tévéSmaci

Flamingókat mi is láttunk

  • tévésmaci
  • 2016. január 10.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché gyerekek voltak, ültek a téren és nem csináltak semmit. Nem játszottak, nem rohangáltak, mint a többi gyerek, legfőként pedig nem ordítoztak. Ültek kussban a padon. Különben tök úgy néztek ki, mint a gyerekek, pontosabban a többi gyerek. Mintha valahol lenne egy nagy gyerek­ellátó, ahol a gyerekeket kiszínezik a gyerekséghez. Most nem is a pántos rövidnadrágról beszélünk, mert természetesen gyermekruházati boltok arrafelé is voltak minden sarkon, s tényleg mindegyikben ugyanazokat a fércműveket árusították, s a téren a gyerekek jelmeztervezői szempontból is hót kukszi egyformák voltak, hanem a gyerekség egyéb természetű, ámbár az adott esetben statikus ismérveiről. Elmentek a gyermekellátóba, a Sztupa meg a Troché, s ott megrajzolták őket gyereknek, csak a dolog talán a kelleténél hamarabb befejezést nyert, vagy­is inkább befejezetlen maradt, beköszönt Caligula Interruptusz nevű bányalova, s a dinamikus dolgok zöme lemaradt a kedves vásárlókról, akik aztán gubbaszthattak azon a firkált, faragott padon, mint akik megkukultak. Persze nem kukultak meg, mert amikor megjelent előttük Ómafa, a hóna alatt egy fűzős bőrfocival, s várakozásteljes pofával pattogtatni kezdte a bogyót, Sztupa igenis megszólalt. Jól artikulálva, Ómafa szemébe nézve annyit mondott, gyerek vagyok, beleszarok. Ómafa megigazította kantáros nadrágját, s úgy tett, mint aki nem érti. S nem is értette, de próbálta megfejteni: gyerek vagyok én is, beleszarok én is, de minek ekkora feneket keríteni neki. Minek ezért odaragadni ehhez a dzsuvás padhoz? Jó, Ómafa nem éppen a gyors vagy akár lassú felfogásáról híres, a felfogás úgy általában távol állt tőle, mondhatni beleszart abba is, s ilyenformán a világ mintegy szélesebb körére tett magasról, mint Sztupa vagy akár Troché. Csakhogy Ómafa futtában csinálta, futtában szart mindenre: hol egy labda után, hol a lányok után, hol egy labda előtt, hol a lányok elől. Mire vered a nyálad, látod, idejött magától a labda is. Ülünk, gyerekek vagyunk, s jön a labda. Nem érted, elég szimplán gyereknek lenni, teljesen felesleges ordítani is hozzá. Hülye vagy, nyugodott meg Ómafa. Menjetek vissza a gyerekellátóba, adjatok jattot, és ne tíz perccel zárás előtt érjetek oda. Minek, nézett fel Troché. A jövő héten már felnőttek leszünk.

Pénteken (11-én) este nyolckor a nagy munkabírású Claude Lelouch filmjét adja a Cinemax, melyben Egy másik férfi, egy másik nővel esik szerelembe, s ez a másik férfi James Caan és ez a másik nő pedig Ge­neviève Bujold. Volt egykor, délben a Film+-on Silverado is: laza, nem túl komolyan veendő western a kilencvenes évekből, tervező álmodta ruházatban sütik el coltjukat aktuális hírességek, miközben a poros kisváros (alighanem ez lesz Silverado) egyetlen utcáján ördögszekeret kerget a szél. Az anyja, szél.

Szombaton napjaink brit Madaras Józsefje, az irodalmi nevű Tom Hardy gépészkedik este háromnegyed tízkor az HBO-n. A Piszkos pénz a kutyabarátok himnusza James Gandolfinivel a kórusban. De ha már itt vagyunk, maradjunk is fenn hajnali kettőig, mert a Kőkemény Minnesota nyilván megér ennyi kényelmetlenséget.

Vasárnap ugyancsak este nyolckor, ugyancsak a Cinemaxon lesz a Csak Jim, egy idei angol vígjáték, ami valami walesi kisvárosban játszódik, s egy nem jó fej némi külső segedelemmel esedékes jó fejjé válását dalolja el. Az e heti Idétlen időkig a Marslakó a mostohám, amit reggeli 3.50-kor tol másik kedvencünk, a Film+. Az M3-on fellépett Elvis is, ráadásul Kertész Mihály, a magyar filmesek egyik Puskás Öcsije rendezte őt 1958-ban, persze a King Creole ettől még olyan, amilyen.

Hétfőn este kilenckor a Film+ vs. Cinemax párbaj épp nyerésre álló csillaga, a Film+ a hét legjobb című filmjét, A Lyon-i (de rondán van ez írva) bandát vetíti, de az HBO beleköp a levesbe, mert tíztől Harry Potter jó édes anyucikájának a kisvárosi izéjét, az Átmeneti üresedést adja, sajna az agg Michael Gambonnal, és ahol őkelme megjelenik, lyoniak labdába sem rúgnak. Meg senki se. No tv.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.