Több alkalmazottját is kirúgja a Budapest Airport

  • narancs.hu
  • 2020. április 23.

Gazdaság

Nagyon sokáig fog tartani, mire helyreáll a repülőforgalom

Csoportos létszámleépítést hajt végre a Budapest Airport, miután elmondása szerint minden tőle telhetőt megtett azért, hogy megtartsa a munkahelyeket – ismertette a cég bejelentését az MTI.

Mivel elmondása szerint áprilisban az utasforgalom 99,3 százaléka kiesett (azaz a tavalyi napi 44 ezer utas helyett háromszáznál is kevesebben fordulnak meg a ferihegyi légikikötőben), a helyzet egyre inkább tarthatatlanná vált. Az előrejelzések szerint a határok újbóli megnyitása után gazdasági és egészségügyi okok miatt csak lassú forgalomnövekedés várható, ezért a budapesti repülőtér utasforgalma valószínűleg sem idén, sem a következő két-három évben nem fogja elérni a korábban prognosztizált 17 millió utast, sem pedig a tavaly regisztrált 16 milliót.

A létszámcsökkentés elsősorban azokat a munkaköröket érinti majd, ahol a forgalomcsökkenése miatt a munkavégzés is kevesebb. Hogy pontosan melyek ezek, azt nem részletezik.

Ugyanakkor kiemelik, hogy a repülőtér létrehozott egy alapítványt, amely azokat a jelenlegi, vagy volt munkavállalókat támogatja, akiknek a koronavírus-járvány okozta válság miatt veszélybe került fizikai vagy mentális egészsége, szociális biztonsága. A BUD-csoport minden felsővezetője felajánlotta áprilisi jövedelmének nagy részét az alapítvány számára, és ezt az összeget a cég tulajdonosa is kiegészítette – írták.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.