Videojáték

Beyond: Two Souls

  • wilson
  • 2013. november 23.

Interaktív

Az idén áprilisban elhunyt kritikuspápa, Roger Ebert kijelentette, hogy a videojáték sohasem lehet művészet, és egyetlen ma élő aktív játékos sem fogja megérni a napot, amikor a médium bekerül a művészetek csarnokába. Intése ellenére sokan próbálkoztak a filmszerűség felé elmozdulni.

A Beyond például igazi sztárparádé az Ellen Page játszotta főhősnővel és a Willem Dafoe alakította mentorral. Ők ketten - különösen Page - adnak a legtöbbet a Beyondhoz: a hús-vér, többrétegű karakterek ábrázolása pazarul megy a kiváló írókkal rendelkező franciáknak. A Ponyvaregényt idéző, az időben előre és hátra is ugráló sztori kiválóan épít fel egy olyan világot, ahol a természetfeletti nem csupán fikció, hanem létező és mindenki életére kiható jelenség, miközben remekül kirajzolódnak a döntések okai és következményei. Kár, hogy a történet utolsó harmada rojtosra koptatott klisékkel terel a végkifejlet felé.

Terel, mert a Beyond csak komoly nagylelkűséggel nevezhető videojátéknak - az interaktív film címkéje az egész műfajt kiötlő, 1983-as Dragon's Lair óta nem volt ennyire indokolt. A modern stílusokból és a játékmenetükből való szemezgetés egyszerűen nem sikerült: a Beyond sok mindennel próbálkozik, de mindent csökevényesen tálal, egyértelművé téve, hogy az egész csak a látszat miatt kell. A Quantic Dreamnek nem volt pénze filmet csinálni, és most valamiért ideje sem a helyébe választott médium eszközeit használni. Az élmény akkor igazán maradandó, amikor nem kell a gombnyomogatással szenvedni.

Sony-Quantic Dream, PS3

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.