közölt a termékek hatásáról, összetételéről, a diéták eredményességéről. Mivel a vállalkozás együttműködött a hatósággal és elismerte a jogsértést, a kiszabott bírság 40 millió forintra mérséklődött.

 

 

A leadkép forrása a BrightWhite Facebook-oldala

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.