Tévésorozat

Blunt Talk

Interaktív

Vannak azok a karakterorientált vígjátéksorozatok, melyekben egy nagyon tehetséges komikus felépít egy perszónát, mely többé vagy kevésbé a saját személyiségén alapul. A mellékszereplők ilyenkor többnyire csak asszisztálnak az egyszemélyes show-hoz, miközben mindenki nagyon szorít, hogy az öniróniára és nemritkán önéletrajzi kikacsintásokra épülő humor valahogy elvigye a hátán az egészet. Ez néha sikerül (Louie, Félig üres, Miranda), néha pedig olyan lesz az eredmény, mint a Blunt Talk.

A széria készítője, Jonathan Ames egyszer már bizonyított (Író és kamuhős), és az is kiderült, hogy ügyesen bánik a fanyar humorral, illetve nem áll távol tőle a keleti part értelmiségének (Woody Allen által divatba hozott) neurotikussága. A Blunt Talkban is nyilván valami olyasmit akart megmutatni, hogy milyen szánalmas egy szofisztikált idegen szemében az álságos Los Angeles-i csillogás. Patrick Stewart alakítja az angol talk show-műsorvezetőt, aki tökéletesen anakronisztikus módon komornyikot tart, és alaposan kihasználja, hogy a helyiek micsoda bájos kis egzotikumnak tartják.
A sorozat sok mindent akar: a Majd a komornyik fergeteges kémiáját úr és szolga között (ez sikerül a legjobban), britek és amerikaiak kultúrsokkos találkozását, melyet a Sikersorozatban is láthattunk (ez kevésbé jön össze), és a Kaliforgia kapuzárási pánikos önpusztítását (ezzel kár volt próbálkozni). A fő prob­lé­ma, hogy a poénokat (melyek sajnos túl nagy arányban mutatják a producer, Seth MacFarlane altesti hatását Ames szofisztikáltabb humorával szemben) kizárólag Stew­artra szándékoznak terhelni a készítők, így a mellékalakok nem elég szórakoztatóak és kidolgozottak. Láthatóan volt róla elképzelésük, hogy miből születhet ma sikeres sorozat, és a hozzávalókat meg is próbálták összeszedni, de a végeredmény felemásra sikeredett.

Szerencse, hogy Patrick Stewart még önmagában is elég szórakoztató. A kérdés csak az, hogy meddig.

Az HBO műsorán

alá

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.