Rádió

Dörmögők

Macifröccs a Klubrádióban

Interaktív

Úgy tűnik, a Klubrádió és hallgatói komolyan gondolják, hogy érdemes az egyre nehezülő és egyre aránytalanabb körülmények és elvárások ellenére is kísérletet tenni arra a talán némiképp anakronisztikus, de a mai magyar közállapotoktól biztosan idegen dologra, amit független közszolgálati rádiózásnak hívnak.

Csak hát a rögvaló azt mutatja, hogy a kormányközeli média begye megállás nélkül szippantja fel a műhelyeket, s a piaci helyzet annyira torz már, hogy lassan valóban el lehet engedni, szégyenkezve bár, azt a képzetet, hogy annak leírására a sajtószabadság a megfelelő kifejezés.

Az utóbbi időben mindenesetre egy sor dolog változott a Klubrádió háza táján, új adásrend, új műsorok, új műsorvezetők bukkantak fel, miközben persze az emblematikus elemek sem tűntek el. Úgy néz ki, mintha az egyik cél és a túlélés egyik remélt kulcsa az lenne, hogy a fiatalabb közönség is érdekeltté váljon az adó hallgatásában. Amennyire ez kisilabizálható, elsősorban a harminc és negyven közötti értelmiségiek kerültek a célkeresztbe.

Hangütését, iróniáját és érdességét tekintve nyilván ennek a korcsoportnak szól elsősorban a Macifröccs, a HVG ismert publicistája, Tóta W. Árpád újsütetű műsora is. „A macifröccs teljesen értelmetlen recept: borba málnaszörpöt önteni tiszta hülyeség, meg aztán nem is lesz tőle finomabb. De olyan aranyos neve van, és ennyi elég is, mert ebből a búvalvert országból talán a cukiság hiányzik legjobban.” Így a műsor ajánlója, amiből nyilván kiderül, hogy a főként kultúrpolitikáról szóló műsortól nem annyira precíz elemzéseket, mint inkább fülbemászóan sommás megállapításokat várhatunk majd – de legalább nem árulnak zsákbamacskát a műsorkészítők.

A legutóbbi adás témája mi más lehetett volna, mint a lex CEU, és ez az egész céltalan csapkodás, amit a kormány a közvélemény és a szakmai nyilvánosság tiltakozása ellenére is végignyomni látszik. A Macifröccs túlbonyolítottnak nem nevezhető szerkezete három nagyobb részből áll össze: először Tóta tart egy néhány perces bevezető-hangulatalapozó monológot, azután állandó műsorvezető társával, a színikritikus Puskás Pannival végigbeszélik ugyanazt a témát, amiről a bevezető szólt, majd a műsor második félórájában egy meghívott vendég is beszáll.

A műsor felvezetője szerint a következő óra a „kultúra, közélet, népharag” jegyében fog telni, és az utóbbit elsősorban maga Tóta szállítja. Ha a korábbi időben a Klubrádió jellemző hangütése az elkeseredettség, a kétségbeesés (kívülről nézve: rettegés) és a csendes bele nem törődés keveréke volt, akkor a Macifröccs tényleg új színt hoz ehhez képest. Igaz, nagy kérdés, hogy a valóban érzékelhető fiatalos lendületen túl termékenyebb-e a korábbinál ez a gúnyba és gyakran szimpla utálkozásba csapó, ironizáló dörmögés. Az olyan sematikus megjegyzések, mint hogy „az egész kurzus célja az Orbán família legtökéletesebb meggazdagodása”, illetve az olyan alacsonyan szárnyaló poénok, mint hogy „az Orbán gyerekek azzal tennék a legnagyobb szolgálatot a hazának, ha szinglik maradnának”, nem biztos, hogy segítenek a dolgok tisztábban látásában. Persze a fene se tudja, hogy ez-e a cél, néha úgy tűnik, inkább a felgyülemlett feszültség levezetéséről van itt szó, ami a felkonfban említett népharaggal még meg is feleltethető, csak akkor meg a kultúra kezd el ugyanonnan hiányozni kissé.

Persze van ellenpólus, Puskás Panni is igyekszik finomítani Tóta megjegyzésein („szerintem túlzás, hogy másfél millió hülye lenne, aki a Fideszre szavaz”), és általában a vendégek is inkább a kiegyensúlyozottság felé viszik az adást. Radnóti Sándor például, a maga higgadtságával látványosan ki is lógott a Macifröccs legutóbbi adásából, igaz, legalább fölfelé. Az ő klasszikus idézetekkel megtámogatott, élvezetesen előadott kisesszéje arról, hogy a képmutatás eltűnése a legaggasztóbb jelenség Orbán aktuális politikájában, bővebb kifejtésért kiáltott. Tóta kommentárja azonban – „ahogy megpróbáljuk beleélni magunkat annak a választópolgárnak a helyébe, aki most Soros hálózatától retteg, olyan, mintha egy légy bőrébe próbálnánk belebújni” – rögtön jelezte a beszédmódok közötti interferenciát.

Az irónia kellő reflektáltság nélkül nem könnyen haladja meg a cinikus demagógiát, valami ilyesmi lehet a tanulság, és ebbe azért nem lenne jó, ha hosszabb távon beleragadna ez a műsor.

Klubrádió, április 4.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.