Végső visszaszámlálás

  • narancs.hu
  • 2013. december 11.

Hírnarancs

Megvan az év embere, Deutsch Tamás rajzolni készül, a magyar nácik hozzák a szokásosat. Forró hírek egy hűvös szerdán.
false

A nap legfigyelemreméltóbb híre csak erős gyomrúaknak ajánlható tiszta szívből, hiszen reflektornál is világosabban mutatja meg, milyenek is a viszonyok azon a helyen, ahol a napjainkat tengetnünk adatott:

Dezső András, az Index munkatársa az iránt érdeklődött a Hungaroplakátnál, hogy vajon miért engedik meg, hogy a neonáci uszításban és sorozatos törvényszegésben, végeredményben tehát közönséges bűnözésben utazó Kuruc.info reklámozhassa saját magát az egyik felületükön. A cégtől (vagy a helyet bérlő ügynökségtől, még nem tudhatjuk biztosan – lásd a szerző beszámolóját itt, a Hungaroplakát reakcióját pedig itt) valaki üstöllést továbbította az újságíró telefonszámmal ellátott levelét a Kurucnak, amely pedig szépen ki is nyomta az oldalán – a folytatás innentől könnyedén kitalálható. Az esetbe a thrillerekből ismert határidő-dramaturgiát, valamint a vérbeli kelet-európai tragikomikumot Deutsch Tamás csempészte bele, aki Facebook-posztjában 72 órát adott az ügyészségnek, hogy végezzen a kurucokkal, különben megy, és – ismét – ugróiskolát rajzol a Legfőbb Ügyészség épülete elé.

Gyorsan mondjunk is inkább valami őrült vicceset: a Nézőpont Intézet szerint nem Bajnai, nem Schiffer vagy Mesterházy, hanem, kapaszkodjanak meg: Fodor Gábor a legnépszerűbb ellenzéki politikus. A felmérést a Nézőpont a Heti Válasz megbízásából készítette.

Az viszont már kevésbé vidám (hiszen mi egyértelműen Miley Cyrus énekes-seggrázóművésznek szurkoltunk), hogy a Time magazin Ferenc pápát hozta ki az év emberének. A következetesen abortusz- és (az egyházon belüli) nőiintegráció-ellenes pápa húzásai között kétségkívül találhatunk rokonszenvesebbeket is – ezekről bővebben ebben az igen érdekes korábbi interjúnkban olvashat.

Friss fejlemények a NAV-botrányban: a Nemzeti Nyomozó Iroda végre elrendelte a nyomozást Horváth András feljelentése nyomán, ismeretlen nehézsúlyú adócsalók után nyomoznak. Mindeközben az igencsak kínos pozícióba került adóhivatal hatalmas lelkesedéssel kezdett dolgozni – az online pénztárgépek ügyében.

Végezetül fordítsuk arcunkat Ukrajna felé, ahol továbbra is durva a helyzet: ma reggel több ezer rendőr támadta meg az ellenzéki tüntetőketmérsékelt sikerrel.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”