Nálunk egyelőre az a duma viszi el a pálmát (sajnos nem a legprecízebb idézet), hogy "miféle arckifejezés ül ki Cristiano Ronaldo tekintetébe, mintha tűvel szurkálnák, nem találják meg a passzok". Mint tudjuk, a mi nyelvünk képteremtő ereje párját ritkítja, erről elég például a miniszterelnökünk beszédíróit megkérdezni - de elkalandoztunk. Szóval így szórakozunk mi, kezünkben az összehajtogatott Mancs, másik kezünkben meg a távirányító, és egyszerre csak Kálmán Olga hangját halljuk: "És ha együtt táncolnának egyet?". Kik? Miért? Nemsokára kiderül, hogy Rónai Egon két vendégét társítaná ilyképpen a Húzós stúdiójának parkettjén.
Nem garantált, hogy okosabbak lettünk volna, a szépre fogékonyabbak, vagy hogy lett volna benne köszönet, ha akár csak lassúztak volna egy kicsit kettecskén, hanem ahogy így alakult ez a műsor, maradt az a szégyellnivalón butácska rácsodálkozás végül, ami az elején. Kit érdekel Lendvai Ildikó? Kit érdekel Klapka György? És az ezt megelőző műsorból Chikán Attila, Csernus Imre? Egyszerű a válasz, vannak olyanok, akik számára ezek a személyiségek valami miatt érdekesek lettek. Nekünk azonban afféle víziónk támad, mintha egy történelmi arcképcsarnokban vesszőfutáson volnánk, jóllehet kevéske fájdalmat sem érzünk; erre is egyszerű a magyarázat, hát hisz élnek és virulnak, és közvetlenül ártani nem látszanak, minden a legnagyobb rendben hát. Akkor miért nem sikerül Rónai Egonnak az ő így vagy úgy elhíresült vendégeivel egy izgalmas beszélgetést összehoznia? Mert ő maga úgymond kevésnek bizonyulna? Miért volna egy ilyen "aranyos" és visszafogottságával a néző ellenszenvét elég olcsón kivédő ember képtelen a problémafelvetésre? Vagy ne adj' isten, szembesítésre? Az a kisfiús elegancia és a szellem eleganciája nem tűnik ellentmondani annak a tervnek, hogy egy húzós műsort csináljon.
Egy műsoron belül két meghívottal beszélget; mielőtt szóba elegyednének, a vendégről elhangzik egy rövid életrajz, amit feliratozva is láthatunk, a néhány soros biográfiának a végén pedig egy aktuális idézet áll. Lendvai Ildikóról kiderül, hogy filozófus végzettségű és a rendszerváltás után a Gondolat Könyvkiadó igazgatója, ezt megelőzően viszont a KISZ és az MSZMP kulturális osztályán dolgozott, ezeket mindenki tudhatja azokból a magasröptű politikai vitákból, amiket hallottunk, akár akartuk, akár nem. Most csak az MSZP képviselője, de volt frakcióvezetője, pártelnöke. A jelen mottója az ő esetében: "Itt és most törvényerőre emelik a politikai bosszút". Néhány száraz adatot kivéve ismerős ez az életút tehát, és az ő egyénisége. Amit pluszban megtudunk, azt Hillernek köszönhetjük, a megtorlástól dideregve elárulja, Ildikó módfelett kedvel egy francia típusú csokoládétortát. Ez nála szenvedély, annak ellenére, hogy vigyáz a vonalaira. Az egyetlen fölvetés volt, amit "húzósnak" lehet nevezni. Nemhogy húzósat nem hallunk, de fikarcnyival sem többet, amit Lendvai Ildikótól már évek hosszú során át hallhatunk, mindent, amit tett és tesz, az a társadalmi és gazdasági különbségek csökkentése, hiszen ezek meglétét utálja! Így lett a politika a szenvedélye. Meg a csokoládétorta, amit most ajándékba kap, és láss csodát, belekóstol.
Megfigyelhető, hogy az interjúalanyok és így a műsorok kulcsszava - az őszinteség. Az őszinteség a legjobb és a legcélravezetőbb is, állapítják meg egyöntetűen az úgynevezett közéleti személyiségek. Nem is vártunk mást, egyfelől tőlük, másfelől egy Húzós című műsortól. A másik interjúalany, Klapka György is így találja, őszinteség, becsületesség nélkül nagyon nehéz üzletelni is. Az ő idézete: "Csak rendes haszonért csinálok ennyi idősen bármit". (Mi is mondhattuk volna, annyira őszinte.) Nos, ő már 83 éves múlt, táncművész és koreográfus végzettségű üzletember, leginkább arannyal foglalkozik, és legújabban a dióültetvényével, ő telepítette még 18 évvel ezelőtt, és mostan már kedvtelve nézegeti. Ennyi, olyan, mintha lettek volna szép pillanatok, de nem lettek, egy pillanatra sem volt érdekes a Húzós, a bátorságtól meg olyan messze állt, mint a tisztes haszonért végzett "valaminek a csinálásától" mi.
Ebben a kedélyes csevegésben, amelyet a média előszeretettel gondol racionálisnak és mélyrehatóan éles elméjűnek, avagy meglepő fordulatai miatt szinte már az alkotói szuverenitás megvalósulásának, pont az tűnik el, ami a létrehívója volna, és értelmet adna neki: rámutatás a tudásra és a bűnre, az akaratra és az esendőségre, amelyek itt viszont nyomban relatívvá lesznek, amint megmutatkoznának. Ez gyerekes igény persze részünkről, tudjuk. Ahelyett, hogy valamiféle pánikot keltenének még egy effajta tévés műfajban is, inkább legyenek hát higgadtak, fecsegők. (Most a Húzósnak nyári szünete következik, de elkezdődnek az ismétlések.)
ATV, június 14.
