Nem ismétlésről van szó, a táncos show-műsor három sorozatát láthatta már a nagyérdemű. A legutóbbi óta azonban eltelt négy kietlen és láztalan, álmosító esztendő, mely kimaradással az RTL Klub megnehezítette hazánk lakossága számára az eltelt idővel való érdemi elszámolást. Most újra bámulhatjuk, ahogy jeles tanítómestereik oldalán celebek rázzák a táncparketten, és majd izgulhatunk, milyen pontszámot kap a páros a semmivel sem kevésbé jeles zsűritagoktól, és aztán az egyszerű nézőktől, avagy rajongóktól.
Mivel távol áll tőlünk a rajongás, nem áll módunkban a maga teljességében követni sem honi, sem külhoni csillagok útját, de azért ködlik néhány név a táncra vállalkozó nyolc közismert közül, Bálint Antónia, Tóth Gabriella... Egy korábbi győztes, Csonka András a műsorvezető, Lilu mellett terem, míg egykori partnere, Keleti Andrea a zsűriasztalnál foglal helyet, olyanok társaságában, mint Esztergályos Cecília, Szirtes Tamás és Tihanyi Ákos. Van énekesünk is kettő, méghozzá x-faktorosok, Muri Enikő és Oláh Gergő. Díszletként azoknak a filmekből ismert texasi lokáloknak diszkógömb világította belterét képzeljük el, amiknek a parkolójában állat férfiak fektetnek a motorháztetőre kicsicsillagokat. Na, rendben, ahhoz képest fel van javítva, többek között az öltözettel, a zsűriével az élen. Mintha a nyolcvanas évek végén váratlanul kihajtottak volna egy egész tanári kart valami (nem állami) ünnepségre. Most már persze könnyű nekünk méricskélni, túl vagyunk az MSZP úgynevezett évértékelő "népgyűlésén", mely a show műfajában is magasra helyezte a lécet.
Mi a szórakoztató egy ilyen táncshow-ban, ha az nem - amit itt látunk - maga a begörcsölt talpú versengés? A nálunknál talpraesettebb és nagyobb szókincsű, színes egyéniségek (nem lehetnek mások, hiszen egy show műsorvezetői) szájából nem hangzik el, talán egyetlenegyszer sem a "játék" szó, viszont azt mondja Lilu egy alkalommal: "Érdemes követni a páholyt, mennyire őszinte a többi szereplő mosolya és tapsa, hihetetlen élmény!" Meg kell mondani, nem, nem hihetetlen. Azt írnánk, hogy felfoghatatlan, ha nem ebben az országban élnénk, ahol elmemunkánk alapvető gyakorlatává vált a megmagyarázhatatlan megmagyarázása. Nem undorodunk, de együttérzők sem tudunk lenni, mellkasunkban észleljük a honi szórakoztatóiparnak, tehát ennek az országnak nyirkos hidegét, minden hazugságát, boldogtalanságát, majd' minden megnyilvánulási forma totál kiüresedését, éppenséggel egy show-műsorban, a Szombat esti lázban.
Mégiscsak az operetthez vagy a musicalek színpadvilágához állna közel egy ilyen táncos show, ám itt a könnyedségnek, az önfeledettségnek, a huncutságnak, a bizarrériának és az ezek ellenére vagy ezek által megőrzött méltóságnak semmi nyoma. A felszabadultság érzetének vagy a humornak lágy szellője se érinti a műsorvezetőket és a zsűritagokat. A versenyzők kedves és végtelenül emberi mosolya mögött a riadtság kapkodó mimikája, melyet természetszerűnek vélhetnénk; most kerülnek ki a kulisszák közül. Meg hát a profi és tanítványa egymásért érzett felelőssége, a próbák ijedségei és aggodalmai, a táncosok egymásba vetett bizalma és így tovább, mindez feszült arc- és testmozgást eredményezhet, akármi színpadi vagy közismertségi rutinnal is rendelkezik néhány fellépő, mert végül is, gondoljuk, ez volna a dráma, mit kezdett egymással két ember, akik ezt jelen esetben szambázva rázzák elénk. Nem rajtuk múlik, hogy nem egy elegáns és nagyvonalúan szórakoztató műsort látunk. A műsorvezetők azt bizonygatják egyre, mást se tudnak mondani, hogy mennyire komoly, milyen kemény munkát igénylő feladat ez a táncosok számára. Készséggel elhiszszük, de nem stimmel akkor se semmi. Például, ha azt gondolnánk, ahogy nem gondoljuk, hogy ők alkalmasak volnának a show levezénylésére, akkor ők nem dolgoznak rendesen, elképzelhető, hogy mindkettő fennáll, mint ahogy az egész stábra, mármint rendezőre és másokra; egészen leverő ez a Szombat esti láz.
RTL II, március 9.
