Rádió

Hétvégi időutazások

Sportvilág és Vasárnapi újság

Interaktív

A szuperközelik és szuperlassítások, az élőbbnél is élőbbnek tűnő HD-közvetítések idején rádión követni a sporteseményeket: különleges élmény.

De mint minden időutazásnak, ennek is megvan a maga íze és izgalma, például a hőségriadó miatt tovább nyitva tartó, amúgy szinte néptelen csillaghegyi strandon a nyugágy mellé állított kisrádión - nagyszüleinktől így tanultuk - végighallgatni Gyurta Dániel futamát. Mert ugye nem látni semmit, csak az öreg dézsákban kókadozó díszpálmákat, a bezárt büfé felett lengedező, félig elszabadult jégkrémmolinót és az úszók vetette hullámok híján magányosan feszülő víztükröt. Mégis, a lelkes és az eseménnyel teljes szimbiózisba lépett Kalapos Mihály a legkisebb rezdüléseket is képes közvetíteni. A rajt előtt visszafogottan suttog, majd aggódóan konstatálja, hogy az első száz után hősünk még csak az ötödik hely környékén tempózik, aztán egyre hangosabb, ahogy Gyurta előretör, sőt, mint egy motorcsónak, kivág a többiek elé. Az utolsó méterekre Kalapos eksztázisba esik, végül elcsukló, remegő hangon, a zokogással küszködve jelenti be, bizony megcsinálta, harmadszor is világbajnok a mi kutyánk kölyke. Szerethető giccs ez, Kalapos pedig végül is meg tudja őrizni méltóságát, így a maga módján ő is győztesen kerül ki a küzdelemből. A hallgatóról nem is beszélve, aki talán teljesebb, de legalábbis emberközelibb élményben részesült, mint amit a képernyőre gyakran túl sok mindent ráhagyó tévékommentátorok nyújtani képesek.

Persze lehet, hogy elfogultak vagyunk, és már nagyon kiéheztettek bennünket valami olyan rádióélményre, mint amiben pénteken részünk volt. Csakhogy a szombat sem múlik el nyomtalanul. Az esti vízilabdadöntő P. Fülöp Gábor előadásában ismét remekül sikerül, és nem csak azért, mert világbajnok lett a válogatott. Sokkal inkább a hullámvasút miatt, amit érzelmileg bejárt a kommentátor, a meccs előtti óvatos bizakodástól a remek kezdés keltette öntudatos nagyravágyáson át az ellenfél felzárkózása feletti aggodalmon keresztül a végső győzelem mámoráig. Mindez hangokra lefordítva: a sejtelmes suttogástól a basszusba forduló indulatszavakon és éles szisszenéseken át a rekedt üvöltözésig minden megvolt. Adásnapot lezáró műsorszámnak ennél életszerűbbet és a maga egyszerűségében is sokszínűbbet kívánni sem lehetett volna.

El is bíztuk magunkat, s az időzítésről is megfeledkeztünk másnap, amikor egy óvatlan mozdulattal az ébredéshez bekapcsoltuk a készüléket. Emelkedett hang ütötte meg a fülünket, habár másként ünnepélyes, mint az előző napi: Lezsák Sándor beszélt a második alkalommal megrendezendő ősök napja jelentőségéről. Egy kisebbfajta Kurultáj jelent meg a szemeink előtt, miközben az egykori avantgárd poéta szavait ittuk reggeli kávé helyett. S ha Lezsák futamai a Közép-Ázsiába nyúló ősi hajszálerekről meg a magyarság keleti hagyományait önmagában felfedező, s ezért önmagával is folyton viaskodó Adyról nem lettek volna elegek, akkor hallgathatjuk még Sólyomfi-Nagy Zoltánt - honlapja szerint: "tanító, szertartásvezető, önismereti tréner, költő, zeneszerző, regős-énekes, dob- és csörgőkészítő" - a tőlünk hagyományokat lopó galád szomszéd népek és tiszta szívű ázsiai hun rokonaink szembenállásáról.

Még nem sikerült kitörölni az álmot a szemünkből, de máris visszasírjuk a barcelonai bejelentkezéseket, s ami még ennél is rosszabb, hirtelen jött gyengeségünkben a sávkeresőhöz sincs erőnk hozzányúlni, pedig a Bartókon épp Muzio Clementi Esz-dúr szonátáját játssza Howard Shelley. De mi nem hallgatjuk őt, mint ahogy percekkel később a Chopint varázslatosan interpretáló Kocsis Zoltánt sem. Ehelyett hallgatjuk tovább a Vasárnapi újságot, benne kedvenc fajvédő irodalmárunk, Takaró Mihály, aki Perjés Klára műsorvezető hathatós segítségével épp a közeljövőben elkészítendő összmagyar kánonról hallucinál vidáman, melyből majd kimaradnak a ma sztárolt írók, akiknek a magyarsághoz annyi közük van csak - mint mondja -, hogy magyarul írnak. Helyettük lesz sok Nyirő, Tormay Cécile, Vári Fábián László meg Márai. Időutazás ez is. Csak szegény Máraiért aggódunk, ám az ilyesmivel ő már jóval előttünk számolt: "Horatius az aranykorban élt és írt. Babits már ezüstkorszakról panaszkodott. Nekem maradt a szarkorszak."

MR-1 Kossuth, augusztus 2-3., illetve 4.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le a figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.