Simon Gábor sorsára jutott Biszku Béla!

  • narancs.hu
  • 2014. május 13.

Hírnarancs

Ugyanis mindketten Budán várhatják a folytatást. Ja, Biszku első fokon már háborús bűnös. Ukrajnában ropognak a fegyverek, Németh Szilárdot pedig nem lehet megbüntetni. Kövér László kivan az uniós zászlótól. Ez történt kedden.

Háborús bűnös Biszku Béla a Fővárosi Törvényszék elsőfokú, tehát nem jogerős ítélete szerint. Nem vicceket mondunk, hanem híreket! Biszkut ugyanis felbujtóként, több ember sérelmére elkövetett háborús bűntettben, lőszerrel visszaélésben és kommunista rendszer tagadásában találták bűnösnek a mai ítélethirdetéskor. Az egykori, ma 93 éves belügyminisztert a bíróság végül az ügyészi indítvány ellenére nem ítélte életfogytiglanra, hanem 5 év 6 hónapot szabott ki. Börtönbe egyelőre nem kell vonulnia, mert lesz második felvonás – az ügyészség és a védelem is fellebbezett –, addig szabadlábon maradhat Biszku, és visszatérhet budai lakásába. A bíróság szinte mindenben osztotta az ügyészség álláspontját. (Arról, hogy mennyi sebből vérzett a vádirat, melyet végül szépen megevett a bíróság, terjedelmi és műfaji korlátok miatt nem ejtünk itt szót, inkább a múlt héten megjelent Narancsban közölt Biszku-cikkhez irányítanánk olvasóinkat.)

Kedden már nemcsak Biszku Béla, de Simon Gábor is budai lakásában tölthette az esősnek induló estét. A XII. kerületi ingatlan igazi luxuskéró, itt tartózkodik házi őrizetben Simon, akit – hoppá! most jön a lényeg – kiengedtek az előzetesből.

Azt pedig épp a magyarnarancs.hu írta meg, hogy Kövér László nem tűzi ki az uniós zászlót a Parlamentre, mivel erre a törvény nem kötelezi. A székely zászló viszont – törvényektől függetlenül – addig lobog, ameddig Románia nem megengedi, hanem bünteti a kitűzését – közölte Kövér László hivatala. Elmondták azt is: az Európai Unió legtöbb tagállamában a kormányzati épületeken kitűzik az EU-zászlót, a nemzeti parlamenteken viszont nem.

Fideszes kerületek rovat: Csepelen borult a bili! Hozta az Index, hogy olyan lista van kirakva a megfelelő helyen, amelyen fel vannak sorolva azok az autók és azok a kerületi vezetők, akiket nem szabad megbüntetni. Igen, Németh Szilárd rezsibiztos kerületéről beszélünk. Természetesen őt sem lehet megbüntetni. A kerület tagadta mindezt… De ugorjunk is Óbudára! Friss sztori ez is, a kampányban bukott ki. A szűkös szülői házra való hivatkozással utalt ki önkormányzati bérlakást a III. kerület a helyi fideszes önkormányzati képviselő fiának. Menczer Erzsébet – aki a Fidesz parlamenti jelöltje is volt egyben – maga is megszavazta a döntést, és nem jelezte, hogy saját családjáról van szó – írja az Index. A polgármesteri előterjesztés Menczer leendő menyének nevén ment át a testületen. Az Együtt–PM politikusai még márciusban hivatali visszaélés és csalás gyanúja miatt tettek feljelentést, ám ezt az ügyészség elutasította. Mi itt a probléma?

Ukrajnában eközben lelőttek hat katonát. A terrorellenes műveletben részt vevő katonák páncélos járművekből álló menetoszlopa Donyeck megye északi részén, a Kramatorszktól 20 kilométerre lévő Oktyabrszke falu határában haladt, amikor egy hídnál tűz alá vették oroszpárti fegyveres szakadárok – közölte a kijevi védelmi minisztérium. Sóhaj.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”