Nagy és nemes ügy ez, hiszen korántsem minden nemzetközi platformon folytatjuk dicsőséges honvédő háborúnkat, s ahogyan mondjuk a FIFA és az UEFA rendezvényei, úgy az EBU kontinentális nótafesztiválja is kitüntetett terepe annak, hogy békében megmutassuk: miben is vagyunk reménytelenül gyengék vagy legjobb esetben halványan középszerűek. Például pörgős show-műsorok és túllihegéstől mentes tehetségkutatók megrendezésében, amint erről A Dal döntője most újra bizonyságot adott.
"Elérkezett", "kezdődjék", "lássuk" - sorjáznak perceken át a rögvest élményt ígérő szavak, hogy aztán persze tovább folytatódjon a műsormenet dinamikus egy helyben toporgása. Egyebek között a zsűri kötelező bemutatásával és a zsűri elnökével, akit Novodomszky Éva ekképp konferál fel: "És mi lenne a zsűrivel egy megbízható elnök nélkül?" A fogós kérdésre illetékes helyen persze már rég megtalálták a megnyugtató választ. Merthogy a megbízhatóság valóban perdöntő fontosságú, s ugyan ki kérdőjelezné meg Rákay Philip megbízhatóságát? Hiszen még az obligát közhelyek is oly kiszámíthatóan hagyják el a száját, ejtsen szót akár a "döbbenetesen erős mezőnyről", az "almát a körtével" összehasonlítási nehézségéről az "aki idáig eljutott, már mindenképpen nyertes" elhagyhatatlan fordulatáig. S még ez a lelkesen áthallásos dicséret is milyen természetesen hangzik a történeti kutatást kicsinyig odahagyó Rákaytól: "Egy országot megvettél."
Apropó, "almát a körtével": gyönyörködtető s egyben frappírozó változatosság éppenséggel nem jellemezte a döntőbe összeeresztett számok seregszemléjét. A rutinos popzenei sablonmunkák közé becsúszott rockos szám mellett mindössze egy jópofáskodó, nőiesített Kispál és a Borz-utánérzés (Legnagyobb hős) tetszett legalább egy kicsikét másmilyennek. Mesterségbeli ügyességével talán Bella Máté szerzeménye (It can't be over) emelkedett ki egy vonásnyival a bombabiztos alsó középszerből. S miközben a színpadra fellépő, masszívan belőtt sérójú előadók olykor a fodrász-világbajnokságra kiküldendő versenymunkák jámbor viselőinek látszottak, a néző újra elmerenghetett a hazai énekes-tehetségkutató műsorok veszett reménytelenségén. Ezek ugyanis, a jelek szerint, győzteseik számára - popzenei piac híján - egy-egy megasztárrá felszentelés, csillaggá avatás és x-faktor-felmutatás után többnyire csak újabb SMS-tarháló versengéseket kínálhatnak. Így azután a szép hangú Pál Dénes, Kállay-Saunders András és a pillanatokon belül beinduló nemzetközi karrier örökös várományosa, Király Viktor is csakúgy ott szorongott az adásban, lesve a szavazataikat gondosan lejegyző és beborítékoló, majd azért a kamerába is belemondó zsűri állásfoglalását. Közülük idén a tavalyi "nagy vesztes", Kállay-Saunders örülhetett: Running című győztes száma Csiszár Jenő lelkes szavai szerint "nyomot hagyó" volt. Soha frappánsabb méltatást egy életveszélyt okozó testi sértés gyanúsítottjának!
M1/Duna World, február 22.
