Csak hát a rögvaló azt mutatja, hogy a kormányközeli média begye megállás nélkül szippantja fel a műhelyeket, s a piaci helyzet annyira torz már, hogy lassan valóban el lehet engedni, szégyenkezve bár, azt a képzetet, hogy annak leírására a sajtószabadság a megfelelő kifejezés.
Az utóbbi időben mindenesetre egy sor dolog változott a Klubrádió háza táján, új adásrend, új műsorok, új műsorvezetők bukkantak fel, miközben persze az emblematikus elemek sem tűntek el. Úgy néz ki, mintha az egyik cél és a túlélés egyik remélt kulcsa az lenne, hogy a fiatalabb közönség is érdekeltté váljon az adó hallgatásában. Amennyire ez kisilabizálható, elsősorban a harminc és negyven közötti értelmiségiek kerültek a célkeresztbe.
Hangütését, iróniáját és érdességét tekintve nyilván ennek a korcsoportnak szól elsősorban a Macifröccs, a HVG ismert publicistája, Tóta W. Árpád újsütetű műsora is. „A macifröccs teljesen értelmetlen recept: borba málnaszörpöt önteni tiszta hülyeség, meg aztán nem is lesz tőle finomabb. De olyan aranyos neve van, és ennyi elég is, mert ebből a búvalvert országból talán a cukiság hiányzik legjobban.” Így a műsor ajánlója, amiből nyilván kiderül, hogy a főként kultúrpolitikáról szóló műsortól nem annyira precíz elemzéseket, mint inkább fülbemászóan sommás megállapításokat várhatunk majd – de legalább nem árulnak zsákbamacskát a műsorkészítők.
A legutóbbi adás témája mi más lehetett volna, mint a lex CEU, és ez az egész céltalan csapkodás, amit a kormány a közvélemény és a szakmai nyilvánosság tiltakozása ellenére is végignyomni látszik. A Macifröccs túlbonyolítottnak nem nevezhető szerkezete három nagyobb részből áll össze: először Tóta tart egy néhány perces bevezető-hangulatalapozó monológot, azután állandó műsorvezető társával, a színikritikus Puskás Pannival végigbeszélik ugyanazt a témát, amiről a bevezető szólt, majd a műsor második félórájában egy meghívott vendég is beszáll.
A műsor felvezetője szerint a következő óra a „kultúra, közélet, népharag” jegyében fog telni, és az utóbbit elsősorban maga Tóta szállítja. Ha a korábbi időben a Klubrádió jellemző hangütése az elkeseredettség, a kétségbeesés (kívülről nézve: rettegés) és a csendes bele nem törődés keveréke volt, akkor a Macifröccs tényleg új színt hoz ehhez képest. Igaz, nagy kérdés, hogy a valóban érzékelhető fiatalos lendületen túl termékenyebb-e a korábbinál ez a gúnyba és gyakran szimpla utálkozásba csapó, ironizáló dörmögés. Az olyan sematikus megjegyzések, mint hogy „az egész kurzus célja az Orbán família legtökéletesebb meggazdagodása”, illetve az olyan alacsonyan szárnyaló poénok, mint hogy „az Orbán gyerekek azzal tennék a legnagyobb szolgálatot a hazának, ha szinglik maradnának”, nem biztos, hogy segítenek a dolgok tisztábban látásában. Persze a fene se tudja, hogy ez-e a cél, néha úgy tűnik, inkább a felgyülemlett feszültség levezetéséről van itt szó, ami a felkonfban említett népharaggal még meg is feleltethető, csak akkor meg a kultúra kezd el ugyanonnan hiányozni kissé.
Persze van ellenpólus, Puskás Panni is igyekszik finomítani Tóta megjegyzésein („szerintem túlzás, hogy másfél millió hülye lenne, aki a Fideszre szavaz”), és általában a vendégek is inkább a kiegyensúlyozottság felé viszik az adást. Radnóti Sándor például, a maga higgadtságával látványosan ki is lógott a Macifröccs legutóbbi adásából, igaz, legalább fölfelé. Az ő klasszikus idézetekkel megtámogatott, élvezetesen előadott kisesszéje arról, hogy a képmutatás eltűnése a legaggasztóbb jelenség Orbán aktuális politikájában, bővebb kifejtésért kiáltott. Tóta kommentárja azonban – „ahogy megpróbáljuk beleélni magunkat annak a választópolgárnak a helyébe, aki most Soros hálózatától retteg, olyan, mintha egy légy bőrébe próbálnánk belebújni” – rögtön jelezte a beszédmódok közötti interferenciát.
Az irónia kellő reflektáltság nélkül nem könnyen haladja meg a cinikus demagógiát, valami ilyesmi lehet a tanulság, és ebbe azért nem lenne jó, ha hosszabb távon beleragadna ez a műsor.
Klubrádió, április 4.
