ÓZONLYUK Rendkívül nagyra nőtt idén szeptemberre az ózonlyuk, amely az éves maximumát kora ősszel szokta elérni. Az 1979-től datálódó megfigyelések szerint a déli féltekén az ózonlyuk mérete évről évre szeptember elején kezd növekedni és kimélyülni, majd szeptember közepe és október közepe között éri el a maximumát. Az idén szeptemberben néhány hét leforgása alatt szokatlanul nagyra nőtt az ózonlyuk – immár az Antarktisznál is nagyobb területet érint. A számítások szerint idén akkora lehet az ózonlyuk mérete, hogy nagyobb lesz az 1979 óta feljegyzett ózonlyukak háromnegyedénél. Ugyanakkor az a tény, hogy 2019-ben például az átlagosnál kisebb volt a mérete, azt is mutatja, hogy szezononként más és más méretűre növekszik az ózonlyuk, s mindezt nagyban befolyásolja az Antarktisz körüli poláris örvény viselkedése (decemberre mindig összezárul az ózonlyuk). A légköri ózon védi meg a földi életet a Napból érkező, a sejteket károsító ultraibolya sugaraktól. Az 1980-as évek második felében ugyan betiltották az ózonréteget károsító CFC-vegyületek (klórozott, fluorozott szénhidrogének) használatát, forgalmazását, ám (amúgy is lépcsőzetes) kivonásukat követően e vegyületek még hosszú évtizedekig megmaradhatnak a légkörben, így az ózonréteg 2075-re érheti el az 1980 előtti állapotát.
SZUPERNÓVA Sikerrel azonosították a hongkongi egyetem kutatói egy eredetileg 12. századi japán és kínai csillagászok által megfigyelt szupernóva maradványait galaxisunkban, a Tejútrendszerben. A vizsgálatok szerint a tőlünk 26 fényévnyire, a Cassiopeia csillagkép területén található Pa 30 nevű, rendkívül gyorsan (másodpercenként 1100 kilométeres sebességgel) táguló csillagközi köd, amely egy Wolf–Rayet-csillag (a Parker-csillag) körül található, valójában az 1182. augusztus elején fellángolt szupernóva maradványa, amelyről korabeli kínai és japán források számoltak be. Az 1182-es esemény egy meglehetősen ritka, viszonylag kevésbé fényes, de lassan elhalványuló, Iax típusú szupernóva lehetett: ebben az esetben a két (nagy energiafelszabadulás kíséretében) egyesülő fehér törpecsillag nem semmisült meg teljesen, éppen ezért a Parker-csillag úgynevezett zombicsillagnak tekinthető. Egy ilyen típusú csillag-összeolvadás során egzotikus magreakciók is lezajlanak, s ennek nyomán neutronban gazdag nehezebb elemek (így arany és platina) is keletkezhetnek.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
