A nap, amikor egyenes adásban, közpénzen röhögtek egy ember halála után

  • narancs.hu
  • 2015. március 20.

Hírnarancs

Megint nagyot alakított a köztévé. Juhász–Deutsch: mint egy szappanoperában. Vége a Helyi Témának. És a Galamusnak is. Gyászözön a médiában. Pénteki híreink.

Bedőlt a Helyi Téma

Nincs tovább, csődbe ment a Vitézy-lap. „Március elején még úgy volt, hogy csak átmeneti a baj, és a Helyi Téma kiadója ugyan felkerült a NAV-végrehajtás alatt álló cégek listájára, de Vitézy Tamás jobboldali milliárdos 2004 óta létező lapja nem szűnik meg, csak a februári megjelenést hagyták ki” – írja az Index, amely elérte Vitézyt telefonon, ám a milliárdos nem kívánt nyilatkozni, viszont a hírt megerősítette, és hozzátette, hogy „nem így képzeltem a dolgot, de így alakult”. Akkor ennyi a Helyi Témának. Nincs tovább.

Csörte folyt.: Deutsch–Juhász

„Juhász Péter megtalálta. Hurrá!” – ezzel a megjegyzéssel osztotta meg a Facebookon Deutsch Tamás Juhász Péter posztját, amelyben közzétett egy tértivevényt. Juhász Péter ezzel akarta bizonyítani, hogy nem ő vette át a Deutsch Tamással kapcsolatos perére az idézést, és ezért nem volt ott a március eleji tárgyaláson – olvasható a hvg.hu-n.

A tárgyaláson elsőfokú ítélet született abban a perben, amelyben Juhász Péter be akarta bizonyítani, hogy Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő kábítószert fogyasztott. Deutsch azt mondta korábban, hogy sohasem drogozott, Juhász Péter viszont állítja: tanúkkal tudja bizonyítani az igazát. A tárgyaláson Juhász Péter nem jelent meg, indoklása szerint azért, mert nem kapta meg az idézést. Valószínű, hogy korábbi főbérlője vehette át a neki érkezett küldeményt, és őt elfelejtette értesíteni – mondta korábban. „Lesz megismételt tárgyalás, mert mint láthatjátok, ez a magyarázat arra, hogy miért nem tudtam a tárgyalásról. Tehát nem ússza meg Deutsch Hazug Tamás” – fogalmazott Juhász FB-oldalán.

Elröhögte magát a riporter, miközben halálról tudósított

Új minőség a nemzeti hírtévén! Halálos balesetről próbált tudósítani az új M1, de a riporter elröhögte magátígy szólt cikkünk címe, ami lényegében mindent lefed az üggyel kapcsolatban. A kínos epizódot a Vastagbőr blog gyűjtötte ki és tette közzé a Facebookon. A légzsák nem jutott eszébe emberünknek, aki elröhögte magát ezen. Légzsák...

Korzó lehet Pesten

Jövő hétfői ülésén dönthet a Fővárosi Közgyűlés a belvárosi alsó rakpart átépítéséről, melynek keretében lefednék és gyalogosbaráttá tennék az alsó rakpartot. Az előző ciklusban még a BKK-hoz tartozott a Duna-part fejlesztésének terve, most azonban magához vonja ezt a fővárosi önkormányzat – írja a Magyar Nemzet. A javaslat szerint uniós forrásból alakítanák át az alsó rakpartot, a Kossuth tér és a Fővám tér között. Ezzel párhuzamosan egy 2,4 kilométeres szakaszon épülne új útpálya és bicikliút, létrejönne egy sétány és több zöldfelület. A tervek szerint az állóhajók sorsát is rendeznék, és létrehoznának öt új kikötőt is, a dunai városi hajózás bővítése érdekében. A fejlesztés a „Budapest szíve” programhoz kapcsolódik. A tervpályázatokat már áprilisban kiírhatják.

Vége a Galamusnak

Mihancsik Zsófia ezt írta ma a galamus.hu-n: „Ma együtt olvashatják azokat az írásokat, amelyek a hosszúra nyúlt szünet alatt érkeztek a Galamushoz. És ez az utolsó frissítése a galamus.hu-nak. A jelenlegi viszonyok között és feltételek mellett nem működtetem tovább a honlapot. (A híreket a hónap végéig feltesszük, akkor jár le az MTI-előfizetésünk.) Köszönöm ötéves támogatásukat és figyelmüket. A köszönetem mellett kérem azt a néhány olvasót, aki rendszeres havi átutalással támogatta a Galamust – e-mail címeket sajnos nem tudok, mert akkor személyesen köszönném meg nekik –, hogy szüntessék meg a megbízást. És természetesen köszönöm a Galamus minden szerzőjének, elsősorban a volt csoporttagoknak, hogy részt vettek egy – szerintem – színvonalas fórum működtetésében öt éven át.”

Díjat kapott az Átlátszó!

És végül egy jó hír: a világ egyik legrangosabb szabadságjogi szervezete, az Index on Censorship díját kapta meg az atlatszo.hu és Bodoky Tamás főszerkesztő. „Az Átlátszó díjazásakor az indoklásban kiemelték, hogy Magyarországon veszély fenyegeti a szabad és független sajtót, és a kormányzat különböző eszközökkel próbálja korlátozni a sajtószabadságot. Az indoklás szerint ezért különösen fontos az, amit az oknyomozó portál végez, hiszen egy egyre inkább elnyomó környezetben nem csak kérlelhetetlenül feltárja a visszaéléseket, de olyan internetes és informatikai eszközöket fejleszt ki, amelyekkel az állampolgárok is élhetnek” – olvasható az Átlátszón.

Továbbá napfogyatkozás

is volt, ezzel a képpel kívánunk jó éjszakát.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.