Rendhagyót írtunk, de máris megbántuk, mert mostanában éppen ez a norma: az outdoor labor, ahol a voltaképpeni tudományos attrakció majdhogynem elvész a készítők szinte pikareszk kalandjai, az előkészületek és a (jelen esetben) két főszereplő többé-kevésbé szórakoztató ökörködései között. Mint műfaji kellék adott tehát egy nagyszájú outsider, jelen esetben Vályi István, a Totalcar.hu ritka ízesen beszélő újságírója, akinek a robbanás, tűz és sűrű színes füstök iránt mélyen elkötelezett figurát kell játszania, amit soha nem árt kellőképpen (amúgy Beavis & Butt-head-szerűen) infantilisre venni. Így azután persze kellően megosztó is: van, akit szórakoztat ez a kényszeres hiperaktivitás, s vannak, akik ki nem állhatják (ők, mondjuk, rég nem nézik a szériát). Vályit ellenpontozná a debreceni egyetem fiatal szerves kémikus doktorandusza, Nagy Gergő Zoltán, aki nem csupán a látványos vegyészeti kísérletek, de a tudományos ismeretterjesztés iránt is elkötelezett – a tévécsatorna is egy korábbi, e tárgyban készült videoprezentáció révén figyelt fel rá. Talán nem is meghökkentő a párosítás: a lémer és a profi duója még a magyar televíziózás történetében sem oly szokatlan – a már kissé idősebb olvasók emlékezetébe idéznénk e tárgyban néhai Sas Elemér fizikus és Antal Imre halhatatlan duóját (hogy ne is beszéljünk az inzertként bevágott Sinkovits Imrére, aki Galileiként és Engelsként is rendesen odatette magát).
| ||
Az új típusú ismeretterjesztés részben abban tér el elődjétől, hogy itt sokkal hangsúlyosabb az alig titkoltan gyermeklelkű laikusok szószólójának is tekinthető kívülálló szava. A Brutális kémiában Vályi vezényel, a forgatókönyvírók akaratából az ő fantáziája jelenik meg a képernyőn, s ami ezen kívül reked, mint például a szűken vett tudomány, horribile dictu a látottak magyarázata, az csupán rövid epizódokra villan fel. Az aktuális vegyi folyamatot szemléltető ábrák kíséretében ledarált szöveget legfeljebb az tudja befogadni, aki amúgy is tisztában volt azzal, miért robban, gyulladt be, lángolt vagy vált füstté az előtérben felhalmozott matéria, a többiek egy ásítás kíséretében átugorják a leckét.
A sorozat tudományos, labortechnikai oldaláról szólva fenntartások nélkül dicsérhető az ügyes kezű vegyész, aki látványos és szórakoztató, néha virtuózan kivitelezett kísérleteket prezentál – kár, hogy ezek az adásidő töredékén zajlanak, a többit Vályi és famulusai mesterkedései és néha kicsit idiotisztikus szövegelése tölti ki. Hozzá kell tennünk: bár elsőre talán idegesítőnek tűnhet, de van haszna annak is, hogy mindent többször és lassítva ismételnek – kisdiákként mit nem adtunk volna, ha magunk is újranézhetjük (s nem is csak reakciódinamikai szempontból), hogyan is gyullad meg a tanár zsebében a fehér foszfor, vagy csinál freskót a plafonra egy-egy elszabadult vegyi reakció.
Bár nyilván rendre a legtökéletesebb verzió kerül a tévénézők elé, de nem árt tudni (s ez Nagy, a vegyész ars poeticája is), hogy a laborban a káosz az úr, nincs két egyforma kísérlet, s látszólag ugyanúgy végrehajtott műveletek nyomán sokszor egészen más, néha meghökkentő végeredmény születik. Annyi biztos, hogy aki szereti, vagy valaha szerette a kémiát, az találni fog a Brutális kémia epizódjain izgalmas és szórakoztató momentumokat is, csak legyen türelme kivárni őket. A sorozat vélelmezhető célközönsége, a téma iránt legalább némi jóindulatú érdeklődést mutató, habár mérsékelten tájékozott nézők lelkesedését talán sikerült felkelteni egy-két akár otthon is imitálható vegyészeti trükk iránt (itt azért hozzá kell fűznünk az amúgy remek Beavis & Butt-head és a Jackass-szériák szokásos figyelmeztetését: ezt azért ne próbálják ki otthon!) – ugyanakkor nem biztos, hogy sikerül őket meggyőzni a kémia tudományának nagyszerűségéről. Pláne, hogy az nem kis részben – s éppen e sorozat sugallatával szemben – nem feltétlenül a füstös, színes-szagos attrakciókból származik.
Adások péntekenként, szombatonként és vasárnaponként.
