Közös ország, közös…?

  • narancs.hu
  • 2014. december 9.

Hírnarancs

Vagy lesz kötelező drogteszt, vagy nem. Újra napirenden az internetadó, de van még egy „CBA-törvény” is. Palvin Barbara érdekes módon magyarul tanítja a világot. Aktivisták pedig megzavarták Balog Zoltánt. Könnyű, kacér kedd van.

Hajrá!

Aktivisták zavarták meg Balog Zoltán beszédét a Fidesz pártalapítványának konferenciáján. Az aktivisták a kormány szegényellenes intézkedései és a kormány szegregáló politikája ellen tiltakoztak.

Misetics Bálint átvette a szót

Misetics Bálint átvette a szót

Fotó: Kettős Mérce Facebook

Netadó? Nem adó?

Rogán Antal szerint Barack Obama maga is internetadót akar bevezetni az Egyesült Államokban. Persze erről szó sincs ebben a formában. A 444.hu összeszedte, mit is jelent az, hogy Obama javasolni fogja az amerikai hírközlési felügyeletnek, az FCC-nek, hogy minősítsék közművé az internetes hálózatot.

„Ha az internetet közművé nyilvánítanák, akkor a hatályos szabályok szerint a helyhatóságok közműadót – ez ismerős lehet a közműadót Magyarországon bevezető Fidesznek –, a szövetségi állam pedig egyetemes szolgáltatási díjat szedhetne az internethasználóktól. Ez utóbbi akár 16 százalék is lehet.

Ez azonban nem célja volt Obama javaslatának, legfeljebb következménye lehet. Az is csak akkor, hogy ha nem változtatnak a telekommunikációs törvényen…”

Vagyis jól látszik, hogy a Fidesz légből kapott, nemhogy át nem gondolt, de még csak véletlenül sem kidolgozott, csupán spontán ötlettől vezérelt, bemondásra nagy tömegeket (végre!) aktivizáló ötletének köze sincs Amerikához. Persze, miért is lenne.

Mindent szabad

Nemzeti drogteszt emlékmű

Nemzeti drogteszt emlékmű

 

Lehet, hogy a Szabadság téren nevéből adódóan bármit szabad? Szabad csinálni, mondani, állítani, aludni (azt, mondjuk, tuti nem), betlehemezni, ami csak jólesik? Hát, akkor ezentúl lehet, hogy simán lehet köztéren pisilni is, ha már a környéken közel s távol nincs nyilvános vécé, Kocsis Máté és a Fidesz drogtesztjéhez meg hát valahol csak el kell végezni, amit megkövetel a haza meg a párt.

Többek szerint ezzel az izének vagy egyesek szerint emlékműnek nevezhető létesítménnyel lenne teljes a Szabadság tér.

false

„Ahol én éltem, nem volt antiszemitizmus”

Boross Péter volt miniszterelnök a Veritas Történetkutató Intézet konferenciáján arról beszélt, hogy a Horthy-korszakról túl egyoldalú képet festettek, mert bár végül deportálták a zsidó szomszédait, ő nem tapasztalt antiszemitizmust a korszakban a zsidótörvények ellenére sem.

Mégse kell a pisi?

Alighogy kitalálták, máris visszaszívják. Az Index kormányzati forrásokra hivatkozva azt írta, hogy hétfőn este már arról egyeztetett a Fidesz, hogy csupán önkéntes formában lehetne bevezetni a 12–18 évesek között a drogtesztet. Eközben már a hvg.hu is azt írja, amit a tegnapi Narancsblogban sugalltunk: ki a fenének juthatott eszébe az össznépi vizeletadás, mint Habony Árpádnak, hát ki másnak.

Ha ez a javaslat marad, csak akkor kell vizsgálatra menniük a fiataloknak, ha azt ők maguk vagy szüleik kérik. Ha ezt a feltételt elfogadják, úgy az egész kötelező drogtesztügyet lényegében választható szűrési lehetőséggé változtatja.

Még mindig viva la Vida

Miközben Orbán Viktor jogi elégtételre kötelezné Vida Ildikót, a NAV elnökének se kellett több, és ő maga is belátta, hogy ideje cselekednie André Goodfrienddel szemben. Egyébként Vidának új ügyvédje van, bármit is jelentsen ez.

Hasra estek Palvin Barbara magyarjától

A modell magyarul tanítja a divatvilágot az i-D magazin videójában. A magazin már korábban elindította How To Learn Languages With Models sorozatát, eddig olyan modellek tanították már anyanyelvükön a világot, mint Liu Wen, Camille Rowe vagy Nadja Bender. Most Palvin Barbara játszik magyartanárt. Hát…

Itt az újabb „CBA-törvény”

Az Országgyűlés kedden a kormány kezdeményezésére elfogadta azt a javaslatot, amely 2018-tól megtiltja a napi fogyasztási cikkek árusítását azoknak a nagyobb üzleteknek, amelyek nem képesek nyereséget termelni két egymást követő évben. Éljen a kapitalizmus!

Melyik kortárs műtárgy illik hozzád a legjobban?

Dallos Ádám

Dallos Ádám

 

– szól a kvíz kezdő kérdése. A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület (FKSE) idén 4. alkalommal szervezi meg a már hagyománynak számító PATRON karácsonyi műtárgyvásárt és -kiállítást.
A vásár keretében a látogatók egyaránt találkozhatnak fiatal, pályakezdő művészek és már befutott alkotók munkáival. A mintegy 100 művész több mint 150 alkotását felvonultató vásár célja egyrészt, hogy lehetőséget adjon a fiatal alkotóknak munkáik bemutatására és eladására; másrészt pedig, hogy felhívja a nagyközönség figyelmét a műtárgyvásárlás lehetőségére, és elérhető áron kínáljon műveket az érdeklődők számára. A PATRON ugyanakkor jótékonysági vásár is, hiszen minden eladás hozzájárul a Fiatal Képzőművészek Stúdiója programjainak megvalósításához, az egyesület fenntartásához is.

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.