Az ellenzék összefog, Orbán összecementez

  • narancs.hu
  • 2014. január 8.

Hírnarancs

A demokratikus ellenzék mégis közös listán indulna, a TASZ szerint a jelenlegi szabályok komoly választási csalásra is lehetőséget adnak, Orbán Viktor filozofált. Hírek szerdán.
Várakozó álláspont

Várakozó álláspont

Fotó: MTI

Közös lista állításában és közös egyéni jelöltek indításában állapodott meg egymással az MSZP és az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért (EPM) pártszövetség, amely következő lépésben a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióval (DK) is bővítené – Bajnai Gordon szavaival – a „választás előtti koalíciót”. A miniszterelnök-jelöltet a megegyezés értelmében a szocialisták nevezhetik meg, és mivel az MSZP kongresszusa korábban ezt már megtette, a dolgok jelenlegi állása szerint Mesterházy Attila MSZP-elnök lesz a listavezető. Mindemellett nem kizárt, hogy egy mindenki számára elfogadható személy esetén az MSZP illetékes fóruma módosítsa e határozatát. Ez azért is elképzelhető, mert a közös listás indulás mai bejelentéséhez is igen gyorsan eljutottak a felek. Mint ismert, a nyár végi huzavona végén a koordinált indulásban maradtak (külön pártlisták, de csak egyetlen, vagy szocialista, vagy EPM-es jelölt az egyéni körzetekben), továbbá az MSZP a DK számára vállalhatatlan feltételekhez kötötte Gyurcsányék csatlakozását. E megoldás azonban semmiféle áttörést nem hozott, sőt a potenciális szavazótábor apátiájához vezetett. Ráadásul a szövetségesek részben egymás ellen is kampányolni kezdtek, aminek következtében a főleg az MSZP rovására erősödő DK támogatottságban beérte, sőt el is hagyta az Együtt–PM-et. Ugyancsak feszültséget keltett a demokratikus ellenzék oldalán az ún. bajai videó ügye, aminek a kezelése sokak számára erősen megkérdőjelezte a Mesterházy-csapat alkalmasságát. Mindezekhez képest meglepően gyorsan – látszólag három nap alatt, hétfőtől máig – jutott az EPM és az MSZP arra, hogy reális győzelmi esély kizárólag közös listás indulással lehetséges a rezsiharc révén ismét megerősödött kormányoldallal szemben. E fordulattal egyúttal azt is elérték, hogy utólag igazolják Gyurcsány mindvégig hangoztatott álláspontját.

Biztosan csak véletlen egybeesés, hogy az MSZP–EPM mai megállapodása előtt, még tegnap este Pintér Sándor belügyminiszter a HírTv-ben azt nyilatkozta, szíve szerint föloldaná azon titkosszolgálati jelentés egyes részeinek a titkosítását, amely az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról keletkezett. Gyurcsány Ferenc ma úgy reagált erre, hogy „az egészet, miniszter úr”, szerinte ugyanis nincs miért válogatni, hacsak Pintér „nem manipulálni akar”.

Néhány lakcímkártyaadat is elég ahhoz, hogy valakit a tudta nélkül vagy átjelentsenek egy távoli szavazókörbe, vagy fölvétessék a nemzetiségi listákra szavazók közé – utóbbi esetben nem szavazhat az illető pártlistára. A TASZ szerint ez esetben a pórul járt választó a szavazás napján – amikor a vele történtek kiderülhetnek – nem tehetne már semmit. A jogvédő szervezet úgy véli, hogy az erre lehetőséget adó hiányos szabályozás elvben tömeges választási csaláshoz is vezethet. A TASZ ezért felszólította a Nemzeti Választási Irodát a névjegyzékekkel kapcsolatos jelenlegi kérelmezési eljárás módosítására.

És végül a Nemzeti Együttműködés Rendszerének legfontosabb híre: a Kovács Ferenc edző, tiszteletbeli Videoton-elnök 80. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen Orbán Viktor összefoglalta a magyar futballsikerhez vezető út lényegét. Miszerint: az internetről leszedni a nagycsapatok edzésterveit – ezek a siker építőkockái –, és összegyűjteni a nagy tekintélyű hazai játékosokat és edzőket, mert csak ők ismerik a magyar hagyományokat, ezért csak ők tudják a kockákat összecementezni. Ha jól értettük.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.