Az MTA szerint semmi nem utal arra, hogy az 5G veszélyes lenne a lakosságra

  • narancs.hu
  • 2021. március 30.

Interaktív

De több okból szükségesnek tartják a környezeti rádiófrekvenciás sugárzás folyamatos monitorozását.

Állásfoglalást adott ki a Magyar Tudományos Akadémia az 5G telekommunikációs rendszerek várható egészségügyi hatásairól. Mert másfél évvel ezelőtt egy civil kezdeményezés (Százak Tanácsa) kérte az MTA állásfoglalását a témával kapcsolatban. Közlésük szerint az akadémia létrehozott egy ad hoc munkabizottságot, melynek tagjai áttekintették az 5G technológia bevezetésével összefüggő kérdéseket, a nemzetközi gyakorlatot, a szabályozásokat, tudományos és kutatási eredményeket, valamint a közvéleményt foglalkoztató kérdéseket.

A legfőbb megállapítás, melyet az MTA tett, hogy a jelenlegi modellek és mérések alapján az 5G technológia nem fogja növelni a lakosság napi átlagos rádiófrekvenciás (RF) kitettségét.

Erre abból következtetnek, hogy a nagyobb átviteli sebesség miatt csökken az adatátvitelhez szükséges idő, a jobb rádiós kapcsolatnak köszönhetően pedig alacsonyabb teljesítménnyel működhetnek a mobiltelefonok és más készülékek. Az MTA közleménye szerint az új technológiák alkalmazásával ugyan változik az RF expozíció jellege, de "az átlagos környezeti elektromágneses expozíció, amely jelenleg nagyságrenddel az egészségügyi határérték alatt van, várhatóan nem emelkedik".

Mint írják, az Egészségügyi Világszervezet megfigyelései szerint a nemzetközi testületek által megállapított határérték alatt az elektromágneses tér nem hordoz számottevő egészségügyi kockázatot.

Mindemellett indokoltnak és szükségesnek tartják többletforrást biztosítani az 5G-re vonatkozó egészségügyi határértékek rendszeres mérésére és monitorozására, valamint az erről szóló kutatásokra. Az egyéni és közegészségügyi hatások mellett ezt az ökológiai vonatkozások tekintetében is szükségesnek tartják, vagyis azt is monitorozni kellene, hogy a sugárzásnak milyen hatása van a hazai ökoszisztémákra.

Az MTA fontosnak tartja továbbá a széles körű tájékoztatást az 5G-ről terjedő tévhitek eloszlatására.

(MTA)

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.