Egy hét kultúra 2024/50.

  • Narancs
  • 2024. december 11.

Interaktív

Rövid hírek: kultúra itthon, külföldön és másutt 

TURNER-DÍJ A glasgow-i Tramway művészeti központban tavaly megrendezett Alter Altar című kiállításáért Jasleen Kaur skót képzőművész kapta az idén a Turner-díjat. Indoklásában a zsűri a bemutatott installációk játékosságát és a váratlan kompozíciókat méltatta, amelyek hétköznapi tárgyakon keresztül tükrözik a közösségi identitás sokszínűségét. A kiállítás része volt egyebek mellett egy régi, piros színű Ford Escort is, amelyet a művész egy horgolt terítővel takart le. Kaur magyarázata szerint az alkotás egyszerre idézte meg apja első autóját, miközben a brit textilgyárakban dolgozó indiai bevándorlóknak is emléket állított. A vallási identitásra, politikai vagy történelmi eseményekre utaló művek szerves részét képezték a kiállítótérben megszólaló különböző hanghatások, ezt szintén kiemelte a díj odaítéléséről döntő zsűri. A 38 éves Jasleen Kaur, aki az idei mezőny legfiatalabb esélyese volt, december 3-án vehette át a 25 ezer font (nagyjából 12,5 millió forint) pénzjutalommal járó elismerést a londoni Tate Britain múzeumban tartott ceremónián.

NYITÁS Öt és fél évvel a 2019. április 15-i tűzvész után, december 7-én ünnepélyesen megnyitották a renovált párizsi Notre-Dame-ot. A 861 éves gótikus székesegyház újjávarázsolásában több mint kétezer restaurátor és kézművesmester vett részt, akik 14 ezer négyzetméternyi követ cseréltek ki, 1500 tölgyfa padot faragtak ki, mindemellett a nagyorgona sípjait és a freskókat is megtisztították, valamint a sérült ólomüveg ablakokat is helyreállították. A pusztító tűznek és az épület újjászületésének emléket állítva a templom felújított huszártornyának csúcsát korábban díszítő kakast főnixre cserélték. A munkálatok nagy részét a több mint 340 ezer adományozó, összesen mintegy 846 millió eurónyi (több mint 348 milliárd forint) felajánlásából végezték el, a nyitás után pedig napi 40 ezer látogatóra számítanak a székesegyházban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.