Újraindítási gyorskölcsönt kér a Fürdőszövetség a kormánytól

  • MTI
  • 2021. február 13.

Gazdaság

Illetve szeretnék, ha az állam megtérítené a fürdők kiesett bevételeinek egy részét.

Újraindítási akciótervet készített a Magyar Fürdőszövetség; a programjukban a kormánytól azt kérik, hogy az újraindítási gyorskölcsönt terjesszék ki a fürdőkre - ez jelenleg nem érhető el a fürdők túlnyomó többségének, mivel azok nem kis- és középvállalkozások. Továbbra is szeretnék elérni a fürdőszolgáltatások áfájának 5 százalékra csökkentését. A kiesett bevételek részleges visszapótlását is szeretnék elérni a nyugat-európai mintákhoz hasonlóan; ez 2019-es bevételek 50 százalékát jelentené 2020-21-ben a fürdőüzemeltetők részére.

    A fürdőszövetség azt javasolja, hogy a 2020. májusitól eltérően idén a kültéri és beltéri medencék egy lépcsőben nyithassanak, továbbá hogy a közegészségügyi előírásoknál a tavaly november 11-i zárás előtti Covid-protokollok legyenek ismét érvényesek, amelyek már megállták a helyüket a gyakorlatban. A gőzfürdők és szaunák levegőminőségének és felülethigiéniájának ellenőrzésére a szövetség külön szakmai protokollon dolgozik jelenleg - írták.

    Kiemelik: a kormányzati bértámogatással az ágazat munkahelyeinek 77 százalékát sikerült megmenteniük, azonban a november óta bevétel nélküli munkáltatóknak elfogytak a lehetőségeik a bérek másik felének finanszírozásához. Ezért javasolják a bértámogatás mértékének megemelését 75 százalékra és időbeli kiterjesztését 2021. augusztus 31-ig. Mindez szerintük a jelenleg érvényben levő munkáltatói járulékmentesség fenntartása mellett érdemi segítség lehet a fürdőüzemeltetőknek.

    Terveik között szerepel az egészségbiztosítási alapból finanszírozott post-Covid rehabilitációs program indítása, mert jelentősen tehermentesíti az állami egészségügyi ellátórendszert a fürdőgyógyászatok bevonása. A korábbi Erzsébet fürdőjegy program mintájára a magyar családok, kiemelten a nagycsaládosok részére minimális önerővel pályázható, 3 alkalmas fürdőjegy program indítását javasolják 5 milliárd forint keretösszeggel. Emellett a SZÉP-kártyát érintő kedvezményes adózású, 2021. június 30-ig tartó időszak meghosszabbítását december 31-ig.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.