Különben a gasztronómiáról való beszéd ráncba szedésének is neki lehetne esni egy füst alatt, hisz az egyelőre a természetestől és kellemestől kissé távol jár, valahol a sznobéria és hipertrendiség tájain. Mintha bonyolultabb és érdekesebb lenne minden, mint ami, és bár magunk is nagy rajongói vagyunk bizonyos ízeknek, azt mégis kissé fintorogva vesszük tudomásul, hogy itt tulajdonképpen a táplálkozás legalábbis ambivalens aktusának felcicomázása zajlik, miközben egyre kevesebb szó esik arról, hogy amúgy hová tart minden falat. A Kossuth rádió is előállt az új idők jegyében a maga gasztrokulturális műsorával, aminek a nem túl kreatív (meg hát itt-ott már el is sütött) Korkóstoló címet adták.
A szombat reggeli adás nagy fába vágta a fejszét: az esküvői ételekről és étkezési szokásokról folyt a szó, igaz, kissé körülményesen jutottunk el a témáig (vö. nyár-lenge ruhák-flört-szerelem-esküvő). A nyilatkozó, Tóth János rendezvényszervező kissé mintha gyászos hangon emlegette volna fel a hagyományoktól elszakadó tendencia erősödését, pedig ha valaki volt már "rendes magyar" esküvőn, az aligha hiányolja azt a fajta tortúrát, amit a tradicionális menü végigzabálása jelent. Amennyi kaját ilyenkor elnyelnek a vendégek (illendőségből vagy falánkságból, egyre megy), az nemcsak Kis Jánost, de talán még Marco Ferreri dekadens entellektüeljeit is kikészítené. A minőség helyetti mennyiség különben is a magyar konyha titkos fegyvere, amit azonban ideje lenne szögre akasztani. Tóth az új trendnek a büfévacsorát tartja, ami egyrészt a helyszínválasztást is rugalmasabbá teszi, hisz nem kell a frissensültekkel bajlódni, másrészt többféle étel-kánont is megenged párhuzamosan, vegetáriánust, lisztérzékenyt és hagyományosat is, amivel boldogok lesznek a finnyásak, állatvédők, fogyózók, de még Józsi bácsi is, aki mindent megeszik. Ma már nem kötelező elem az újházi, mondja, beleférnek a krémlevesek is, és talán éjfél után sem muszáj töltött káposztát enni. Ezeket a súlyos állításokat csak részben támasztották alá Kelemen Janka állításai (akinek szerepeltetését nem indokolták "agyon" a műsorkészítők, így folyton olyan érzésünk volt, mintha tudnunk kéne, hogy ki ő, de egyszerűen nem jut eszünkbe), aki a saját esküvőjéről száműzni akarta a húslevest meg a rántott húst, de a húsleves végül valahogy mégis visszamászott az asztalra.
A műsor második félideje kissé szelídebb vizekre evezett, már amennyire mondjuk az egzotikus fűszerek gyűjtése (és magyar piacra való bevezetése) vagy a dizájn-cukorka gyártása az esküvőhöz képest szelídebbnek mondható. Az mindenesetre örvendetes, hogy megismerkedtünk a kubéba bors fogalmával, illetve Gerzsenyi András "cukormestertől" nemcsak azt tudtuk meg, hogy szépapja szabadalmaztatta itthon az először 1932-ben általa elkészített nyalókát, de a cukorselymesítés közben azt is meghallgathattuk, milyen hangon szól a cukor, miközben reped. Szépen. És a bodzás-uborkás limonádéról se feledkezzünk el, ami a nyár slágere, és aminek a tökéletes elkészítését is megtanulhattuk Turi Lászlótól (akitől még egy aranyköpés is belefért: "egy jó limonádé önmagát díszíti").
Első hallásra talán nem tűnnek létfontosságú információknak ezek, de az olimpia által "megkaparintott" médiumban egyszerűen jólesik valami olyat hallani, ami nem sport, és amihez még Semjén Zsoltnak sincs köze. Ráadásul még a resveratrolnak is lehet örülni, ennek a kis vegyületnek, ami a kék szőlőfajták héjában "lakik", s ami franciák generációit óvta már meg a szív- és érrendszeri betegségektől, és most végre itt van, a miénk! Tehát tudományos indoklása is van már a borivásnak, kell ennél több egy augusztusi szombat reggelre? Aligha.
Mr1 Kossuth, augusztus 11.
