Falus Ferencet csak az extraklasszis Horváth Csaba nem tudta megemészteni

  • narancs.hu
  • 2014. augusztus 5.

Hírnarancs

A volt tiszti főorvos kész nekimenni Tarlósnak. Aki pedig Vitézyt hajítaná ki. De hogy Vitézy kit? Feltesszük, nem a miskolci szegényeket. Bár őket is elkezdték ma kihajtani, hiszen kell a hely a stadionnak. Ez történt kedden.

Minden jel arra mutat, hogy Falus Ferenc, korábbi tiszti főorvos lesz a baloldali ellenzék közös jelöltje Budapesten, akit bedobnak Tarlós István ellen. Falus a Facebookon ma már azt írta: „Készen állok a megmérettetésre.”

Egyelőre csak az MSZP – egész pontosan annak egy Horváth Csaba nevű tagja – hisztizik, de baromira meg lennénk lepve, ha ebben a városban még egyszer H. CS. lenne a főpolgármester-jelölt. A dolog vele tuti bukó, ezt valószínűleg egyedül csak ő nem látja. Horváth még Mesterházynál is gyengébb ötlet volna, az már az egyéni problémája – amint azt a hvg.hu megírta –, és Horváth azért is teperhet, mert hamarosan semmi pozíciója nem lesz. Milyen kár lenne az!

Falusról már készítettek is egy gyors portrét.

Tegnapi híreinkbe már nem fért bele, de megvan a felosztás az ellenzék közt Budapesten. Íme:

Ahol az MSZP-nek, a DK-nak és az Együttnek is lesz jelöltje (bukó kerületek): I. (Budavár), II., VIII. (Józsefváros), XII. (Hegyvidék), XVI., XXII. (Budafok–Budatétény), XXIII. (Soroksár)

MSZP: IV. (Újpest), XI. (Újbuda), XIII. (Angyalföld–Lipótváros), XVIII., XIX. (Kispest), XX. (Pesterzsébet)

DK: VII. (Erzsébetváros), X. (Kőbánya), XV. (Rákospalota), XVII. (Rákosmente), XXI. (Csepel)

Együtt–PM: III. (Óbuda), V. (Belváros), VI. (Terézváros), IX. (Ferencváros), XIV. (Zugló)

Maradjunk még egy kicsit a fővárosban! Vitézy Dávidot állítólag hamarosan kipenderítik a BKK-ból. Az origo.hu írt erről. A lényeg az, hogy Tarlósnak már két éve elege van a fiatal Vitézyből, és ha főpolgármester marad, úgy tuti, hogy menni kell Vitézynek, mert már két éve nem igazán szíveli a befolyásos családtagokat maga mellett tudó csávót.

És most irány Brüsszel! Többet tett félre, mint amennyit keresett, így az egyik leggazdagabb állami vezető lett tíz év uniós parlamenti képviselőség után Glattfelder Béla – a sztorit a Blikk hozta. Mekkora arc! A májusi választás után hazatérő és július óta a gazdasági tárcánál államtitkárként dolgozó fideszes politikus a vagyonbevallásában 223 millió forintos megtakarításról számolt be, nála csak Pintér Sándor belügyminiszternek és a korábban ügyvédként dolgozó Berke Barna igazságügyi államtitkárnak van több pénze. De hogy csinálta? Tipp? Valaki?

Két nyomozás is indult ma. A korábbi hír szerint a budapesti izraeli nagykövet bejelentése nyomán a rendőrség uszítás gyanúja miatt indított nyomozást a hétvégén Érpatakon történt akció miatt. Mint az ismert, Orosz Mihály Zoltán érpataki polgármester az „izraeli szabadkőműves terrorállam népirtása” ellen szervezett tiltakozást falujában. A tüntetésen egy hóhérjelmezes figura felakasztott két bábut. Az egyik arcát Simon Peresz izraeli elnökről, a másikét Benjamin Netanjahuról, az ország miniszterelnökéről mintázták. A performansz ellen a Külgazdasági és Külügyminisztérium is tiltakozott.

Sikkasztás gyanúja miatt nyomoz a rendőrség a norvég civil pénzeket kezelő Ökotárs Alapítvány ellen – írja a 444.hu. Azt írják még: szintet lépett a hazai civileknek a Norvég Civil Támogatási Alap keretéből támogatást osztó magyar konzorcium vezetői elleni fellépéssorozat: az Ökotárs Alapítvány munkatársai múlt hét csütörtökön levélben értesültek arról, hogy az V. kerületi rendőrkapitányságon sikkasztás bűntettének gyanúja miatt eljárást folytatnak. Mivel egyelőre még csak az adatgyűjtés történik, a nyomozás hivatalosan ismeretlen tettes ellen folyik, de adatokat és információkat az Ökotársnak kéne átadnia. Micsoda patkánykodás ez, de tényleg!

Akárcsak ez: megkezdődött kedden a miskolci számozott utcák kilakoltatása – közölte a Roma Sajtóközpont. Elsőként egy mozgáskorlátozott asszonyt és egy kisgyermekes családot tettek utcára. A városvezetés ezt a városrészt azért akarja felszámolni, hogy helyet csináljon a közeli stadion parkolójának. Az egyik kilakoltatott, Szamkó Józsefné éppen a tanfolyamon volt, amikor a szomszédok értesítették, hogy a városi ingatlankezelő emberei ürítik a lakást. A nyolc hónapos kisgyereket nevelő asszony sokkot kapott, mert állítása szerint semmilyen értesítést nem kapott a kilakoltatásról. Valami ilyesmiről szólhat az illiberális demokrácia!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”