Egy hét tudomány 2025/37.

  • Narancs
  • 2025. szeptember 10.

Interaktív

Rövid hírek: kék, pók, szál...

SAPKA A napi D-vitamin-pótlás segíthet minimalizálni a telomerek (más néven telomérák) rövidülését, és így védelmet nyújthat az életkorral és a biológiai öregedéssel összefüggő betegségekkel szemben – olvasható egy, az American Journal of Clinical Nutrition című folyóiratban megjelent tanulmányban. A kromoszómák végein található védősapkák, a telomerek fontos szerepet játszanak az egészséges öregedésben: mostani adatok arra utalnak, hogy a D-vitamin sejtszintű hatásai akár három plusz évet is jelenthetnek az öregedés során. A kutatók azt vizsgálták, hogy az ómega-3 zsírsavak és a D-vitamin-kiegészítők hogyan befolyásolják a telomerek természetes, az életkorral együtt járó rövidülését. Miközben telomerek segítenek megvédeni a kromoszómák végeit, a telomer rövidülése növelheti a halálozás és bizonyos betegségek kockázatát. Amikor a telomerek túl rövidek lesznek, a sejtek öregedésbe (nem osztódó állapotba) vagy apoptózisba (programozott sejthalálba) kerülnek. A kutatók úgy vélik, hogy mindkét állapot, a sejt inaktivitása vagy a sejthalál hozzájárul az öregedéshez és az életkorral összefüggő betegségekhez. Azt találták, hogy a D-vitamin-kiegészítők segítettek minimalizálni a telomer rövidülését a fehérvérsejtekben, s ez lassíthatja a biológiai öregedést.

LELET Katasztrofális mezozoikumi viharban elpusztult, még fejletlen Pterosaurusok fosszíliája került elő a dél-németországi Solnhofen 153–148 millió éves mészkőlelőhelyén: az University of Leicester paleontológusai két, törött szárnyú, rendkívül fiatal Pterodactylus antiquus egyed 150 millió éve fosszilizálódott csontvázát vizsgálták meg. Eredményeik azt mutatják, hogy a fiatal őshüllők pusztító jurakori viharoknak estek áldozatul – ugyanakkor ezen időjárási körülmények ideális feltételeket teremtettek a két Pterodactylus és több száz hasonló, zömmel igen fiatal egyedektől származó fosszília megőrződéséhez. Az egyik egyed bal, míg a másik jobb szárnya oly módon tört el, ami egy komoly csavaróerőre – valószínűleg erős széllökésekre – utal, nem pedig kemény felülettel való ütközésre. A viharban végzetesen megsérült pterosaurusok a lagúna felszínére zuhantak, majd megfulladtak a vihar felkorbácsolta hullámokban, és azonnal a tengerfenékre süllyedtek, ahol gyorsan eltemette őket a halálos viharok által felkavart finom, meszes iszap.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.