Tévé

Egy országot megvettél

A Dal

Interaktív

"2014 legizgalmasabb estéi" után múlt vasárnap végre elérkezett a várva várt döntő, amely nem kevesebbről határozott, mint hogy idén májusban ki végez majd magyarként az Eurovíziós Dalverseny mezőnyének sűrűjében, középelöl, középhátul, esetleg leghátul.

Nagy és nemes ügy ez, hiszen korántsem minden nemzetközi platformon folytatjuk dicsőséges honvédő háborúnkat, s ahogyan mondjuk a FIFA és az UEFA rendezvényei, úgy az EBU kontinentális nótafesztiválja is kitüntetett terepe annak, hogy békében megmutassuk: miben is vagyunk reménytelenül gyengék vagy legjobb esetben halványan középszerűek. Például pörgős show-műsorok és túllihegéstől mentes tehetségkutatók megrendezésében, amint erről A Dal döntője most újra bizonyságot adott.

"Elérkezett", "kezdődjék", "lássuk" - sorjáznak perceken át a rögvest élményt ígérő szavak, hogy aztán persze tovább folytatódjon a műsormenet dinamikus egy helyben toporgása. Egyebek között a zsűri kötelező bemutatásával és a zsűri elnökével, akit Novodomszky Éva ekképp konferál fel: "És mi lenne a zsűrivel egy megbízható elnök nélkül?" A fogós kérdésre illetékes helyen persze már rég megtalálták a megnyugtató választ. Merthogy a megbízhatóság valóban perdöntő fontosságú, s ugyan ki kérdőjelezné meg Rákay Philip megbízhatóságát? Hiszen még az obligát közhelyek is oly kiszámíthatóan hagyják el a száját, ejtsen szót akár a "döbbenetesen erős mezőnyről", az "almát a körtével" összehasonlítási nehézségéről az "aki idáig eljutott, már mindenképpen nyertes" elhagyhatatlan fordulatáig. S még ez a lelkesen áthallásos dicséret is milyen természetesen hangzik a történeti kutatást kicsinyig odahagyó Rákaytól: "Egy országot megvettél."

Apropó, "almát a körtével": gyönyörködtető s egyben frappírozó változatosság éppenséggel nem jellemezte a döntőbe összeeresztett számok seregszemléjét. A rutinos popzenei sablonmunkák közé becsúszott rockos szám mellett mindössze egy jópofáskodó, nőiesített Kispál és a Borz-utánérzés (Legnagyobb hős) tetszett legalább egy kicsikét másmilyennek. Mesterségbeli ügyességével talán Bella Máté szerzeménye (It can't be over) emelkedett ki egy vonásnyival a bombabiztos alsó középszerből. S miközben a színpadra fellépő, masszívan belőtt sérójú előadók olykor a fodrász-világbajnokságra kiküldendő versenymunkák jámbor viselőinek látszottak, a néző újra elmerenghetett a hazai énekes-tehetségkutató műsorok veszett reménytelenségén. Ezek ugyanis, a jelek szerint, győzteseik számára - popzenei piac híján - egy-egy megasztárrá felszentelés, csillaggá avatás és x-faktor-felmutatás után többnyire csak újabb SMS-tarháló versengéseket kínálhatnak. Így azután a szép hangú Pál Dénes, Kállay-Saunders András és a pillanatokon belül beinduló nemzetközi karrier örökös várományosa, Király Viktor is csakúgy ott szorongott az adásban, lesve a szavazataikat gondosan lejegyző és beborítékoló, majd azért a kamerába is belemondó zsűri állásfoglalását. Közülük idén a tavalyi "nagy vesztes", Kállay-Saunders örülhetett: Running című győztes száma Csiszár Jenő lelkes szavai szerint "nyomot hagyó" volt. Soha frappánsabb méltatást egy életveszélyt okozó testi sértés gyanúsítottjának!

M1/Duna World, február 22.

Figyelmébe ajánljuk

Halál kasmírpulóverben

Almodóvar öregszik. E tény új dolgokra sarkallja: megjött az étvágya, hogy az öregedésről és a halál egyre nyomasztóbb közelségéről meséljen, és el-elkalandozik spanyol anyanyelvétől.

Mi végre, mi végre?

A Láthatáron Csoport új produkciójának az alcíme – részvételi boldogulás 90 percben – csak első pillanatban tűnik furcsának, hisz’ mindenki próbál valahogyan boldogulni. Együtt, külön, akárhogy. De van-e értelme az egésznek?

Digidemokrácia

  • Bretter Zoltán

Az elmúlt években sokszor tettem fel magamnak azt a kérdést, hogy vajon hol marad a „román Orbán Viktor”? Az elnökválasztás november 24-én tartott első fordulójának másnapján Romániában mindenki azt kérdezte, hogy honnan bukkant föl Orbán Viktor románsággal súlyosbított változata?