Amikor Sztupa és Troché átkutatták a szobát, odakint esett az eső, be kellett csukni az ablakokat. Először a vízszintes felületeket, mondta Sztupa, asztalt, polcokat, a párkányt, de nem látszott elkapkodni a dolgot, a zongorák mindig is a gyengéinek számítottak. A szoba egy távolabbi zugolyában állt ugyanis egy Kleingauner & Frosch zongora, Sztupa végigsimította a tetejét, mintha ott is keresne valamit nagy szórakozottan, de végül letelepedett a billentyűkhöz, s elbillegtetett finoman, lassan egy halk futamot Sosztakovics első zongoraversenyéből, tán a harmadik tétel egy kicsinyke foszlányát. Sajnos a békebeli zongoraszék csupa mész lett, mert Sztupa még mindig a munkásruháját viselte, bár a javára szóljon, hogy a szobába lépve levette a svájcisapkáját. Troché nem zavartatta magát, a vízszintes felületeket, ismételte gépiesen és a könyvszekrény felé lépett, de megakadt a szeme a televízión, bekapcsoljam, nézett Sztupára. Majd később, válaszolta felálltában Sztupa, mint akinek nehezére esik elszakadni Sosztakovicstól. Itt ez a böhönce nagy íróasztal, én ezzel kezdem, te meg menj végig a polcokon, gondolom, ezt nevezik művészi rendetlenségnek. Rendben, Sztupa, végigmegyek a polcokon. Sztupának már a nyelvén volt valami csípős megjegyzés, hogy te ma mindig csak ismételni fogsz, vagy valami ilyesmi, de meggondolta magát, inkább hallgatott és tűrt. Még mindig nem történt semmi, nem néztek be egyetlen papírlap, egyetlen nyitva hagyott tolltartó alá sem, nem húzták el az ágyat, de még a függönyöket sem, úgy lógtak, ahogy az ablak becsukásakor hagyták őket. Sztupa lepillantott a vastag szőnyegre, tán észre is vett valamit, közelebb hajolt, lenyúlt, s megtapogatta a perzsát, de nem vett fel, nem talált semmit. Troché kinyitotta a ruhásszekrény ajtaját, felkapcsolta a belső világítást, s benyúlt a gondosan hajtogatott törülközők közé a polcos részen, az akasztós mintha ott sem lett volna, előbb ugyebár a vízszintes felületek, de a törülközők között, pontosabban alulról az ötödik és a hatodik között, ahová Troché benyúlt, nem volt semmi, csak valami ismerős puhaság. Sztupa visszaült a zongorához, de hagyta a billentyűket, csak bámult az üres kottatartóra, mint aki gondolkodik. Troché, hogy oldja a feszültséget, nem is a feszültséget, inkább a terhes lassúságot, úgy tett, mintha a keze beszorult volna a törülközők közé, hátha nevetnek. Menjünk tévézni, hátha önök is nevetnek, sok klassz vígjáték, kalandfilmek.
Pénteken (26-án) Németország–Franciaország a negyeddöntőben, de magukkal én ilyesmiről nem tárgyalok, nézzék meg délután a Film Mánián a Nicholas Nicklebyt 2002-ből, hogy milyen helyes filuren volt régen Charlie Hunnam.
Szombaton éjjel jönnek a Tv2-re a Gorillák a ködben, mely műalkotásban a híres Dian Fossey-t Sigourney Weaver játssza el. Önnek van otthon vuksziája? Ne felejtse el mindennap meglocsolni, s az is fontos, hogy két-három óránál többet ne érje erős napsütés. Ha nincsen önnek vuksziája, két lehetősége maradt: haladéktalanul vuksziát vásárol,
vagy megnézi a Tigris és sárkány című filmet este az AMC-n, s gondosan feljegyzi, hányadik percben ugranak fel először helyből a pagoda tetejére.
Vasárnap megint Érzéki csalódás a Universalon este kilenckor, de én már délután ott éneklem a Film Cafén, hogy do, re, mi, fá, szó, lá A muzsika hangjaiban, mint valami tiroli nadrágos Kodály Zoltán, ha erősen figyelnek, láthatják, hogy előzöm le a bringámmal a Julie Andrewst.
Hétfőn a Duna Tv ad egy 1972-es westernt, a Vadnyugati igazságot, tegye fel a kezét, aki már hallott róla! Az lenne benne a poén, hogy William Holden és Ernest Borgnine ismét együtt húzzák meg a ravaszt, három évvel vagyunk a világ legjobb westernje, a Vad banda után. A kúlcsávók ma Coolon szörföznek este, mert a Holtpontot adják, ami a kilencvenes évek Országúti diszkója, ez teljesen nyilvánvaló, megírta már a Cahiers du Cinéma is. De nem ez a lényeg, hanem A szerelem születése nyolckor a Cinemaxon. Mert ahol szerelem van, oda nem kell tévé.
