Korlátba verte

  • narancs.hu
  • 2013. november 4.

Hírnarancs

Komondor helyett a korlát törte a képviselő élettársának az orrát, a Zsidólátó Asszony alányúl, a devizahiteleseket megmenti Rogán, Amerikában orvosok is vallatnak. Ezek mennek hétfőn, meg az esőfelhők.

Orbán Viktor tanyaügyi szakértője beismerő vallomást tett a Központi Nyomozó Főügyészség előtt. Az Országgyűlés korábbi határozatával Balogh József országgyűlési képviselő mentelmi jogát felfüggesztette, gyanúsítotti kihallgatására ezt követően került sor. A képviselő – aki korábban a család vak komondorát okolta a nő sérüléseiért – kihallgatásán a szándékosságra is kiterjedő, teljes körű beismerő vallomást tett. A képviselő ittasan, minden előzmény nélkül négy-ötször ököllel az asszony arcába ütött, majd élettársa fejét a terasz fakorlátjába verte. A bántalmazás miatt a nő darabos orrcsonttörést, többszörös járomcsonttörést és más sérüléseket szenvedett. Tahó TOP10 – szexista politikusaink ranglistája című cikkünkben ezt írtuk róla: „Ha börtönbe megy, nem lesz egyedül – megvetésünk elkíséri.”

false

 

Fotó: MTI

A bronzba dermesztett kormányzó minapi felmagasztalása széles körben váltott ki indulatokat, a Horthy-kultusz újabb vadhajtását külföldi médiumok is tárgyalják. Amellett persze, hogy a Jobbikon kívül az összes „mértéktartó” párt elítéli a szoboravatást és annak eltüntetését követeli, nem feledhetjük azt a tényt, hogy e szégyenteljes esemény adta nekünk napjaink legújabb fenoménját, a Zsidólátó Asszonyt (444.hu).

Devizamentés és kilakoltatási moratórium. Az árfolyamgát teljes megnyitását és a kilakoltatási moratórium kiszélesítését javasolja a Fidesz – közölte Rogán Antal, a kormánypárt parlamenti frakcióvezetője egy parlamenti sajtótájékoztatón. A frakcióvezető azt szeretné, hogy a Kúria hozzon jogegységi döntést a hitelesek ügyében, írja az index.hu. Giró-Szász András kormányszóvivő szerint ez még nem „a nagy csomag”. A Citibank elemzője, Gárgyán Eszter szerint ez csak időhúzás: „El lehet adni törlesztőcsökkentésnek, miközben a kormány tovább tárgyal a jogi ügyekben.”

false

 

Fotó: Kollányi Péter/MTI

Orvosok is részt vesznek az amerikai kínvallatásokban, állítja egy amerikai független munkacsoport. Még most is van orvosi kínzás amerikai katonai börtönökben egy tanulmány szerint, amelyet egy katonai, egészségügyi, etikai és jogi szakértőkből álló húszfős csoport készített az amerikai Orvostudományi Intézet és a Soros György által finanszírozott Nyitott Társadalom Alapítvány két évig tartó vizsgálata alapján. A szakértők szerint az orvosi kínzás rögtön az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadás után elkezdődött az afganisztáni és a guantánamói amerikai katonai börtönökben, valamint a CIA titkos börtöneiben, írja a hvg.hu.

false

 

Fotó: Shane T Mccoy/PA

Tech. Google Street View-val a több mint 50 esztendős brit tengeralattjáró-legendán, a HMS Oceloton. Bepillanthatunk a kissé rozsdásodó, mégis bonyolult műszereket őrző vezérlőterembe, megnézhetjük, hol piheni ki fáradalmait a legénység, és még a hat torpedócsövet is szemügyre vehetjük, amelyek amúgy már húsz éve üzemen kívül vannak. (hvg.hu)


Nagyobb térképre váltás

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.