Orbán Viktor a félkész bazárt avatja

  • narancs.hu
  • 2014. április 3.

Hírnarancs

Rogán szomszédja, Lázár és a halálbüntetés, kit vert át Tasnádi Péter? Csütörtököt mondunk.

Hosszas szenvedés után újra megnyitották a Várkert bazárt, amit a nyugdíjasok is ifiparkként emlegetnek. Nem így a ceremóniamester Orbán Viktor, aki azt találta mondani, hogy „a gulyáskommunizmus idején ifjúsági koncertek színhelye volt” – mintha csak a hírhedt egykori igazgatót, Rajnák Lászlót hallanánk. Ráadásul az is kiderült, hogy ez valójában egy ideiglenes átadó, hiszen – mint mondta Orbán – „a mostani még csak az első üteme a felújításnak, a másodiknak augusztus 28-ra el kell készülnie”. De akkor mire a nagy felhajtás? Csak nem a vasárnapi választások miatt a lázas sietség? Annyi biztos, hogy az eseményen részt vevő fideszes szurkolótábor igyekezett aktualizálni az eseményt – az „Újjáépítetted a Belvárost Tóni, köszönjük!” feliratú táblát minden bizonnyal vigasztalásul szánták a szintén fellépő Rogán Antalnak, aki különleges ingatlangyarapodása folytán immár a mémgyártás slágertermékévé vált.

false

 

Fotó: MTI – Beliczay László

Ám hiába minden, a Pasa Park továbbra sem kerül le a napirendről. Az index kiderítette, hogy Rogán alpolgármestere, Puskás András is érdekesen viszonyul a pénzhez. Noha vagyonnyilatkozata szerint 72 millió forinttal tartozik, ám ennek ellenére tavalyelőtt egy Audi szgk.-val lepte meg magát. De hogy jön ide a Pasa Park? Hát úgy, hogy Puskás és barátnője szomszédai, sőt tulajdonostársai Rogánéknak.

Természetesen ma is dübörög a kampány, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának kormánypárti tagjai feljelentést tettek Mesterházy Attila ellen, mert az MSZP elnöke az idézés ellenére sem jelent meg a bizottság mai ülésén, és talán az sem véletlen, hogy Lázár János épp ma mondta azt, hogy „a magyar társadalom elsöprő többsége a legsúlyosabb bűncselekmények esetében a halálbüntetés visszaállítását támogatná”, majd – ahogy erről a nol.hu beszámol – hozzátette: „sajnálja, hogy erre nincs lehetőség, mert gyermekek és idősek sérelmére elkövetett emberölések esetében maga is ezt tartaná igazságosnak”.

A mai nap legviccesebb fellépése annak ellenére Tasnádi Péter nevéhez fűződik, hogy a Fenyő-gyilkosság ügyében tett tanúvallomást. A hvg.hu tudósítása szerint Tasnádi „felnyírt punkfrizurával, fegyencruhában, kommandósok kíséretében érkezett a tárgyalóba. Arra a kérdésre, hogy mi a jelenlegi foglalkozása, úgy válaszolt: kisnyugdíjas”, és „sokan nevetve hallgatták a kalandos történetet, amelyet a tanú kedélyesen mosolyogva adott elő”. Egyébként a kalandos történet lényege az volt, hogy Tasnádi állítása szerint Gyárfás Tamástól kapott megbízást Fenyő János meggyilkolására, és bár köze nincs a gyilkossághoz, az ezért járó tiszteletdíjat megkapta Gyárfástól.

Végül két rock and roll hír: Duff McKagan basszusgitáros néhány koncert erejéig visszatér a Guns’n’Rosesba, James Hetfield a Metallicából pedig olyan szépséges autót tervezett, hogy mindjárt kapott is érte egy igen komoly díjat.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”