Magyar Narancs: A legfrissebb hír a Bumeráng című műsorukkal kapcsolatban az, hogy kaptak egy kétszázötvenezer forintos bírságot, mert viccelődtek pár állatfajon.
Boros Lajos: Vannak, akik hivatalból leszakadnak a humorérzékükről, ha olyasmit hallanak, ami sérti a nézeteiket. Ez az ügy a paródiája mindennek: az az állítás, hogy ha egy kisgyerek azt hallja a rádióban, hogy szét kell verni a teknős páncélját, és mosóteknőt kell belőle csinálni, akkor ő ezt komolyan veszi, miközben az apja a kormány mögött megszakad a röhögéstől, egyszerűen felfoghatatlan. Igen. Hülyeségeket beszélünk, mélységes hülyeségeket, de benne van a műsorunk címében, hogy szórakoztató reggeli műsor. Természetes, hogy mondunk olyan dolgokat, hogy ha valaki azokat nem viccnek veszi, akkor az illetőnek egy érzékszerve hiányzik.
Fotó: Németh Dániel
MN: A bírság indoklása alapján úgy tűnik, hogy a médiahatóság afféle ízlésrendőrségként is működik.
BL: Nehéz állandóan irányt mutatni. És ki vagy mi az aranymérték ebben? Szalai Annamária azt mondta, hogy az ő mértékének ez nem megfelelő - ez nekünk 250 ezerbe kerül.
MN: Befizetik?
BL: Mivel épp anyagi gondjai vannak a rádiónak, és pont arról folyik a vita, hogy az egyéves adósságát nem fizette meg, szerintem hozzácsapják a többihez.
MN: A Bumeráng stábja tudja, hogy mi lesz a rádióval?
BL: Mi a Csévi utca 7/b-ben dolgozunk a mínusz egyes szinten, egy pincében. Ahol a dolgok történnek, az a Lajos utca. Ha bármi gond van, az úgy szűrődik le hozzánk, hogy például késik a fizetésünk.
MN: A rádió vezetői nem avatják be önöket a történésekbe?
BL: Nem: szólnak, ha gond van, és hozzáteszik, hogy megoldják. Mi jóhiszeműen elhisszük, hogy ez így van. Ha nem oldják meg, akkor a következő lépés úgyis az, hogy kilép egy tulajdonos, belép egy másik, aztán ha nekik is kellünk, az jó, ha nem, akkor keresünk mást. Zsoldosok vagyunk. Az elmúlt másfél-két évben teljes erőfeszítésünkkel azon dolgoztunk, hogy a médiapiacon olyan súllyal legyünk jelen, ahogy a Sláger idején voltunk. Ugyanis ez az egyetlen értékünk: bármi történik a fejünk felett - ha kilép egy gazda és belép egy új gazda -, mindig csak az számít, hogy miattunk odakapcsol-e reggel egymillió-ötszázezer hallgató.
MN: Hogy érinti a frekvencia körüli huzavona?
BL: Olvasom az ezzel kapcsolatos sajtóhíreket, de nem tudok olyan szinten elmélyedni a részletekben, hogy teljesen megértsem, mi folyik itt. Például fogalmam sincs, hogy a csődfelügyelő az nekem jó, vagy sem, csak azt tudom, hogy hoz egy sorrendet a teendőkben, és szerintem a dolgozók kifizetésével kéne indítania.
MN: Mennyivel tartozik a rádió a dolgozóinak?
BL: Nem tudom pontosan, de szerintem egy hónapnyi fizetéssel. Mindig mindenki azt mondja, hogy nyugi, dolgozunk rajta, ügyvédek foglalkoznak az üggyel. Bizonyos kérdésekben az ügyvédek sem értenek egyet, egymásnak ellentmondó törvények ütköznek. A főnökök hetente egyszer-kétszer összehívnak minket, és elmondják, hogy hol tartunk, de a lényege a dolognak mindig az, hogy köszönik a kitartást, és legyünk nyugodtak.
MN: És megnyugszanak ettől?
BL: Én speciális helyzetben vagyok, hisz még februárban elhatároztam, hogy a Bumeráng brand védelmében szépen elmegyek nyugdíjba: be volt tervezve, hogy 2012 végére fokozatosan kivonulok a mikrofon mögül. Az elszakadási pánikot már tavasszal megéltem, így nekem, szemben a többiekkel, nem okozott akkora sokkot az, ami most történik. Most mindenki próbálja feldolgozni ezt az egészet, ami egy igen egyszerű kérdésben ölt testet: holnap jövünk, vagy nem jövünk?
MN: Abban, hogy a Neo becsődölt, a piac pangása mellett nem kevés szerepe lehet annak, hogy egy darab állami hirdetést nem kapott, szemben a Class FM-mel, ami nagyon is sokat. És annak, hogy ez így alakult, talán az az oka, hogy a Neo többségi tulajdonosa egy volt SZDSZ-es politikus, Székely Gábor, míg a Classzé Nyerges "Közgép" Zsolt. Ilyen körülmények között azért annyira nem meglepő, hogy tönkrement a rádió.
BL: A mi életünkben ott jelenik meg a politika, hogy most nem kapunk fizetést. Mikor a Neóhoz szerződtünk, még más csapat volt a tulajdonos. Egy feltétellel írtuk alá a szerződést: hogy a rádió pártfüggőségéből semmit se tudjunk meg. Ez meg is valósult. Mi 4-5 év alatt tudatosan kiszakadtunk a politikából, mert nem akartuk, hogy a közönségünk egyik fele azért menjen el, mert a másik csapatnak drukkol.
MN: E tulajdonosi háttér mellett valóban nem számítottak arra, hogy a Neóval direkt kiszúr majd a hatalom?
BL: Ebbe a párbeszédbe nem megyek bele, mert ki vagyok szolgáltatva és az egész csapatom ki van szolgáltatva a történéseknek. Zsoldosként kell tennünk a dolgunk, és a műsort, illetve annak az anyagi fedezetét kell összehoznunk, amennyire lehet.
MN: A politika mindenesetre belefolyt az életükbe, ha akarták, ha nem.
BL: Igen. Emiatt pár döntésünket meg is bántuk. Volt olyan alternatíva annak idején, amikor rádiót kerestünk magunknak a Sláger távozása után, hogy vállalkozók összedobtak volna annyi pénzt, amiből csak a Bumerángnak csináltak volna országos lefedettséget. Beszélgettünk hozzáértő ismerőseinkkel, akik azt mondták, hogy ez oltári hülyeség lenne, hisz ott van a Fidesz, ott van az MSZP, és ha mi a kettejük tortájából kivágunk egy tízszázalékos szeletet, akkor két óriáspárt csinál ki minket. Jött a Neo ajánlata, és elfogadtuk. A két hónapos kihagyás közben sok hallgatót elveszítettünk - kábé egy évbe telt, mire visszajöttek.
MN: Sebestyén Balázsék reggeli műsora is jó pár hallgatót elvitt, nem?
BL: Ők megcélozták azt a réteget, akik nekünk nem kellettek, hisz' nekünk az idősebb korosztály, a 35 év felettiek a célközönségünk. Ugyanakkor döbbenten tapasztaltuk, hogy a fiatalabbak is hallgatnak és szeretnek minket. Ha Balázsék csak böfögnének a műsorban, akkor is sokan hallgatnák őket, mert a fiataloknak a műsorvezetők kora komoly húzóerő.
BL: Akkor az ő műsoruk nem konkurenciája a Bumerángnak?
BL: Dehogynem: a két célközönség között van átfedés, és ebben a köztes korosztályban lopkodunk is egymástól. Pont ezért szállok ki. De ha elkezdenénk egyik napról a másikra lassú zenéket játszani, akkor is elvinnénk a 35 százalékát a rádióhallgatóknak.
MN: A hallgatói hűségnek a megszokás az oka? Vagy tud még a Bumeráng 18 év után is újat mondani?
BL: A turnéinkra generációk jönnek: hatvanasok, negyvenesek, húszasok - olyan emberek, akik a mi műsorunkon nőttek fel, ami fantasztikus érzés. Emellett persze iszonyú konzervatív és lusta a hallgatóság: ha egyszer behangolja a rádiót, nagyon nehezen hangol át máshova.
MN: Nem érzik úgy, hogy kicsit elfáradt a műsor?
BL: Természetesen vannak hullámvölgyek. Sőt, mi sokkal hamarabb megérezzük, ha valami kezd unalmassá válni, mint a hallgatók. Például ha van egy játék, amit mi már szívből gyűlölünk, akkor még két évig lehet játszani, mielőtt eléri a mérhető ellenérzést a hallgatóknál is.
MN: Ha pár hónapon belül úgyis otthagyta volna a Bumerángot, mennyiben érinti az ön életét az, hogy mi lesz a Neóval?
BL: Eléggé, hisz valójában nem hagytam volna el a rádiót. Megkaptam volna egy esti vagy délutáni sávot, ahol mélyebb dolgokkal tudtam volna foglalkozni. Megmaradt volna a másik műsorom, a Lali király, ahol a legújabb generációs rockzenekarokat szeretném támogatni a KÁOSZ rádiós projekttel. A Bumeránggal is az van, hogy csak a műsorvezetést hagyom abba, de a megszólalások írásában, a sales kapcsolattartásban, a műsor jövőjét érintő megbeszéléseken továbbra is ott vagyok. Csak azért szállok ki a mikrofon mögül, mert az én életkorom, a 65 évem már hátrányos helyzetbe hozza a Bumerángot. Ha elmegyek, és bejön egy harmincéves, akkor versenyképes a műsor, ha ott vagyok, akkor nem az. Ilyen egyszerű. Önző vagyok. Meg akartam előzni egy sokkot. Nem akarom azt megélni, ami egy bizonyos kor fölött sokakkal történik: kinn áll a színpadon, és a közönség fele azt mondja, hogy "mit keres ez még mindig itt?!".
MN: Egyedül hozta meg ezt a döntést, vagy mások sugalmazták, hogy ideje lenne visszavonulni?
BL: Voltak jelek. A hallgatók reagálásaira nagyon odafigyelek. Időnként idegrohamot kapok tőlük, mert tudnak nagyon ostobák és rosszindulatúak lenni, de tavaly volt pár olyan megjegyzés az életkoromra, amin elgondolkodtam. Arra jutottam, hogy talán nem kéne a leépülésemet ily módon pénzzé tenni (van erre más trükköm), ráadásul az éteren keresztül mindig hülyébbnek hallatszom, mint amilyen valójában vagyok.
MN: Most megy a műsor?
BL: Ismétlések mennek. Közben kapjuk a hallgatóktól a pánikleveleket, és igyekszünk megnyugtatni őket. Próbáljuk nem elkövetni azokat a hibákat, mint a Sláger idején, mikor kicsit túlzásba vittük az önsajnálatot.
MN: Állítólag a Sláger Rádió volt tulajdonosai most beperlik az ORTT-t egy nemzetközi bíróságon.
BL: Én is csak ennyit tudok. Nemrég találkoztunk itthon az egyik volt főnökünkkel, Barbara Brillel, akit kértünk, hogy vegye már meg a Neót, mert mégse lenne rossz egy olyan cégben lenni, amelyikhez negyven másik rádió is tartozik Amerikában. Azt mondta, hogy amíg Magyarországon nincs jogbiztonság, addig itt ő nem vesz semmit.
MN: Be volt tervezve a búcsúturné, az utódkeresés, és a most megjelent könyve is kapott volna egy kis hátszelet. Most mindez ugrott?
BL: Mikor kitaláltam, hogy visszavonulok, Bochkor mondta, hogy nem enged elbandukolni leszegett fejjel, és egy hatalmas, egész éves ünnepséget, záróbulit, bakancslistás játékot csinál nekem. Ez beindult, és fantasztikus dolgok történtek, olyasmik, amiknek az elmúlt 18 évben árnyékát sem láttam. Hogy mindez ugrott-e? Nem tudom, teljes bizonytalanság van. Attól függ, milyen jövőt találunk a Bumerángnak.
MN: A Neo FM-en lesz ez a jövő?
BL: A Neo FM jelenlegi tulajdonosa felajánlotta, hogy egy forintért plusz az adósságért eladja a céget - ha megjelenik a herceg fehér paripán, vállán egy táska aranytömbbel, akkor ez a kis Best Of nekünk egy egyszerű nyári szünet volt, és még jó is, hogy kicsit megijedtek a hallgatók, hogy eltűnünk, mert aztán örülhetnek, hogy csináljuk tovább.
MN: Akkor most ülnek, és várnak a hercegre?
BL: Kicsit reménykedünk, de azért nem áltatjuk magunkat. Van B és C verzió is. A Bumerángban gondolkozunk, mert sajnos az egész rádiót nem tudjuk a nyakunkba venni. Elég fájdalom nekünk az, hogy a közvetlen kollégáink egyik napról a másikra pénz nélkül maradtak. Bocsinak és nekem vannak tartalékaink, de nekik nincsenek.
MN: Most, hogy otthagyja a Bumerángot, felmerült, hogy egy új kábeltévének lesz az egyik arca.
BL: Így igaz, de ez a projekt még egy engedélyre vár, és amíg nem biztos, hogy összejön, addig nem akarok róla beszélni.
MN: És a nemrég megjelent Csókbálról?
BL: A botránykönyvről?
MN: Igen. Tényleg ebből nyúlták A nagy generáció sztoriját?
BL: Ezt így nem állítanám, főleg, mert nem akarom András Ferencet és Bereményi Gézát (A nagy generáció rendezője és írója - I. Zs.) megbántani. A nyolcvanas években Köves Tamás barátomnak volt egy filmötlete, amiből én írtam meg a filmkönyvet. Egy fickóról szólt, aki disszidál Amerikába, ott milliomos lesz, aztán hazajön, hogy egy bál keretében mindenkinek adjon ezer dollárt, akivel valaha csókolózott. Mikor elkészült a filmregény, leadtuk Bacsó Péternek, akinek nagyon tetszett, a filmgyár leszerződött velünk, kaptunk előleget és egy dramaturgot. Nagyban dolgoztunk a forgatókönyvön, amikor jött egy meghívó A nagy generációbemutatójára. Nem értettük, hogy miért. Utána Köves dühöngött, felhívta András Ferencet, hogy akkor mi lesz a mi filmünkkel. Azt mondta, hogy nem lehet gyors egymásutánban két hasonló témájú filmet megcsinálni. Köves mondott egy csúnyát, de ennyiben hagytuk, mert mindkettőnknek volt más munkája is. Akkor foglalkoztunk megint a dologgal, amikor egy évre rá itt volt Tony Curtis, és Köves elmondta neki a sztorit. Curtisnek nagyon megtetszett az ötlet, azt mondta, szívesen eljátszaná a főszerepet, és megadta a menedzsere számát. Köves továbbadta Bacsónak, majd három hónap múlva megkérdezte tőle, hogy áll a projekt. Kiderült, hogy egyszer hívták a menedzsert, aki nem vette fel, úgyhogy hagytak egy üzenetet a rögzítőjén azzal, hogy ha Tony Curtist érdekli a szerep, hívja vissza őket. Furcsamód azóta se telefonált.
