Egy hét kultúra 2021/39.

  • Narancs
  • 2021. szeptember 29.

Interaktív

Rövid hírek: kultúra itthon, külföldön és másutt

BÉCS A múzeumokban is beköszöntött az őszi időszak, és ez jobbnál jobb kiállításokat hozott Európa nagyvárosaiba. A teljesség igénye nélkül, kis körképben sorolunk néhányat a legérdekesebbek közül, a szomszédban kezdünk. Modigliani előtt tiszteleg a bécsi Albertina nagy ívű kiállítása az olasz művész halálának 100. évfordulója alkalmából. Az évforduló ugyan 2020-ban volt, de a pandémia miatti csúszás mit sem von le a Revolution des Primitivismus című tárlat értékéből, amelyet szeptember 17. és január 9. között lehet megtekinteni. A legjobb az egészben az, hogy ezt az is megteheti, akinek nincs módja elutazni, ugyanis az albertina.at/modigliani oldalon a rengeteg kiegészítő anyag mellett a meghirdetett időpontokban még online tárlatvezetésen is részt vehetünk. Egészen más élményt nyújt a Secessionban szintén szeptember 17-én megnyitott, s november 7-ig nyitva tartó Danh Võ-kiállítás. A vietnami kortárs művész konceptuális installációi legtöbbször a tárgyak és történetek egymáshoz való viszonyát állítják középpontba, reflektálva a választott témák társadalmi és politikai vonatkozásaira.

 

PÁRIZS A Louvre új tárlata (szeptember 30. – február 7.) a görög–francia kulturális viszonyt igyekszik újraértelmezni, az apropója két 200. évforduló: a görög függetlenedési háború kezdetéé, illetve a milói Vénusz Louvre-ba érkezéséé. Mindkét esemény 1821 márciusában történt, és ennek összecsengése adta az ötletet, hogy a PARIS – ATHÈNES: Naissance de la Grèce moderne 1675–1919 című kiállításon feltárják a 19. századi francia neo­klasszicizmus, a korabeli régészeti újítások és a görög kultúráról alkotott képünk kapcsolatát. Mindeközben a Fondation Louis Vuitton egy ennél is izgalmasabb anyagot állít a közönség elé: a Morozov testvérek legendás impresszionista gyűjteményét, amely először látható Oroszországon kívül. A La Collection Morozov. Icônes de l’art moderne című tárlat ezért igazán nagy hírnek számít, a kollekcióban ugyanis a modern európai festészet legnagyobbjai szerepelnek, ráadásul Cézanne, Gauguin, Matisse és Picasso művei mellett még az orosz avantgárd jelentős művészei, például Malevics és Szerov alkotásai is az anyag részét képezik. Mindezeket a Párizs felé járó érdeklődők szeptember 22. és február 22. között láthatják, míg a Fondation Louis Vuitton néven megtalálható applikációban távolról is betekinthetünk a kiállított anyagba.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.