Oroszország bezárhat, vasárnap irány a templom

  • narancs.hu
  • 2014. december 16.

Hírnarancs

Putyin a földre került, a vasárnapi nyitva tartásnak annyi, feloszlik az Illés. Szürke, hideg hírek a szürke és hideg kedden.
false

Putyin erős Oroszországának szakértők által már jóval korábban is erőteljesen megkérdőjelezett mítosza ma reggelre végképp összeomlott: a rubel a föld alá süllyedt, az orosz tőzsde ijesztő állapotba zuhant, a Szberbank nevű helyi óriás felfüggesztette a lakossági hitelezést. Az okok között ott találjuk az olajár zuhanását, a különböző szankciókat és a spekulációs cseleket is. A végeredmény pedig néhány hónapon belül akár a teljes államcsőd is lehet – ezt ma még senki sem látja pontosan, ahogyan azt sem, hogy mi lesz akkor így a paksi erőműbizniszből.

Aki szeret ebben az országban vasárnap is szabadon dönteni arról, hogy mivel kívánja eltölteni a saját idejét, és ez a döntés olykor a nagyobb műszaki áruházak, élelmiszerüzletek, bevásárlóközpontok felé irányítja légies lépteit, az a következő hónapokban lehetőleg minden vasárnap hódoljon ennek a hóbortos szenvedélyének, mert március 15-e után már nem teheti meg. Szóval, ahogy az várható is volt, ma megszavazták a vasárnapi zárva tartás sarlós-kalapácsos hangulatú törvényjavaslatát. A 200 négyzetméter alatti üzletek (már ahol olyan emberek húzzák majd vasárnap az igát, akik a cég legalább egyötödének tulajdonosai, vagy pedig ez utóbbiakkal családi kapcsolatban vannak) nyitva maradhatnak, és van még pár fontos részlet, amelyet az Index cikkéből gyorsan kiolvashatunk.

Napi horror, első rész. Az Index ma (a korábbi két ELTE-s eset után) újabb gólyatáboros megerőszakolási történetet tett közzé. Ha lehet ilyet mondani, ebben a (ezúttal főiskolai, egyelőre pontosabban beazonosítatlan helyszínű) sztoriban a Hallgatói Önkormányzat tagjai, akikhez az áldozat a bűncselekmény után közvetlenül fordult, még a két korábban megismert ügyhöz képest is kirívóan undorítóan viselkedtek – többek között lebeszélték az áldozatot arról, hogy mentőt hívjon saját magához. Bármennyire szomorúak is ezek az ügyek, nyilvános kitárgyalásuk pozitív hatása aligha vitatható: minél több áldozat szakít ezentúl a hallgatással, annál nehezebb lesz az elkövetőknek és az eltussolást végző társaiknak megúszni ezeket a kirívóan mocskos ügyeket.

Napi horror, második rész. Múlt héten igen nagyon ment a Hegedűs Zsuzsa botrányosan működtetett gyermekétkeztetési alapítványát átvilágító cikkünk – ma újabb vérfagyasztó részleteket tudtunk hozzátenni az eddigiekhez. Vegyenek egy nagy levegőt, és olvassák el itt!

Feloszlik az Illés! Adódik a kérdés persze, hogy nem oszlott-e fel már eddig is (úgy kétszázszor)? Mindenesetre Szörényi Levente és Bródy János is azt nyilatkozta ma, hogy december 28-án az Arénában hivatalosan is pontot tesznek a beatkorszak legjobb magyar zenekara történetének végére.

Zárásul egy pozitív hírecske: volt némi finom remegés az erőben ezzel kapcsolatban a napokban, de a képviselők is fizetnek majd a fizetős M0-son. Ahogyan mi is. Ha ilyenek a jó hírek, rosszakra már semmi szükség!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.