Tévé

Kénköves pokol - Brutális kémia a Spektrum Tv-n

Interaktív

Ezt is megértük: a második évfolyamába lépett a Spektrum Tv Brutális kémia című sorozata, ami egy ismeretterjesztő szériától kétségkívül derekas teljesítmény; korántsem érdektelen tehát számba venni, miért hozhat lázba sokakat egy ilyen rendhagyó tudományos műsor, s kiket fog még a hideg is kirázni tőle.

Rendhagyót írtunk, de máris megbántuk, mert mostanában éppen ez a norma: az outdoor labor, ahol a voltaképpeni tudományos attrakció majdhogynem elvész a készítők szinte pikareszk kalandjai, az előkészületek és a (jelen esetben) két főszereplő többé-kevésbé szórakoztató ökörködései között. Mint műfaji kellék adott tehát egy nagyszájú outsider, jelen esetben Vályi István, a Totalcar.hu ritka ízesen beszélő újságírója, akinek a robbanás, tűz és sűrű színes füstök iránt mélyen elkötelezett figurát kell játszania, amit soha nem árt kellőképpen (amúgy Beavis & Butt-head-szerűen) infantilisre venni. Így azután persze kellően megosztó is: van, akit szórakoztat ez a kényszeres hiperaktivitás, s vannak, akik ki nem állhatják (ők, mondjuk, rég nem nézik a szériát). Vályit ellenpontozná a debreceni egyetem fiatal szerves kémikus doktorandusza, Nagy Gergő Zoltán, aki nem csupán a látványos vegyészeti kísérletek, de a tudományos ismeretterjesztés iránt is elkötelezett – a tévécsatorna is egy korábbi, e tárgyban készült videoprezentáció révén figyelt fel rá. Talán nem is meghökkentő a párosítás: a lémer és a profi duója még a magyar televí­ziózás történetében sem oly szokatlan – a már kissé idősebb olvasók emlékezetébe idéznénk e tárgyban néhai Sas Elemér fizikus és Antal Imre halhatatlan duóját (hogy ne is beszéljünk az inzertként bevágott Sinkovits Imrére, aki Galileiként és Engelsként is rendesen odatette magát).

false

Az új típusú ismeretterjesztés részben abban tér el elődjétől, hogy itt sokkal hangsúlyosabb az alig titkoltan gyermeklelkű laikusok szószólójának is tekinthető kívülálló szava. A Brutális kémiában Vályi vezényel, a forgatókönyvírók akaratából az ő fantáziája jelenik meg a képernyőn, s ami ezen kívül reked, mint például a szűken vett tudomány, horribile dictu a látottak magyarázata, az csupán rövid epizódokra villan fel. Az aktuális vegyi folyamatot szemléltető ábrák kíséretében ledarált szöveget legfeljebb az tudja befogadni, aki amúgy is tisztában volt azzal, miért robban, gyulladt be, lángolt vagy vált füstté az előtérben felhalmozott matéria, a többiek egy ásítás kíséretében átugorják a leckét.

A sorozat tudományos, labortechnikai oldaláról szólva fenntartások nélkül dicsérhető az ügyes kezű vegyész, aki látványos és szórakoztató, néha virtuózan kivitelezett kísérleteket prezentál – kár, hogy ezek az adásidő töredékén zajlanak, a többit Vályi és famulusai mesterkedései és néha kicsit idiotisztikus szövegelése tölti ki. Hozzá kell tennünk: bár elsőre talán idegesítőnek tűnhet, de van haszna annak is, hogy mindent többször és lassítva ismételnek – kisdiákként mit nem adtunk volna, ha magunk is újranézhetjük (s nem is csak reakciódinamikai szempontból), hogyan is gyullad meg a tanár zsebében a fehér foszfor, vagy csinál freskót a plafonra egy-egy elszabadult vegyi reakció.

Bár nyilván rendre a legtökéletesebb verzió kerül a tévénézők elé, de nem árt tudni (s ez Nagy, a vegyész ars poeticája is), hogy a laborban a káosz az úr, nincs két egyforma kísérlet, s látszólag ugyanúgy végrehajtott műveletek nyomán sokszor egészen más, néha meghökkentő végeredmény születik. Annyi biztos, hogy aki szereti, vagy valaha szerette a kémiát, az találni fog a Brutális kémia epizódjain izgalmas és szórakoztató momentumokat is, csak legyen türelme kivárni őket. A sorozat vélelmezhető célközönsége, a téma iránt legalább némi jóindulatú érdeklődést mutató, habár mérsékelten tájékozott nézők lelkesedését talán sikerült felkelteni egy-két akár otthon is imitálható vegyészeti trükk iránt (itt azért hozzá kell fűznünk az amúgy remek Beavis & Butt-head és a Jack­ass-szériák szokásos figyelmeztetését: ezt azért ne próbálják ki otthon!) – ugyanakkor nem biztos, hogy sikerül őket meggyőzni a kémia tudományának nagyszerűségéről. Pláne, hogy az nem kis részben – s éppen e sorozat sugallatával szemben – nem feltétlenül a füstös, színes-szagos attrakciókból származik.

Adások péntekenként, szombatonként és vasárnaponként.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.