Rádió

Hétvégi időutazások

Sportvilág és Vasárnapi újság

Interaktív

A szuperközelik és szuperlassítások, az élőbbnél is élőbbnek tűnő HD-közvetítések idején rádión követni a sporteseményeket: különleges élmény.

De mint minden időutazásnak, ennek is megvan a maga íze és izgalma, például a hőségriadó miatt tovább nyitva tartó, amúgy szinte néptelen csillaghegyi strandon a nyugágy mellé állított kisrádión - nagyszüleinktől így tanultuk - végighallgatni Gyurta Dániel futamát. Mert ugye nem látni semmit, csak az öreg dézsákban kókadozó díszpálmákat, a bezárt büfé felett lengedező, félig elszabadult jégkrémmolinót és az úszók vetette hullámok híján magányosan feszülő víztükröt. Mégis, a lelkes és az eseménnyel teljes szimbiózisba lépett Kalapos Mihály a legkisebb rezdüléseket is képes közvetíteni. A rajt előtt visszafogottan suttog, majd aggódóan konstatálja, hogy az első száz után hősünk még csak az ötödik hely környékén tempózik, aztán egyre hangosabb, ahogy Gyurta előretör, sőt, mint egy motorcsónak, kivág a többiek elé. Az utolsó méterekre Kalapos eksztázisba esik, végül elcsukló, remegő hangon, a zokogással küszködve jelenti be, bizony megcsinálta, harmadszor is világbajnok a mi kutyánk kölyke. Szerethető giccs ez, Kalapos pedig végül is meg tudja őrizni méltóságát, így a maga módján ő is győztesen kerül ki a küzdelemből. A hallgatóról nem is beszélve, aki talán teljesebb, de legalábbis emberközelibb élményben részesült, mint amit a képernyőre gyakran túl sok mindent ráhagyó tévékommentátorok nyújtani képesek.

Persze lehet, hogy elfogultak vagyunk, és már nagyon kiéheztettek bennünket valami olyan rádióélményre, mint amiben pénteken részünk volt. Csakhogy a szombat sem múlik el nyomtalanul. Az esti vízilabdadöntő P. Fülöp Gábor előadásában ismét remekül sikerül, és nem csak azért, mert világbajnok lett a válogatott. Sokkal inkább a hullámvasút miatt, amit érzelmileg bejárt a kommentátor, a meccs előtti óvatos bizakodástól a remek kezdés keltette öntudatos nagyravágyáson át az ellenfél felzárkózása feletti aggodalmon keresztül a végső győzelem mámoráig. Mindez hangokra lefordítva: a sejtelmes suttogástól a basszusba forduló indulatszavakon és éles szisszenéseken át a rekedt üvöltözésig minden megvolt. Adásnapot lezáró műsorszámnak ennél életszerűbbet és a maga egyszerűségében is sokszínűbbet kívánni sem lehetett volna.

El is bíztuk magunkat, s az időzítésről is megfeledkeztünk másnap, amikor egy óvatlan mozdulattal az ébredéshez bekapcsoltuk a készüléket. Emelkedett hang ütötte meg a fülünket, habár másként ünnepélyes, mint az előző napi: Lezsák Sándor beszélt a második alkalommal megrendezendő ősök napja jelentőségéről. Egy kisebbfajta Kurultáj jelent meg a szemeink előtt, miközben az egykori avantgárd poéta szavait ittuk reggeli kávé helyett. S ha Lezsák futamai a Közép-Ázsiába nyúló ősi hajszálerekről meg a magyarság keleti hagyományait önmagában felfedező, s ezért önmagával is folyton viaskodó Adyról nem lettek volna elegek, akkor hallgathatjuk még Sólyomfi-Nagy Zoltánt - honlapja szerint: "tanító, szertartásvezető, önismereti tréner, költő, zeneszerző, regős-énekes, dob- és csörgőkészítő" - a tőlünk hagyományokat lopó galád szomszéd népek és tiszta szívű ázsiai hun rokonaink szembenállásáról.

Még nem sikerült kitörölni az álmot a szemünkből, de máris visszasírjuk a barcelonai bejelentkezéseket, s ami még ennél is rosszabb, hirtelen jött gyengeségünkben a sávkeresőhöz sincs erőnk hozzányúlni, pedig a Bartókon épp Muzio Clementi Esz-dúr szonátáját játssza Howard Shelley. De mi nem hallgatjuk őt, mint ahogy percekkel később a Chopint varázslatosan interpretáló Kocsis Zoltánt sem. Ehelyett hallgatjuk tovább a Vasárnapi újságot, benne kedvenc fajvédő irodalmárunk, Takaró Mihály, aki Perjés Klára műsorvezető hathatós segítségével épp a közeljövőben elkészítendő összmagyar kánonról hallucinál vidáman, melyből majd kimaradnak a ma sztárolt írók, akiknek a magyarsághoz annyi közük van csak - mint mondja -, hogy magyarul írnak. Helyettük lesz sok Nyirő, Tormay Cécile, Vári Fábián László meg Márai. Időutazás ez is. Csak szegény Máraiért aggódunk, ám az ilyesmivel ő már jóval előttünk számolt: "Horatius az aranykorban élt és írt. Babits már ezüstkorszakról panaszkodott. Nekem maradt a szarkorszak."

MR-1 Kossuth, augusztus 2-3., illetve 4.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.