Befejezi működését az Azonnali

  • narancs.hu
  • 2022. augusztus 4.

Interaktív

A portált még 2018-ban alapították, többségi tulajdonosa Ungár Péter LMP-s politikus, Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatójának és az Orbán-kormány kormánybiztosának fia. 

Befejezi működését Ungár Péter politikus és Gerényi Gábor médiavállalkozó közös portálja, az Azonnali.hu.

A hírt a Media1 tette közzé. Megkeresésükre Gerényi Gábor megerősítette a hírt, és azt mondta:

a kérdés mostanra lényegében eldőlt, valóban nem működtetik tovább a lapot.

Gerényi elmondása szerint a megszűnésről gazdasági okok miatt döntöttek, mivel a cég évek óta veszteséges volt, ráadásul a gazdasági kilátások rendkívül bizonytalanná váltak, senki nem tudja, mi jön most. Gerényi azt is kimelte: jó emberekkel dolgoztak együtt, ezért reményét fejezte ki, hogy el tudnak majd helyezkedni a lap munkatársai másutt.

Arra kérdésre, hogy mi lesz a sorsa a az Azonnalihoz szorosan kapcsolódóan működő, szintén Ungár Péter nevével fémjelzett ugytudjuk.hu.nak, és több más, különböző regionális kisebb portálnak, Gerényi nem nyilatkozott, arra hivatkozva, hogy ezekről mit sem tud és a kérdésben nem kompetens.

A portál megszűnéséről Ungár Pétert is kérdezték, ő azonban nem kívánta kommentálni a lap bezárásával kapcsolatos értesüléseket.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.