Színésznő a végzettsége. Az újságírást élesben kezdte tanulni, amikor 13 év után egy véletlen lehetőség adódott a rádiónál. Kapóra jött az ajánlat, kicsit beleunt már, hogy két gyerekkel ingázzon a kecskeméti Katona József Színház és a pesti lakása között. "Papírral igazoltan van szituációs érzékem, kötözködni mindig szerettem - emlékszik vissza -, és az igazságérzetem is nagyon fejlett. Gondoltam, nem lehet baj." Nem is volt. A riportjai adásba kerültek, és cikkei is megjelentek a 168 "rában. Sokkal több elismerést kapott újságíróként és riporterként, mint addig színészként. Azt mondja, olyan volt ez az időszak, mint egy bárányfelhős utazás. A kilencvenes évek elején zajlott a médiaháború, és vidéki színésznőként átélni annál jobbat, mint hogy kiáll az igazság és az elnyomottak mellett, nem tudott elképzelni.
A kirúgott munkatárs
A fogyatékosok ügye iránti érzékenységet otthonról hozta. Vak fiával semmit nem csinált másképp, mint a látó lányával. "Kezdettől elhatároztam, hogy bármi történhet, nem mondom a fiamnak, hogy nem leszel vak, majd jön a csoda, és látni fogsz. Másrészt eldöntöttem, hogy nem sajnálom. Persze sajnálom, és a rohadt életbe a sorstól, hogy vak gyerekek születnek! De túlemelkedve ezen már csak az fontos, hogyan lehet mégis boldogulni. A fiam beilleszkedési gondjain keresztül tanultam meg, hogy nincs vakügy meg siketügy meg mozgássérültügy, hanem csak ügy van. Ezeknek az embereknek azonosak az érdekei, bele kell tagozódniuk a többségi társadalomba, és a társadalomnak el kell fogadnia őket, nekem pedig az a dolgom, hogy az integrációt erősítsem. A fiam idén végez az ELTE-n, rocktörténész szeretne lenni. Teljesen önálló, mos, főz, vasal, takarít, és van egy barátnője. A vakok általában magányosak, ő nagyon nem az. Most, az egyetem végéhez közeledve meg van ijedve, lekopnak róla a gyerekkori barátságok, és dunsztja sincs, hol kap majd munkát, de ezt már egyedül kell megoldania."
Sándor Erzsit öntörvényű embernek mondják. Szerinte csak nem bírta az alacsony horizontot, a szűk látókört és a kicsinyes stílt. A sors fintora, hogy május 3-án, már munka nélküli rádiósként kapott Hüpatia Média Díjat két nyolcperces riportjáért. Az egyikben a Belvárosi Színházban bemutatott Kramer kontra Kramer szereplőivel, Kovács Patríciával és Nagy Ervinnel beszélgetett arról, amit az anyaságról hittek, szerettek volna hinni és megtapasztaltak. A másik a NANE és a Patent Egyesület demonstrációján készült, a kényszerláthatás ellen szervezték a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium elé. "Vicces, hogy ezek a díjnyertes riportok MTVA-anyagok voltak, a Kossuth rádióban mentek le, és mindenütt úgy jelentem meg, mint Sándor Erzsi, az MTVA munkatársa. Az természetesen sehol nem jelent meg, hogy Sándor Erzsi, az MTVA kirúgott munkatársa."
A rádióban már az első Fidesz-kormány idején eljött a listák ideje. Megjegyzi, a nagynénik és unokatestvérek nélkül eltelt magányos gyerekkor miatt a listákkal szemben nem szűnő bizalmatlanság él benne. A kispesti zsidó családban felmenői közül egyedül az édesanyja és annak testvére élte túl Auschwitzot.
Az 1998-as listázásokkor néhány nevet el kellett tüntetni a Petőfi rádió Zene-szó műsorából. Sándor Erzsiét is. Azután megszűnt a nagy hallgatottságú, szombat délelőtti Party című beszélgetős műsor is, amit Fodor Jánossal vezettek közösen, így jó ideig csak este 10 óra után kapott adásidőt. Megbetegedett, majd a gyógyulás után rövid ideig tartó, békésnek mondható, munkás időszak következett.
Vissza a színházba
A Kossuth rádió - amely akkoriban a Petőfiről száműzött munkatársak egy részét befogadta - műsorsávot adott az esélyegyenlőségnek, ám másfél év után a főszerkesztőség megszüntette a műsort. "A hivatalos magyarázat nevetséges volt, viszont jól hangzó: a fogyatékosokat nem szabad egy műsorban gettósítani. A valóságban ez azt is jelentette, hogy a hátrányos helyzetűekre nem jut elég figyelem, mert a gondjaik elvesznek a műsorfolyamban" - mondja. Szerinte arról soha nem lesz már rádiós anyag, miért kínos a kormány rokkantjáradék-reformja, mert azt érteni kéne, követni, elemezni. Dögunalom. Inkább leadnak egy sikertörténetet egy kerekes székesről, aki talpra állt, aztán eldőlt. Szakriporterre nincsen szükség, még a végén bekérdez valamit.
A háromszoros Tolerancia-díjas, nívódíjas szerkesztő-műsorvezető idén másodszor kapta kézbe a neki szignált felmondólevelet. 2011-ben még elfogadta a főnökség a méltányossági kérelmet, amelyben leírta, hogy egyedül neveli egyetemista, nappali tagozatos, vak fiát. Noha családi állapotában semmi sem változott, és a fia sem kezdett látni, a másodszori felmondás után már nem volt részvét, nagylelkűség. Egy hallgatói panaszt követően az MTVA vezetősége először közös megegyezéssel való távozást ajánlott, majd miután azt nem fogadta el, alacsonyabb státuszba helyezték, és csökkentették a fizetését. Az utolsó hónapokban néha beosztották ugyan a "kultúrába" szerkeszteni, de kollegiálisan figyelmeztették a témaválasztás érzékenységére. "Mondjuk, a pápai zsinagógában az 'Elfeledett szomszédaink' kiállításról úgy csináltam műsort, hogy ahová a tartalmat be kell írni, mindenhová azt írtam, hogy egy pápai helytörténeti kiállításról készítek riportokat nagyon érzékenyen. Azt a szót, hogy zsinagóga és zsidó, nem írtam be sehova. Utána már nem kaptam több műsort."
"Lefokozása" után néhány estére színésznő lehetett megint. 16 évi kihagyás után Lüszisztratének hívták egy alternatív színjátszó társulatba. Úgy gondolta, jót tenne neki, ha próbálhatna. Kocsmaszínházat csináltak, improvizáltak, állandóan reflektáltak a napi politikai eseményekre, és borzasztóan élvezték. Másfél év alatt negyvenszer ment le az előadás. "Boldog voltam, hogy M. G. P. megnézte, és írt róla valami gyönyörűt. Úgy fejeződött be, hogy felléptünk a POSZT off programjában".
Az alkalmi színészet és az alkalmi, ám életmentő bedolgozás a Klubrádiónál nem oldotta egzisztenciális gondjait. Megrémítette, ahogy egyre szűkültek a lehetőségei, de bízott abban, hogy észre fogja venni az elé kerülő alkalmat. Amikor Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója felkérte, hogy segítse a színház kommunikációját, először megijedt: ha magát nem tudja eladni, hogy fog egy egész színházat? De elgondolkodott. Imád a színházban élni, a színház az anyanyelve, ott jól érzi magát. "Kihagyhatatlan ajánlat ez. Közel hatvanévesen belefoghatok egy vadonatúj dologba, és hozzájárulhatok egy színház sikeréhez. Hiszen ezt akartam, amióta az eszemet tudom."
