Nyugodjunk meg, legalább Orbán családjának jól megy a sora

  • narancs.hu
  • 2016. szeptember 7.

Hírnarancs

Beszervezni vágyott újságíró itt, gyanús gázpalackok ott, vádemelés az operatőr asszony ellen amott. Ilyen helyen a kicsinek is örülni kell.

Azért jó tudni, hogy rohamosan változó társadalmunkban is vannak állandó cölöpök: az egyik ilyen az állampolgárokat a legalantasabb módszerekkel megkörnyékező titkosszolgálat. Legalábbis ez derült ki reggel a 444 cikkéből, mely szerint tavaly év végén egy (meg nem nevezett) magyar újságírót szolid erőszakkal, a magánéletének senki másra nem tartozó rétegeit is felhasználva próbálták együttműködésre bírni – nagyjából úgy tehát, ahogy a rendszerváltás előtt a sötét tartótisztek a leendő besúgóikat. A sztori tényszerűen nehezen bizonyítható, de a 444 nyilvánvalóan megbízhatónak tartja az újságírót, és egyébként mai Facebook-bejegyzésében a mandineres Stumpf András is aláhúzta, hogy ő is ismeri a történet névtelen főhősét, és az elbeszélés nem kamu.

false

Később a Belügyminisztérium homályos válaszában „lényegében arra célzott, hogy a Magyarországon dolgozó újságírók között akár lehetnek külföldi kémek is. A belügy pedig az ilyen törekvéseket akarja felszámolni” – amitől tényleg az isten mentsen meg minket. Kósa Lajos mindeközben Balatonon jaszkarizva válaszolt az őt az ügyről faggató tévécsatornáknak a maga humorosnak szánt, de sajnos egyszerűen csak ízléstelen módján, amikor például kifejtette, hogy ennyire komolytalan titkosszolgálat Jamaicában sincs. De, van. Talán ezért fognak tárgyalni az ügyről a jövő héten a nemzetbiztonsági bizottságban is.

A zavarosan, büdösen a közéletbe ömlő Bayer-ügy még vetett ma egy kisebb örvényt: lemondott ugyanis a Gulagokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány elnöke, Stark Tamás. Ez az az alapítvány, amely a professzionális működés mintapéldájaként úgy jelölte alelnöke révén a leginkább tokában erős közírót, hogy a jelölő asszony sem az elnököt, sem kuratóriumi társait nem értesítette az akcióról. Stark célja a legalább utólagos helytelenítés lett volna, de a nyilatkozatot nem szavazta meg a kuratórium, így nem maradt más számára, mint a lemondás, amiért részünkről jár a respekt.

A Szegedi Ügyészség garázdaság miatt vádat emel a gyermekével futó menekültet elgáncsoló, másik kettőbe pedig belerúgó operatőr/hobbikungfus asszony, László Petra ellen. László több nyilatkozatban is szánta-bánta (hát, a maga módján) tettét, aztán majd kiderül, hogy ez mennyit nyom a latban a bíróság előtt.

A legsikeresebb családi vállalkozások listájával jött ki a Forbes, s a 24.hu összefoglalója szerint minden magyar polgárnak van oka az örömre, hiszen „A 25-ös lista 22. helyére került a miniszterelnök édesapja. Id. Orbán Győző szintén gyakorló dédnagypapaként birtokolja családjával közösen a 10,7 milliárd forint értékű gánti Dolomit Kőbányászati Kft.-t. A cég tavaly elképesztő profitrátát produkált, 3,2 milliárdos forgalom mellett 1,1 milliárdos adózott eredményt ért el. Az elmúlt öt évben lendületesen növekedett a cég, forgalmát megduplázta, üzemi és adózott eredményét megnégyszerezte.” Szerkesztőségünk felállva tapsol.

Gázpalackokkal teli, magára hagyott teherautót találtak a Notre-Dame környékén a hétvégén, és senki sem érti az egészet, de a hatóságok jobbára nagyon baljósnak találják a dolgot. Lehet, hogy terroristák akartak valamit (tesztelni a hatóságok éberségét, ilyesmit), szerintünk azonban könnyen lehet, hogy csak Mészáros Gázszerelő Lőrinc ugrott be keringeni egyet a legendásan setét mellékhajókban, majd dolga végeztével helikopterre pattant, a verda meg ott maradt a palackokkal.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.