Szüret 2024/50.

  • Narancs
  • 2024. december 11.

Interaktív

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi.

Nekem nem volt más választásom, mint hogy lemenjek az ő szintjére, és megállítsam. Ezt tettem.

Menczer Tamás Magyar Péterről a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában

EGYETLEN     JELEK     TÁMADTÁK     KIFEJEZZÜK

A képviselő a Szent István Intézet kezdeményezésére hívta fel a figyelmet, amely úgy szól, hogy nincs karácsony Krisztus nélkül (…) Hollik István azt mondta, a bennünket körülvevő világ egyre rémisztőbb (…) több országban már az állam támogatja, hogy műtéti eljárással kislányokat fiúvá, fiúkat meg lányokká alakítsanak át, „ez sajnos nem egy utópisztikus látomás, egy rossz álom, hanem ez a jelen világa”.

MTI

Semjén Zsolt kiemelte: (…) a KDNP azért létezhet már 80 éve, mert az alapító atyák szellemi alapjain állnak, és az örök igazságot képviselik a változó mindennapok világában. Aláhúzta: ma Magyarországon a KDNP az egyetlen kereszténydemokrata-keresztényszociális párt, és ez így volt a kezdetektől fogva. (…) Köznyelvi értelemben a politikai palettán a KDNP markánsan jobbközép párt. (…) Ugyanakkor a munka-tőke koordináta-rendszerben a szociális igazságosság szempontjából mérsékelten baloldali gondolatot is képvisel, azaz nem tagadják a tőkét, de a munka oldalán állnak – mutatott rá.

MTI

Schmidt Mária szerint Csurka István leplezte le először a Soros-hálózatot, tárta fel gyökereit, mutatta be céljait, és hívta fel a figyelmet arra az „eminens veszélyre, amit ez a pénzosztó szervezet a szuverenitásunkra gyakorolt”, amiért rágalmazták, támadták és meg akarták félemlíteni. (…) Schmidt Mára úgy véli, Csurka Istvánt azért azonosították antiszemitaként, mert az „nagyon is kapóra jött” Magyarországon azoknak a zsidó származású kommunistáknak, akik a viselt dolgaikat firtató minden kérdést egyből antiszemita megnyilvánulásnak bélyegeztek, hogy ezzel „ússzák meg az elszámoltatásukat”.

MTI

A mai kor embere is keresi a kapcsolódási lehetőséget a bibliai történetekkel, az igehirdetéssel. A könnyűzene kicsit könnyedebb formában, a fiatalokhoz közelebb álló módon lehet Isten dicsőítésének egy formája, ahogy azt klasszikus módon az imádságban, a komolyzenében, a zsoltárokban tesszük meg. (…) Talán soha nem volt ekkora szükség arra, hogy európai keresztény kultúránkat, gyökereinket megőrizzük, és kifejezzük elismerésünket azoknak az embereknek és szervezeteknek, akik ezzel foglalkoznak.

Novák Irén művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkár az M1-en annak kapcsán, hogy a kormány 350 millió forinttal támogatja a vallásos könnyűzenét

A népszerű rapper fontos üzenettel fordult a rajongóihoz. Curtis azt szeretné, hogy minél többen jelenjenek meg a gyilkossággal vádolt testvére szerdai tárgyalásán, ezzel is erőt adva Lajosnak, akire 30 évet kér az ügyészség.

Bors

Maczkó József, Kelebia polgármestere köszöntőjében emlékeztetett, hogy jeleket hagyunk magunk után az utókor számára, az emberek, a közösségek, és jelet hagy a nemzet is maga után. Ezek a jelek mellett pedig nem szabad elmenni nyomtalanul, hiszen ezeket a jeleket örökítjük tovább az utódoknak ajándékul.

Baon.hu

A fiatalok ezúttal is Kotora Erika és Kotora Pál hitoktató vezetésével imádkoztak, az azt követő kézműves-foglalkozáson pedig különleges adventi kalendáriumot készítettek a gyülekezeti teremben. Eközben toppant be hozzájuk a református Mikulás, akit imával és énekkel fogadtak. Az ajándékokat az udvaron adta át nekik a lappföldi vendég.

Zaol.hu

Itt küzdelem van, tehát aki szelet vet, az vihart arat. Vagy ahogy itt, adventkor mondanám inkább, hogy aki kardot ránt, az kard által vész el. Mindannyian ismerünk ilyen agresszív stílusú embereket munkahelyen vagy családban, rém kellemetlen alakok, akikkel nem lehet értelmesen beszélni, egyetlen dolgot lehet csinálni, le lehet őket állítani. Most a politikában ez úgy néz ki, hogy ez a szóvivők feladata. És a héten látom, míg mi a Szentatyánál jártunk, meg Rómában tárgyaltunk, addig a mi szóvivőnk, Menczer Tamás fogta, aztán leállította ezt a rém kellemetlen, agresszív politikát és annak képviselőjét. Ezt jól tette. Majd meglátjuk, hogy hova fejlődik mindez.

Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában

Neked ajánljuk

Miért nem akar tűzszünetet Orbán Ukrajnában?

A miniszterelnök megtorpedózta az Ukrajnával kapcsolatos uniós nyilatkozatot, magyarázata enyhén szólva zavaros és ellentmondásos. Ha pénteken Alaszkában Trump fejében a szilvakompót éppen olyan irányba billenne, amely a szilárd európai állásponthoz közeli, akkor egyre komolyabban tétetik fel a kérdés: valójában ki akarja a háború folytatását?

Holt lelkek társasága

  • - turcsányi -

A gengszterfilm halott, halottabb már nem is lehetne. De milyen is lehetne a gengszterfilm? Nyugdíjas? Persze, hogy halott.

Kaptunk vonalat

Napjainkban mindannyiunk zsebében ott lapul minimum egy okostelefonnak csúfolt szuperszámítógép, és távoli emléknek tűnik ama hőskor, amikor a mai szórakoztatóelektronikai csúcsmodelleknél úgymond butább, de valójában nagyon is okos és rafinált eszközök segítségével értük el egymást.

Bobby a zuhany alatt

Úgy kezdődik minden, mint egy Rejtő-regényben. Gortva Fülöp, akit délvidéki szülőföldjén „Fulop”-nek anyakönyveztek, és akit idegen földön mindenki (angol vagy francia kiejtéssel) Philippe-nek szólít, de magát leginkább a becenevén, Golyóként határozza meg, Pocok gúnynévvel illetett barátjával Miamiban – pontosabban az attól kissé északra fekvő Fort Lauderdale kikötőjében – felszáll a Fantastic Voyage luxushajóra.

„Ez a háború köde”

Egyre többen beszélnek Izrael gázai hadműveleteiről népirtásként, de a szó köznapi használata elfedi a nemzetközi jogi fogalom definíció szerinti tartalmát. A szakértő ráadásul úgy véli, ha csak erről folyik vita, szem elől tévesztjük azokat a háborús bűnöket és jogsértéseket, amelyek éppúgy a palesztin emberek szenvedéseit okozzák.

A szabadság levéltára

Harminc éve költözött Budapestre a Szabad Európa Rádió archívuma, s lett annak a hatalmas gyűjteménynek, a Blinken OSA Archivumnak az alapzata, amely leginkább a 20. század második felére, a hidegháborúra, a szocialista korszakra és annak utóéletére fókuszál.