Amikor Sztupa és Troché kimentek a falu végére, hogy megfigyeljék a felbukkanó szigetieket, alsópélieket, földesieket, nagy türelemre volt szükségük. Mert nem jöttek azok sűrűn, ezerszer is meggondolták, nem szerette őket senki a faluban meg a busz se járt hozzájuk, minek járt volna. Azért a pár ágrólszakadtért? De még biciklivel is csak úgy lehetett bejönni vagy kimenni, hogy jó darabon tolta az ember, mert nemhogy kövesút nem volt, hogy lett volna, minek lett volna, szerintem most sincs, ha meg van, csak azért lehet, mert valaki ki akart lopni belőle valamit, mindent, még a delejt is, csakhogy a földút is olyan volt, hogy azon aligha kerekezhettek szerelmes biciklizők, hobbikerékpárosok, falusi ficsúrok. Akiknek meg küzdelem volt mind a huszonnégy óra a napban, hát, azok még csak nem is gondoltak ilyesmire, tudván tudták, hogy az első ötven méteren kétszer is kitörne a kereke, hiszen a földút sem volt út, csak az emberi emlékezet valami különös reflexe, kiterjesztett ösztönélet, erre van a falu, majdnem leírtam, hogy erre visz az út a faluba. A szigeti ember felvette a viharkabátját, ilyen impregnált tojáshéjszínű dög nehéz rettenet, nagy gombokkal, hajtókás zsebekkel, viharkabát, ha megáztál benne, simán volt harminc kiló. Éppúgy szimbolikus viseletnek számított akkor, mint nyugatabbra a Friesennerz, basszus, a frízek nerce, az a kifordítható, kívül sárga vagy belül kék esőkabát, mindkettőre azt lehetett mondani, hogy az öltözködésben megvalósuló kommunizmus, a Friesennerzre mondták is, holott nyilván a viharkabátra kellett volna mondani. De azt csak hordták, tolva a biciklit a vörös fejű, krumpliorrú, fülig húzott svájcisapkás ürgék. Ja, ázott ürgék. A nádasok csomagtartóra szíjazott baltával érkező vénséges csikaszkölykei, a pusztaiak. Sztupa arra gondolt, hogy odalép az egyikhez, s jól megcsavarja valamelyik – tényleg marha nagy – gombot a kabátján, s jót röhög, ha az erre ordítva elmenekül.
Pénteken (22-én) megvárjuk a szombatot (23-át), de amint az elkezdődik, ti. a szombat, máris nekifogunk az HBO-n az Anthropoid című filmnek. Gondolom, tök elég, ha annyit mondok, hogy Cillian Murphy játssza benne a Gabcsik Jóskát, Palosnyáról (a kitűnő Rajec ásványvíz hazájából, tényleg mindenkinek csak ajánlani tudom, az olcsóbbak közé tartozik, ha akciós, és nincs benne olyan baromi sok ásványi anyag sem). Tudom, hogy értik ám. Vagy nem? És ha azt mondom, hogy Bős–Nagymaros? A csávó, akiről elnevezték Gabčíkovót (Bős városát ugyebár, ott is város minden bokor). A címbe foglalt Anthropoid pedig annak az akciónak a fedőneve, melynek során ez a két a derék katona (tényleg, Jan Kubišról vajon neveztek el várost, nem, de szerencsére neki sem kellett alább adnia a film elkészülte idején oly szerfelett divatos Jamie Dornannél), hidegre tette az emberszabásúnak aligha nevezhető Heydrichet. Sean Ellis filmjében a két világsztár mellett nagy örömünkre fellép még számos helyi erő, afféle cseh sztárok, mint Anna Geislerová például, s ők, s pláne ő minden filmnek jót szoktak/szokott tenni. Meg persze Toby Jones is.
Szombaton, már hogy az igazi szombaton, nem péntek éjszaka, nagyot tévézünk megint, pedig csak pár perccel este kilenc után kezdjük el, természetesen a Cinemaxon, természetesen az Éjféli futóval. (Aki így értelemszerűen a kellemetlenül korán érkezők népes táborát erősíti, nem bírom az ilyeneket, betoppan órákkal a buli előtt, beszélgetni kell vele, vacsorát kér, de csak a szemével, mert udvarias, ha udvarias lennél, barátocskám, idejében érkeznél.) Emlékeznek még a világ legjobb filmjére? Nos, az kétségkívül A hosszútávfutó magányossága. Ez meg annak a szöges ellentéte, nem, nem a világ legrosszabb filmje, sőt, egész jó kis darab (svájci például), de tagadhatatlanul a hosszútávfutó kettős életéről szól. Várja őt az olimpia, de közbeszól egy nagy veszteség következményeként beköszönő vereség, szóval ez sem egy vígjáték.
Rögtön utána A pincér című film jön, nem fogják elhinni, egy görög krimi. Láttak már görög krimit? Legfeljebb Görögországban játszódót… Görög pincérünk ugyan nem egy svájci hosszútávfutó, de ő legalább magányos tényleg, viszont elteszik láb alól a szomszédját, így egy hosszú távú útra kell vállalkoznia. S még az ő útja végén sem ér véget a mienk, mert akkor is maradunk a csatornán, ahol a jó című Túszok következik, már jóval éjfél után. Ez meg egy grúz krimi. Ha görögöt nem láttunk, akkor nyilván úgy tudtuk, hogy grúz krimi meg nincs is, nem is lehet. És most meg tessék, itt figyel. 1983-ban járunk, a Szovjetunióban (orwelli év, melyik nem az), tiplizne (vagy tiflizne) innen mindenki a vérbe, ez megvan nekünk is, volt, aki átúszta az Adriát a Koper fölötti csücsöktől a Trieszt alatti csücsökig, de grúz barátaink még ennél is jobbat találtak ki, nagy lagzit csaptak, hogy aztán nászutat színlelve felszálljanak a (mi sosem viccelünk, ebben a rovatban meg pláne: a Tbilisziből Batumiba tartó) repülőre. Mely göbzajt aztán igyekeznek Törökországba eltéríteni (gondolom azért, mert viszonylag közel van, különben ki menne oda, hacsak nem akar irhabundát venni, vö. Friesennerz). Igen, önök már ezt is kitalálták, színigaz történetről van szó.
Mindegy, amikor vége lesz, fene tudja, valamikor kettő körül, magunkhoz vehetünk egy könnyű vacsorát, mert az AMC-n csak fél négykor kezdődik A bűn hálójában. Senkit ne tévesszen meg a mérsékelten eredeti cím, távolról sem a kiberbűnözés kerül itt terítékre, s aki terítékre kerül, az is jóval a film kezdete előtt, olyannyira, hogy az érte kiszabott büntetés is letelik, mire nekiindulunk: nyilván a bezártságból egy ismeretlen világba, amelyet olyan alakok népesítenek be, mint Peter Mullan, Siobhan Finneran vagy éppenséggel mindenki kedvence, Shaun Evans. (Pusztán a jegyzőkönyv kedvéért: a 2007-es angol film eredeti címe Boy A.) De úgysem marad fenn senki fél négyig, úgyhogy az egész tévézés felejtős.
