Amikor Sztupa és Troché berendezkedtek a túlélésre, nos, azt gyakorlatnak éppenséggel nem neveznénk, de egyfelől a pályájukhoz mérten mégiscsak rövid időszak volt, másfelől annyira komolyan sem vették; kettejüknek együtt megvolt az az utolérhetetlen képessége, hogy valamibe úgy álljanak bele kötésig, hogy közben tudják iróniával is szemlélni, ki is kacsintsanak belőle. Erős túlzás lenne, de nem alaptalan azt állítani, hogy Sztupa hozta a beleállást, Troché meg a kivigyorgást, ja, szo-szo, többször így, párszor fordítva. Mindegy, a túlélés úgy nézett ki, hogy a napi kosztra volt 15 forint, s erre az összegre volt egy séma: 25 dkg parizer (9 Ft), öt zsemle (2 Ft) és egy liter zacskós tej (3,60 Ft), három étkezésre lebontva, zsemlénként két deciliter tejjel. (A maradék tej tárolásához gemkapcsot rendszeresítettek, hogy azzal mintegy visszazárva lakjon békén a fridzsiderben.) A többi túlélni vágyó hatalmas oldalszalonnákkal, fél kenyerekkel és nagy mennyiségű vöröshagymával szédelgett körülöttük, szinte rögeszmésen hangoztatva, hogy a túléléshez kondi kell ám, azt nem lehet csak parizeres zsömlével letudni. Aztán ezek a szalonnás túlélők sorra elszálltak, s Troché nem győzte mondogatni, hogy legyél te is parizer! Legyél te is parizer! Persze pont ő, ahol csak tudta, lazította a kereteket, s a kiskapukra is ráakadt: az egyik nap például vett egy fél vajat (3 Ft). S megkente az összes zsömlét vajjal. A maradékként felgyülemlő 40 filléreket összerakván pár nap alatt két kiló almához is hozzájutott, szóval kint is fogott egeret és bent is. Közben meg jött-ment, mint akinek nincsen semmi dolga, és mondogatta: Te is legyél parizer! Legyél te is parizer!
A program, mint mondtuk, nem tartott sokáig. De azért még a későbbiekben is elsütötte ezt a mondókát, noha akkor már a parizer sem volt a régi.
Pénteken (22-én) a Duna televízió Jiří Menzel (vagy inkább Bohumil Hrabal) talán egyetlen vitán felül álló remekművét, a Szigorúan ellenőrzött vonatokat adja este fél kilenc előtt. Ám az is meglehet, hogy akkor már huszonöt perce az HBO-n lógunk, ahol a 21. századosított Majmok bolygójának Háború című, 2017-es epizódját nézzük, leginkább azért, mert a rossz majmot, sőt a Rossz Majmot a kiváló DJ Davis, azazhogy Steve Zahn formálja meg a reá oly jellemző művészi beleéléssel.
Szombaton délutáni negyed ötkor is inkább a jól nézhető színművészek miatt, mintsem az adaptáció diadalmas voltának köszönhetően ülhetünk az ekrán elé, amikor is a Dorian Grey 2009 brit kiszereléséhez lehet szerencsénk. Dorian maga persze rémséges benne, de őlordságát Colin Firth, őladységét pedig Emilia Fox játssza, tőlük meg minden jó. Aki viszont annyira megszerette John Travoltát a Pulp Fictionben (hol máshol?), hogy azóta sem tudja elengedni, most tehet nyolckor egy próbát az HBO-n, de ha még a Gotti után is odalesz érte, jobb, ha beletörődik: ő menthetetlen. Szerintem kilenckor kell beszállni, és a Filmbox Pluson, az 54. hadtest (1989) ugyanis egy véres limonádé az északiak oldalán színes bőrű katonákkal felálló alegység gyötrelmeiről, jó néhány feltörekvő színésszel, mint például Morgan Freeman vagy Denzel Washington.
Hétfőn nézzék még meg a Lángoló Mississippit a Film Mánián, egy prehistorikus Zöld könyv az, csak sokkal jobb. De még jobb, ha nem tévéznek.
