Újabb negatív csúcsot ért el a forint, hétfő délelőtt 404 forint volt 1 euró

  • narancs.hu
  • 2022. június 27.

Gazdaság

Folyamatosan romlik a magyar fizetőeszköz.

Hétfő délelőtt újabb negatív csúcsra ért a forint az euróval szemben. Reggel 6 órakor még „csak” 400 forintot kellett fizetni 1 euróért, míg körülbelül 9-kor gyors romlásnak indult a magyar valuta, és 11 körül már több mint 404 forintot ért az uniós fizetőeszköz.

Mint ismert, a forint előző történelmi mélypontja június 14-én állt be, akkor épphogy, de megállt a 403-as szint alatt, 402,99-cel váltották az eurót. Az azelőtti rekord március 7-én történt, 399,87-tel.

Délelőtt aztán még 11 előtt további zuhant a magyar fizetőeszköz, azóta már 404,2-nél is járt 1 euró átváltása. Még ha most épp vissza is pattant az árfolyam 404 alá.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.