Nagy a baj: már a TEK szerint sincsenek terroristák a menekültek között

  • narancs.hu
  • 2015. október 13.

Hírnarancs

Hogy fogunk így terroristát? Mi lesz Simicska Lajossal? Ki lőtte ki a maláj gépet? Kijutunk az Eb-re? Égető kérdésekre keres válaszokat a mai Hírnarancs.

Napi Migráns

„Az illegális migráció a szervezett bűnözést érinti, kifejezett terrorrelevanciával nem bír” – írta egy tanulmányában a Terrorelhárítási Központ tudományos tanácsának elnöke. Böröcz Miklós rendőr alezredes írása a TEK (T)Error & Elhárítás című folyóiratában jelent meg még tavaly év végén, és arra a következtetésre jutott, hogy a terrorszervezeteknek egyáltalán nem éri meg menedékkérőnek álcázott terroristákat indítani Európába. Az embercsempészek szolgáltatása túl drága, a terroristák az illegális határátlépésnél könnyen lebukhatnak, és ha be is jutnak a kontinensre, semmilyen helyismeretük és erőforrásuk nem lesz. A TEK reakciójában azt írta az Indexnek, hogy a tanulmány megállapításai az idei migrációs helyzetben már nem érvényesek.

Gondolataiba merül Hajdu János, a TEK főigazgatója

Hajdu János dandártábornok elgondolkozik

Fotó: MTI

Alkotmánysértő lehet, hogy cseh, lengyel és szlovák katonák már a héten beszállnak a magyar határvédelembe – írja a Népszabadság. Külföldi fegyveres erők magyarországi bevezetéséhez a parlament kétharmados döntése kellene, ehhez képest a V4-es katonai együttműködést a kormány rendelettel hozta tető alá. A trükk ugyanaz, mint a Magyar Honvédség kezdeti, felhatalmazás nélküli határra vezénylésénél: egyszerűen hadgyakorlatnak álcázzák az akciót.

Mozgások a fideszes médiabirodalomban

A Figyelő értesülései szerint Andy Vajna filmügyi kormánybiztos a napokban aláírta a Tv2 megvételéről szóló szerződést, és ezt még a héten be is jelenti. Néhány vitás kérdést még rendezni kell, elméletben a versenyhivatal is megakadályozhatná az akvizíciót, de ha minden jól megy, Vajna év végére birtokba veheti az ország második legnagyobb ker.-tévéjét.

Vajna és neje kaszinózás előtt vagy után

Vajna és neje kaszinózás előtt vagy után

 

Remek kis riportot közölt a 444.hu Kuna Tibor kommunikációs szakemberről, Szijjártó Péter közeli barátjáról. Az agilis vezérigazgató 2010 és 2013 között megtízszerezte cégei bevételét, volt olyan év, melyben nyeresége több mint a triplájára nőtt. Az Orbán–Simicska-háború és Lázár János ármánykodásai majdnem megtörték Kuna közbeszerzési sikerszériáját, de miután a Nemzeti Kommunikációs Hivatal a Miniszterelnökségtől Rogán Antal új minisztériumához került, úgy tűnik, Isten kegyeltje ismét hátradőlhet.

Napi Lajos

Munkavállalóinak felétől kénytelen megválni a Közgép Zrt. a „drasztikusan megváltozott helyzetben”. Simicskáék 283 szellemi és 67 fizikai dolgozót küldenek el.

Művészeti hírek

Két gyönyörű festménnyel gazdagodik Orbán Ráhel és Tiborcz István, miután a miniszterelnök veje sikeresen licitált egy aukción. A 7 milliós vásárlásról ma délután számoltunk be.

Ki lőtt?

Nyilvánosságra hozták a tavaly júliusban lezuhant maláj utasszállító gép ügyében végzett, holland vezetésű vizsgálat eredményét. Eszerint a gépet minden kétséget kizáróan egy földről indítható, Buk típusú rakéta találta el és szakította darabokra. A vizsgálat nem vetette fel a felelősök kérdését, a rakéta indításának helyét is csak egy 320 négyzetkilométeres területre tudták leszűkíteni. Az oroszok sietve kiadtak egy jelentést, amely szerint biztosan nem az ő hadseregüktől származott a rakéta. Hollandia, Malajzia és Ausztrália továbbra is nemzetközi különbíróság felállítását javasolja, de legutóbb ezt Oroszország leszavazta az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Az alábbi videó a holland vizsgálat tanulságait szemlélteti:

A letteken múlhat az Eb

Ma 20.45-kor kezdődik az a két mérkőzés, amely eldönti, hogy Magyarország pótselejtező nélkül (legjobb csoportharmadikként) kijut-e a labdarúgó-Európa-bajnokságra. Ha az A csoportban a lettek nem kapnak ki a kazahoktól, biztos a helyünk. Ha kikapnak, Törökország még keresztbe tehet a magyar válogatottnak, feltéve, hogy megveri Izlandot. Igazán megérdemelnénk a kvalifikációt, miután még Feröert is lefociztuk!

Figyelmébe ajánljuk