A radikálbalos virágárusnak elege lett a fotelforradalomból, és elment az Iszlám Állam ellen harcolni

  • Urfi Péter
  • 2017. április 9.

A hét cikke

A kurdok oldalán harcoló PissPigGranddad obszcén bejegyzéseivel a Twitter sztárja és sokak példaképe lett.

A hét legfontosabb világpolitikai eseménye kétségkívül Szíria amerikai bombázása volt. Ha valaki kíváncsi különböző értékelésekre, azoknak itt az Atlantic, a Politico és a New Yorker gyorselemzése az esemény után, a Washington Post riportja a döntés hátteréről és az American Interest kínos kérdése Obamához. De a hét cikke nem erről szól. Hanem egy San Franciscó-i srácról.

A New York Magazine portréjából mindent megtudunk Brace Beldenről, erről az idegesítő és izgalmas lázadóról, aki punkból lett virágárus, aztán egy bokszolós edzőterem menedzsere, miközben baloldali világnézetét többek között azzal juttatta kifejezésre, hogy a segglukáról küldözgetett képeket liberális újságíróknak, akiket ideológiai eltévelyedőknek tartott. Része lett egy netes szubkultúrának, a magát kábé mocskos baloldalnak nevező laza közösségnek, akiknek Bernie Sanders persze nem volt elég balos, de azért jobb híján befogott orral támogatták. De inkább csak trollkodtak a neten.

PissPigGranddad, the Punk-Rock Florist Who Fought ISIS in Syria, Is Coming Home

Brace Belden can't remember exactly when he decided to give up his life as a punk-rocker turned florist turned boxing-gym manager in San Francisco, buy a plane ticket to Iraq, sneak across the border into Syria, and take up arms against the Islamic State.

A PissPigGranddad művésznéven alkotó Brace-nek azonban volt egy régi álma. A mostani csajának is erről beszélt rögtön az első randijukon, miközben nézték a tengert: azokról a baloldali önkéntesekről, akik elmentek harcolni a spanyol polgárháborúba – és akiket ő is követni szeretne. A Nemzetközi Brigádok magyar résztvevőiről szóló tavalyi interjúnkból látszik az is, mi volt a vonzereje akkor a forradalmi harcnak. PissPigGranddad ugyanezt az elhivatást érezte, amikor rátalált az iraki kurdokra, és bennük vélte felfedezni az új szocialista társadalom élharcosait. Ezért a csajának azt hazudta, hogy tudósítani akar, repülőre szállt, és hamarosan a kiképzésen találta magát.

Az iraki kurdok táborait már ismerhetik az olvasóink, erről írta egyik utolsó cikkét Kakuk György. Idekerült PissPigGranddad, aki gyors kiképzés után egy gépfegyver jobbik végén találta magát, és néhány héttel később már Rakka ostromára indult. Trágár és tiszteletlen Twitter-fiókja hamarosan az amerikai alternatív baloldal egyik kedvence lett, többen az ő ihletésére csatlakoztak a kurdokhoz… Nem folytatom, érdemes elolvasni az egész cikket, tele van vicces sztorikkal és zavarba ejtő kérdésekkel.

További olvasnivalók

Új barátunk, Duterte véres háborúja (Guardian)

Christopher Steele és az orosz dosszié története (Vanity Fair)

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.