Játszani is engedd! – Rádiójátékok tegnap és ma

Interaktív

A recsegő Szokol rádióban kezdődik A Szabó család kétezredik része - sokaknak ez ugrik be elsőre a rádiójátékokról. Pedig vannak nekünk és rólunk szóló, kortárs és modern darabok, csak alig tudunk róluk. A műfaj ma is él, annak ellenére, hogy a Rádiószínház műhelye 2011-ben megszűnt.

Először is: a rádiójáték nem hangzó színház. Bár tény, hogy a gyökerei ahhoz köthetők, s eleinte valóban csak színházi, operaházi közvetítésekről lehetett beszélni, amelyek persze az 1890-es évek végén óriási technikai újdonságnak számítottak. A kultúraterjesztés úttörője a rádió elődjeként működő Telefonhírmondó volt, ahol este héttől a hallgatók rendszeresen követhették az operaház vagy a Népszínház előadásait. A rádiójáték mint önálló műfaj megjelenésére 1924-ig kellett várni, Richard Hughes A Comedy of Danger című darabjáig. A bányakatasztrófában lámpa nélkül maradt munkások története tökéletes alapot adott a játékhoz, és eleve beépítette a hangtechnika adta lehetőségeket, megteremtette a műfaj dramaturgiáját. A brit, amerikai és német rádiócsatornák után 1927-ben Magyarországon is adásba került az új műfaj első alkotása, Somogyváry Gyula Hazatérés című dramolettje. A rádiójátékra rákapott a világ, a Nemzetközi Rádióegyesület még abban az évben határozatot hozott az

irodalmi igényességű

hangzó művek tervszerű gyártásáról. A harmincas években Németh Antal (a Nemzeti Színház igazgatója) és Ottlik Géza állította szakszerű pályára a hangjátékkal való foglalatoskodást, míg aztán 1951-ben hivatalosan is létrejött a Rádiószínház. A feladat olyan művek létrehozása volt, amelyek irodalmi jellegű, elsősorban a drámával rokon, de önálló funkciójú darabokként, a rádió legigényesebbnek szánt műsoraiként jelenhetnek meg.

Időfullajtár


Időfullajtár

Fotó: Kallos Bea / MTI

 

Az 1960-80-as évek aranykora után azonban a rádiójáték divatja lecsengeni látszik, talán a televíziózás, majd a számítógép és az internet térnyerése tett hozzá ahhoz, hogy ma nem sok gyereket találunk, aki hallott már életében rádiójátékot. Persze a hangoskönyv újra és újra fellendülő sikerágazat, de dramaturgiailag, művészileg meg sem közelít egy igényes, összetett hangdrámát. "A hangjáték akkor jó, ha egy-két perc után elfelejtem, hogy rádiót hallgatok, és látom magam előtt, mi történik - magyarázza Solténszky Tibor dramaturg, rendező, a Rádiószínház egykori (utolsó) vezetője. - Ehhez minőségi munka kell, sajátos képességek: írótól, dramaturgtól, rendezőtől, színésztől is. Mindennek valódi cselekvésnek kell hatnia a hangok terében, hallgatóként el kell felejtenem, hogy a színészek egy mikrofon előtt olvasnak. Fontos a jó ritmus, a játéknak folyamatosan fenn kell tartania az érdeklődést - hiszen otthon ülök, és nem biztos, hogy kivárom a végét, ha nem köt le. Emberien, őszintén, nagyon átélten kell mondani a szöveget, mert csak akkor kezdi el érdekelni a hallgatót."

A hangjátékok sorsa a világban és Magyarországon is a kilencvenes években pecsételődött meg. Ekkor történt a nagy paradigmaváltás a rádiózásban, ami azt jelentette, hogy a közrádiók szűkítették produkciós kereteiket, és a rádió már nem mecénásként vagy gyártóként vállalt szerepet, hanem csupán olyan platformként, ahol megjelenhet a piacon megtermelt hangművészet. "Az angolszász és német piacon ez életképes, ott lehet független produkciós műhelyeket alapítani, mert a készülő műveket megvásárolják a rádiók, esetleg többszörös koprodukcióban előteremtik a hozzájuk szükséges pénzeket. De Magyarországon nincs akkora piac, hogy független gyártóműhelyek meg tudjanak élni, és vásárlóból is csak egy van" - mondja Solténszky.

Pedig igény volna rá, bár nyilvánvalóan nem számolhatunk milliós tömegekkel. Ám 2006 és 2011 között napi 100-ról 330-340 ezerre emelkedett a rádiójáték-hallgatók száma, és ez már olyan közönség, akiket nem szabadna figyelmen kívül hagyni. Általános probléma, hogy a fiatalokat nem éri el a műfaj. Solténszky szerint az a tapasztalat, hogy a rádiójátékhoz kell egy bizonyos életkor, életforma, kell hozzá nyugalom és otthon ülés. "A BBC évtizedeken keresztül mérte a hallgatóság korfáját, és kiderült: évtizedek óta a 45 év fölöttiek hallgatják leginkább a hangjátékaikat. Harminc éve is, ma is. Tehát a többség 'beleöregszik' a műfajba. Akik azonban nem tudnak róla gyerekként, azok később sem fogják keresni." Szerencsére ezen a téren nem olyan rossz a helyzet, a Rutkai Bori dalaival népszerűvé lett Vacka Rádió a legkisebbekhez szólt, az eggyel idősebb korosztályt pedig az Időfutár című sci-fi hangjátéksorozat célozza, amelynek második évadját sugározza a Kossuth rádió. Az igényes és szórakoztató ifjúsági sorozatnak azonban - értesüléseink szerint - sajnos nem lesz folytatása, gyártása leáll.

"A kegyelemdöfést a magyar közmédia új vezetése adta meg a műfajnak, amikor úgy döntöttek, nem tartják meg a nagy múltú műhelyt, hanem külső gyártásba viszik az irodalmi, drámai műveket - mondja Solténszky. - A kiszervezés eredményeként megjelenik az a gazdaságossági szempont, ami eddig nem volt meghatározó. Egy nap alatt felolvastatnak például egy regényt. Az olyan is. Nem szeretném őket minősíteni,

minősítik a hallgatók

- máig kapom a leveleket, sokan panaszkodnak, hogy odafigyelés nélkül, kutyafuttában készülnek a műsorok. Az MTVA vezetőitől állítólag idén már csak a Thália kapott megrendelést." A Thália Színház nagy rádiós tapasztalattal rendelkező illetékese, Kálmán János - asszisztens, ügyelő, a rendező munkatársa - elmondta, hogy "a rádiónak gyártandó műsorok az MTVA megrendelésére készülnek. A gyártási folyamat semmiben sem különbözik a bevett gyakorlattól: a Magyar Rádió Zrt. műsorrendszerébe illesztett műveket írók, dramaturgok rádióra alkalmazzák, a kézirat elfogadása esetén a rendező szerepet oszt, és a stúdióban felvett anyagot összejátszás után átküldjük a megrendelőnek, aki ellenőrzi, és ha megfelel, leadja."

A Rádiószínház mint a Magyar Rádió szakszerkesztősége azonban 2011-ben megszűnt, a készülő rádiójátékok átvételével különböző területeken dolgozó kollégák foglalkoznak. "Azt hallani, hogy a külső gyártású művek átvételével olyan munkatársat bíztak meg, akinek semmi köze a műfajhoz; megbízatása arra szól, hogy kezében a szövegkönyvvel meghallgassa a hangfelvételt, és kifogást tegyen, ha valami attól eltér. Nem a művészeti megnyilatkozás minőségét, nem a kreativitást, nem az 'áldott pillanatokat' kell értékelnie, hanem olyan klasszikus cenzori feladatokat lát el, amilyenekkel én már a hetvenes években sem találkoztam." Solténszky ezzel állítja szembe a korábbi időszakot: "A rádión belül sokáig működött egy szakszerkesztőség, dramaturgokkal, rendezőkkel, akik évtizedes kapcsolatban álltak írókkal, fordítókkal, zenészekkel, rendezőkkel. Szakmai barátságokon alapuló alkotói teamek működtek. Gyakran erre alapozva rendelődtek az új művek például Szakonyi Károlytól, Parti Nagy Lajostól, Tandori Dezsőtől, Eörsi Istvántól, Garaczi Lászlótól. Komoly, tekintélyes rádiórendezők - Varga Géza, Török Tamás, Varsányi Anikó, Zoltán Gábor - mellett például Gothár Péter, Székely Gábor is rendszeresen rendezett itt, Máté Gábor a színinövendékeit hozta el. Nálunk a szöveg csak kiindulópont volt, a cél a jó produkció. Mint a színházban."

A Magyar Rádió művészeti és produkciós tartalomért felelős programszerkesztője Markovits Ferenc hangjátékrendező; a gyártó, vagyis az MTVA részéről pedig Rockenbauer Zoltán főszerkesztő, az ő tavaly decemberi lemondása óta pedig helyettese, Bánki Ilona felel a területért. Hogy a rádió munkatársai miként viszonyulnak az új helyzethez, hogy milyen mennyiségben, milyen gyakran készülnek új, kortárs darabok, és milyenek a hallgatottsági adatok - mindezekről pontos információt nem kaptunk, a vezetőség nem kívánt nyilatkozni. A pénzügyi helyzetről Kálmán Jánost kérdeztük, de konkrét számokról nem beszélt. Nem a legdrágább rádiós műfajról van szó, de az író, rendező, dramaturg, színészek, zeneszerzők és a hangtechnika költségeivel és jogdíjaival is számolnunk kell - éppen ezért nehéz jogilag a hangjátékok rádión kívüli terjesztése. "Elindítottunk 2008-ban egy kivásárlási akciót, sok szerzőtől megvásároltuk a platformtól független, korlátlan ismétlés jogait, hogy a hamarosan beinduló digitális rádió csatornáin és a neten is lehessen közölni darabjaikat. Ez azonban ennél bonyolultabb folyamat, az internetes közlésért például fizetni kell az előadóművészeknek is, nem csak a szerzőknek. Sajnos a szerzői jog számos rendelkezése akadályozza a hangművészeti alkotások korszerű terjesztését" - mondja Solténszky. Így a legtöbb műsor még mindig csak a Magyar Rádió Hangtárában kereshető vissza, körülbelül két héttel adás utánig, illetve a NAVA (Nemzeti Audiovizuális Archívum) elérhetőségi pontjain, tehát könyvtárakban hallgatható meg. Ez szinte teljesen kiírja a fiatalabb korosztályokat a hallgatók sorából. Ráadásul ezeknek a műsoroknak nincs reklámjuk (csupán az adott rádióadón), az új bemutatókról alig lehet hallani. "A hangjáték nem stratégiai terület, elvesztette a rádiót befolyásoló politikusok, a rádiót hallgató értelmiségiek érdeklődését, leírt műfajnak tekintik - állítja Solténszky. - Pedig kitartó munkával meg lehet sokszorozni a hallgatókat. A műsorújság helyett vagy mellett olyan közösséget kellene létrehozni, ami a Facebookon, twitteren sok fiatalt is elér." Volt próbálkozás ennek a korosztálynak a megszólítására, például az új Petőfi rádió indulásakor. A Rádiószínház egy nemzetközi akcióhoz csatlakozva kb. negyven 1-3 perces kis hangjátékot készített, méghozzá a külföldiek mellett olyan hazai írókkal, mint Vinnai András, Podmaniczky Szilárd vagy Parti Nagy Lajos. Ám a Petőfi mégse adta le ezeket, vélhetően arra gondoltak, hogy az általuk kiszemelt korosztályoknak ez nem kell, nem érdekes. Néhány kivételtől eltekintve a színházkritika sem foglalkozik a műfajjal, nagyjából visszhang nélkül maradnak a bemutatók.

Így alakulhatott ki a mai csiki-csuki helyzet, melyben kevés az érdeklődő, mert kevés a kortárs darab, de nem lehet kortársakat gyártani, mert kevés az érdeklődő. Bár a rádió archívumának anyagait még legalább öt évig lehetne feltűnés nélkül ismételgetni, fontos lenne, hogy kortárs szövegek kortárs színészek hangján szólaljanak meg, kortárs interpretációban, bármennyire szívesen hallgatjuk Latinovitsot vagy Gobbi Hildát.

Neked ajánljuk