Rádió

"Lényegre törően finom"

Lecsó a Lánchíd Rádióban

Interaktív

Épp annyira magamutogatás, mint amennyire alapvető jog és természetes késztetés, hogy folyton bele akarunk kotyogni mindenbe. Mintha nem is léteznénk, amíg valakinek el nem mondjuk, a fülébe nem súgjuk, vagy a képébe nem ordítjuk, ami épp a lelkünket nyomja.

A betelefonálós műsorok, amennyire a televízióból - jobbára - kikoptak, annyira zavartalanul virágoznak a rádióban. Mint egy csapot, csak meg kell nyitni az adást, és máris hömpölyög az emberi sértettségek és örömhírek, vágyak, mániák és félelmek áradata.

Régi műfaj ez, a modern értelemben vett rádiózással egyívású, de hogy mennyire nem avul, arra népszerűségén túl az is bizonyíték, hogy a hétköznapi beszédbe is átszivárgott néhány kortárs- klasszikus fordulata (ugye, drága Bolgárúr!). Egyszerűen szükség van rá, mint egy szelepre. A Lánchíd Rádión minden hétköznap öttől kapja meg egy órára a nép a mikrofont az elég szerencsétlen című Lecsó keretein belül. Mi keverjük, ön fűszerezi - mondja a mottó, és aki tálal (ez is így hangzik el a kreatív felvezetőben): Bella Levente. De itt még nincs vége a gasztronómiai képhalmozásnak, a műsorleírás így zárul: "Fűszeres, néha csípős, de lényegre törően finom."

Érdekes, hogy mennyire egy kaptafára készülnek ezek a betelefonálós programok. Kezdünk egy rövid felkonffal, aztán jön a tartalomjegyzék, majd az egyes témákhoz a hozzászólások, köztük nagyon rövid műsorvezetői futamok, kiigazítások, filozofálgatások, és kész. Mintha ikrek lennének a Klubrádió klasszikusával, a Megbeszéljükkel - olyan testvérek, akik egy ideje már nem állnak szóba egymással. Az egyetlen - igaz, lényegi - eltérés a nézőpont, máskülönben ugyanolyan minden. A betelefonálók között van mérges, sértett, optimista, futóbolond, okoskodó, szétszórt; a műsorvezető nyájas, előzékeny, a legvadabb marhaságokat is megértően kezelő, azokat csak finoman helyreigazító, amolyan jó fej nagybácsi, illetve - Bella esetében inkább - unokaöcs, akinek véleményalkotása elkötelezett, de kissé puha, sikamlós.

A Lecsóban péntekenként mindig a hét főbb hírei kerülnek terítékre. Így volt ez legutóbb is, Bella az adás elején összeszedte, mihez várnak hozzászólást. Túl sok meglepetés nem volt benne: Simon-botrány, Gyurcsány-nyilatkozat (Orbán vagyonosodási vizsgálatáról), Fodor-kommentár (az SZDSZ tartozásáról és egy esetleges főpolgármesteri posztról), szárnyaló gazdaság és a szemét Olli Rehn. A betelefonálókat azonban, úgy tűnt, más dolgok jobban érdeklik. Etelka néni például büszkén megosztotta a hallgatókkal, hogy egy Szocsiban élő ismerőse szerint a magyarokat a következőképp konferálták fel a megnyitóünnepségen: "Büszke, hősies nép, kis ország Közép-Európában, amely a területe harminc százalékát uralja csak, népe közel egyharmada pedig a határain túl él." Bella kommentár nélkül hagyta ezt a nyilvánvaló marhaságot, igaz, a hölgy következő kérdését is jótékony hallgatással fogadta: "Miután eladtam a lakást, amiben édesanyám meghalt, megtilthatom-e az új tulajdonosoknak, hogy ott házibulit rendezzenek?" Utána viszont egyre több aktivitást mutatott: a legtöbb betelefonálót a Szabadság téri szobor ügye, illetve a Mazsihisz állásfoglalása, és azon keresztül az esztergomi zsinagógában tartott Jobbik-kampányülés izgatta. Bella az Éva nevű betelefonálót ("Magyarországon nehogy már ők döntsék el, hogy mire emlékezünk meg mire nem") még kiigazítja, mondván, hogy azért a Mazsihiszt ne azonosítsa minden zsidó honfitársunkkal, de a zsinagógahasználat ügyében már együtt hümmög Katalinnal. Nem értik, hogy ha eladták (!) a házat, milyen jogon akarnak beleszólni, hogy mit csinálnak benne. Bella értetlenkedve el is meséli, hogy náluk, Zalaegerszegen is volt egy romos zsinagóga, amit a rendszerváltás után visszaadtak volna a hitközségnek, de nekik nem kellett valamiért, azóta meg mindenki örömére művházként üzemel, és kedvelt koncerthelyszín. Ezek szerint soha nem gondolták még végig, hogy miért és mióta nincs akkora zsidó közösség ezeken a településeken, amekkora a régi zsinagógákat fenn tudná tartani, egyáltalán, vallási célra képes volna használni az épületeket. Beszélgetni persze bekötött szemmel is lehet, csak kérdés, hogy érdemes-e.

Lánchíd Rádió, február 14.

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.