Egy hét kultúra 2021/36.

  • Narancs
  • 2021. szeptember 8.

Interaktív

Rövid hírek: kultúra itthon, külföldön és másutt

CUPIDO Már nemcsak röntgenfelvételen látható Vermeer Levelet olvasó lány nyitott ablaknál című festményének rejtett alakja. A 2017-ben kezdett restaurálást ugyanis befejezték, így immár a nagyközönség is megszemlélheti, hogy a műben látható, később átfestett falra Vermeer eredetileg egy kezében íjat és nyilat tartó Cupido-képet készített. A szerző szándéka szerinti állapot visszaállítására a Staatliche Kunstsammlungen Dresden adott megbízást, a restaurálást azonban sok vita övezte, ugyanis egyes kutatók szerint nincs kellőképpen bizonyítva, hogy nem maga Vermeer festette át az alakot. Mindenesetre szeptember 10-én az előkerült Cupidót az eredeti képkompozíció részeként mutatják be a művészettörténészeket és Vermeer-rajongókat is lázban tartó tárlaton, amely Johannes Vermeer. Vom Innehalten címen január 2-ig a drezdai Gemäldegalerie Alte Meisterben lesz látható. Mindazok, akik ez idő alatt esetleg nem járnának arra, szerencsére a múzeum honlapján is rengeteg izgalmas információt találnak magáról a kiállításról és a kép helyreállításának folyamatáról.

 

SZÁRNYALÁS Szeptember 1-jén bemutatták a Bird Photographer of the Year 2021-es díjazottjait. A Birds on the Brink madárvédelmi szervezettel együttműködő versenyen az idén nyolc kategóriában több mint 22 ezer fotót neveztek. Az összesített győztes Alejandro Prieto mexikói fotós lett, akinek művén egy földikakukk torpan meg éppen az amerikai–mexikói határon felállított drótkerítés előtt. A legjobb portfólió díját az Egyesült Királyságból pályázó Kevin Morgans kapta, aki egy lundát választott szívderítő képeinek modelljéül. A többi dobogós alkotást és a korábbi évek nyerteseit a birdpoty.com oldalon lehet böngészni. Érdemes.

 

TECHNO Budapest az első állomása a nemzetközi érdeklődésre is számot tartó Techno Worlds kiállításnak. A müncheni Goethe Institut felkérésére szervezett tárlat augusztus 28-án, az Art Quarter Budapestben (aqb) nyitott és október 3-ig várja a látogatókat, utána pedig az Egyesült Államokba indul. A kiállítás célja megmutatni, hogy a techno nemcsak zenei műfaj, hanem globális jelenség, amely a művészet, a popkultúra, a média és a technológia szemszögéből értelmezve is meghatározó jelentőséggel bír. A régi budafoki Haggenmacher sörgyár épületében és az ez alatti alagútrendszerben berendezett, főként fotókból, videókból és audiovizuális installációkból álló tárlat során eljuthatunk az európai techno megszületésétől a 90-es évek rave partijáig és a 20. század végén politikai médiummá váló techno jelenségéig. A kiállítók közt pedig például olyan alkotók szerepelnek, mint Japán legjelentősebb elektronikus zenei producerének is számító képzőművész, Ikeda Rjodzsi, a londoni Tate Modernben rendszeresen kiállító Otolith Group és a Chicks on Speed nevű feminista művészeti formáció.

 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.